"A legnehezebb a szeretett személy elvesztésében az, hogy az ember egy időre önmagát is elveszíti."
/Brittainy C.Cherry/
" Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.
Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!
És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. –
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe."
Hát ez bizony egy Petőfi vers, amit szerintem mindenki ismer, mégis most ez jutott eszembe, a zászlók, a sok élet , és persze Martin Luther King ...." Van egy álmom."...az álom részben megvalósult, s egyesek a "Kánaánban "vannak, élnek, de mi van azokkal, akiket virágkötéllel bocsájtottak le a föld mélyibe???
Szenteljünk ma nekik egy néma pillanatot, emlékezzünk rájuk , hiszen ők csak vétlen áldozatai voltak az álom eljövetelének.
Újraolvasás. Helen Macdonald: H mint héja...
Elsőre is nagyon jó volt ez a könyv, de a második olvasás teljesen más szemmel történt...
"Van az életben egy időszak, amikor úgy gondolod, hogy a világ telis-tele van új dolgokkal. Aztán eljön egy nap, amikor rájössz, hogy a legkevésbé sem így áll a dolog. Felismered, hogy az élet voltaképpen lyukakból áll. Hiányokból. Veszteségekből. Dolgokból, amik voltak, de többé már nincsenek. És rájössz arra is, hogy ezek között a lyukak között, ezek körül a tátongó hiányok körül kell növekedned, pedig átdughatod rajtuk a kezedet, ott, ahol a dolgok voltak, és érezheted az emlékek helyének feszült, fénylő tompaságát."
.
"Tudom magamtól is, hogy többé már nem bízom senkiben és semmiben. És hogy nagyon nehéz hosszú távon úgy élni, hogy az ember már nem bízik senkiben és semmiben. Olyan, mint alvás nélkül; idővel belehalunk.
Van az a szó, hogy veszteség. Vagy megfosztottság. Kifosztottság. Megraboltság. Bárkivel megtörténhet, de az ember mindig egyedül éli meg. Akárhogy próbálja is, a letaglózó veszteséget nem lehet megosztani."
.
"Éljük ez elképzelt életünket, éljük a valóságosat, és néha belénk hasít az érzés, hogy mindkettőt elveszítettük."
/Helen Macdonald: H mint héja/
.
" Olyan értékek után futunk, amelyek semmivé válnak a halállal. Az életed végén senki nem kérdezi meg, hány diplomád van, mennyi házat építettél, vagy hány Rolls Royce-ot engedhettél meg magadnak. Ez az, amit a haldoklók megtanítanak neked."
Elisabeth Kubler-Ross
"A nap még alszik valahol felhő ágyában, egy-egy álmos csillag fent van még az égen, amikor a gazda már megemeli kalapját: Na, emberek, Jézus nevében... - s a hűvös hajnalban elindulnak a kaszák kenyérszerző útjukra.
Ettől kezdve már nincs megállás. Napkeltétől napnyugtáig.Ha sürget az érés, még vasárnap is. Dől a verejték, éget a nap, az izmok szakadásig feszülnek, de a munka megy, a gabona fogy és nőnek a tarlók.
Azt mondják, ünnepel ilyenkor a magyar ember. Arat! Bizonyára igaz ez, hiszen a munka ütemében, életében, kenyérszerzésében ünnep van, de a mag fenségében nehéz ünnep ez nagyon. Húsz-huszonöt napon át, napi tizenhárom-tizenhat órát aratni, hajladozni, kötözni, emelni, megállás nélkül, emberfeletti teljesítmény, és meghatódás és tisztelet nélkül nem szabadna senkinek ezt a szót kimondani, hogy: aratás...
Utána a cséplés ehhez képest már majális, mert beszélgetni is lehet, egy kicsit pihenni, helyet cserélni. Az aratásban kevés a beszéd, megállás nincs mert ha egy kasza megáll, megáll az egész munka.
Ez pedig lehetetlen, mert az aratás részért megy és a saját kenyerét lebzselheti el, aki akarja. Ilyen pedig nemigen akad.
És ha arra gondolunk, hogy ilyen munka után estére kelve a magyar embernek még dalolni is van kedve, megérthetjük a csodát, hogy mi tartott meg bennünket ezer esztendeig itt a népek országútján és vallhatjuk bátran, hogy a harcban és az aratásban elsők vagyunk a világon."
/Fekete István: Emberpor/
" Erős vagyok, mert néha nincs alternatívám. Erős vagyok, mert az élet nem hagyott más választást. Erős vagyok, mert megtanultam túlélni a fájdalmat. De a vihar ellenére mindig a napot keresem. Az esések ellenére is szeretnék táncolni. A sebeim ellenére a szemem még mindig csupa csodálkozás. Továbbra is kívánom a csillagokat, hiszek abban, hogy az álmok üldözendő sárkányok, szivárványt keresek a tócsákban. Még akkor is ökölbe szorítottam a kezem, amikor ideje volt feladnom. Erős vagyok a gyengeségeim és minden hibám ellenére. Mert nem tudom, hogyan adjam fel, és mindennek ellenére továbbra is álmodom.."
.
/Chiara Trabalza/
Azért ennyire erős nem vagyok, ez csak egy idézet, de tény, hogy nagyon régóta írom a blogom. Pontosan 16 éve. A változások korában élek, ami tegnap biztos volt, mára eltűnt, és ki kell találnom, hogy éljem túl a hiányt. Van-e bennem még fény és csillag? Mennyi erő bujkál a bőröm alatt? Tudom, előre nem is sejti az ember, mi mindent kibír, mindaddig, amíg nincs túl a legnehezebb perceken.Isten, csak annyi terhet ad, amit kibírunk, ebben biztos vagyok.
Utolsó kommentek