"A nap még alszik valahol felhő ágyában, egy-egy álmos csillag fent van még az égen, amikor a gazda már megemeli kalapját: Na, emberek, Jézus nevében... - s a hűvös hajnalban elindulnak a kaszák kenyérszerző útjukra.
Ettől kezdve már nincs megállás. Napkeltétől napnyugtáig.Ha sürget az érés, még vasárnap is. Dől a verejték, éget a nap, az izmok szakadásig feszülnek, de a munka megy, a gabona fogy és nőnek a tarlók.
Azt mondják, ünnepel ilyenkor a magyar ember. Arat! Bizonyára igaz ez, hiszen a munka ütemében, életében, kenyérszerzésében ünnep van, de a mag fenségében nehéz ünnep ez nagyon. Húsz-huszonöt napon át, napi tizenhárom-tizenhat órát aratni, hajladozni, kötözni, emelni, megállás nélkül, emberfeletti teljesítmény, és meghatódás és tisztelet nélkül nem szabadna senkinek ezt a szót kimondani, hogy: aratás...
Utána a cséplés ehhez képest már majális, mert beszélgetni is lehet, egy kicsit pihenni, helyet cserélni. Az aratásban kevés a beszéd, megállás nincs mert ha egy kasza megáll, megáll az egész munka.
Ez pedig lehetetlen, mert az aratás részért megy és a saját kenyerét lebzselheti el, aki akarja. Ilyen pedig nemigen akad.
És ha arra gondolunk, hogy ilyen munka után estére kelve a magyar embernek még dalolni is van kedve, megérthetjük a csodát, hogy mi tartott meg bennünket ezer esztendeig itt a népek országútján és vallhatjuk bátran, hogy a harcban és az aratásban elsők vagyunk a világon."
/Fekete István: Emberpor/
Utolsó kommentek