.
" A toronyban elhallgatott már az órák zengése, de a kongás szétrepült az éjszakában. Megérintette az alvó falut, a kihűlt kéményeket, a meleg párnákat, az élőket és a holtakat. Szétáradt az erdők felett, hol némán állnak a fák, és a csend gyalogútján puhán ballag az Idő.
Az erdő alszik.
Alusznak a fák, gyökérmarkukba szorítva a föld melegét, alusznak a cserjék, magukra borítva hószoknyájukat, alszanak a rügyek, a vágy tavaszi virágai, a lepkék bábkoporsójukban, a bogarak a vén fák kérge alatt, a mókusok az odvak párnás melegén és a varjak a szellős magasságban, fekete szárnyuk alatt őrizvén piros szívüket.
Az öreg December már tegnap délután elballagott nyugat felé. Nehéz csizmái távolodó szomorúsággal koppantak, de nem károgtak utána még a varjak sem, mert tudták, hogy a keleti ég virradó lángolásában az ígéretcsikók patája alatt szikrázik majd az erdei út, s a szánkóról számba veszi az erdei világot az ifjú Január.
Figyelt az erdő.
Komoran álltak a vén fák, és baglyok leselkedtek ki az odvak sötét száján. A varjak - mint az éjszaka fekete olvasószemei - meg se moccantak, és szemük se rebbent Január fényes fogata után, melyet loholva követtek a fiatal gazda kutyái: a Hideg és a Szél."
.
/Fekete István/
Utolsó kommentek