Minden, ami Amerika!

Lassan befejezem Csernus doki könyvét...hát elég sokat tanultam belőle, de mégsem lennék jó tanítványa...

...a tükörbe bátran belenézek, és nem félek beismerni a hibáimat, hogy hol hibáztam, mit is rontottam el, tudom én, viszont nem vagyok különb a többitől...én is társfüggő vagyok...

...Csernus szerint pedig egy boldog ember független mindentől, és mindenkitől...

.

Egy részlet a könyvből...csupán azért, mert a héten elég sokat témáztatok az energiavármpírokról...

.

"Sűrűn szoktam használni azt a szót, hogy vérszívó, az emberek zöme ugyanis az. Én is szívtam már a vért, mindenki szívja, amíg rá nem döbben, hogy mit tesz ezzel.

A belső bizonytalanság, az önbizalom hiánya óhatatlanul előhívja a valakire való támaszkodás igényét, és támaszkodás közben ennek a másvalakinek az energiáját szívjuk. Erre utalnak azok a jól ismert kérdések, amelyekkel az emberek egymást zaklatják: hol voltál, merre jártál, mikor jössz haza, miért késel?! Mindenki csak azt a töltetet tudja adni, ami benne van. Ha másokban nem bízunk, annak az az oka, hogy önmagunkban nem bízunk, mert nem tudjuk magunkról elhinni, hogy bennünk meg lehet bízni.

A vámpírlét a személyiségfejlődés természetes velejárója. Vannak, akik megértik ennek a kockázatait, és elég keserves munkával elkezdenek változni. Mások pedig nem. A személyiségfejlődés hosszú folyamat, nem köthető életkorhoz. Hogy ki melyik állomásánál tart, az abból mérhető le, hogy az illető képes-e egyedül lenni. Hogy amikor nincs semmi, nincs nyüzsgés, nincs telefon, csak a csend, akkor ebben a csendben jól meg tud-e lenni önmagával. Aki nem tudja ezt megtenni, az mind-mind vámpír. Ennek a felismerésében azonban megakadályoz minket az újtól való félelem."

A cikk folytatása itt!

.

Tessék csak nyugodtan véleményt nyilvánítani....hát nem áll neki remekül a nyakörv ?...szerintem sokkal jobban, mint egy férfi nyakában...

...

Vannak dolgok, amiket nem szabad elfelejteni...

.

Nem szabad elfelejteni hogy

nem vagyunk üvegbõl

tehát kevésbé vagyunk áttetszõek

mint a féligazságok

Nem szabad elfelejteni hogy

habár jólfésültek vagyunk

jövõnk még mindig slampos

Nem szabad elfelejteni hogy

hiába zabáljuk két pofára a zaftos ideológiákat

egy tál töltöttkáposztától lehet igazán jóllakni

Nem szabad elfelejteni hogy

ha túl sokat ácsorgunk egymás árnyékában

szurtosabbak leszünk mint Fekete Péter

Nem szabad elfelejteni hogy

a történelem nem áll le megsimogatni önmagát

úgy ráz le minket magáról

mint kutya a vizet bundájáról

Nem szabad elfelejteni hogy

habár az isteneket lelkünk sufnijába zártuk

egy ember soha sincs felhatalmazva

hogy önmaga felé fordítsa

életünk vektorát.

.

/LÁRAI ESZTER /

...

"Mert van fa, amelyiknek gyökere nagyon mélyen bent van a földben. Évszázados mélységekre bent. És ember is van ilyen. És sem az ilyen fát, sem az ilyen embert nem bánthatja nagyon a vihar. Csak megtépheti, de kidönteni nem bírja. Mert a gyökere benyúlik a föld szívéig éppen, s a föld hűséges erővel megtartja az ilyen fát s az ilyen embert."

/Wass Albert: Csaba/

.

.

Valamit mondanék ...

.

Valamit mondanék halkan,

Belesúgnám Isten fülébe!

Úgy, hogy más senki ne hallja,

És ő is csak épphogy megértse.

Mondanám szelíden, lágyan,

Ahogy a búzamezők dőlnek.

Ahogy a kalász suttogja

Háláját, az éltető földnek.

Hát én is úgy...lehajtott fejjel,

Mint sötét fenyvesek virága,

-Vágyom a fényre, - a szóra!

S akkor, már nem éltem hiába.

.

/Gámentzy Eduárd/

 Hiányzik az életből valami...

.

A napok rohannak, futnak,

céltalan bolyongunk a szürkeségben.

Mindenki siet valahová.

Nincs idő, nem állunk meg egy percre sem.

Hiányzik valami az életünkből.

Nem látjuk a tarka virágok színét,

nem érezzük a napfény melegét.

Hiányzik egy ölelés, egy jó szó,

elmúlt nyarak igézete,

ringó kalászos, erdők illata.

Hiányzik az életből valami...

Egy csoda, egy varázs, egy csillaggyúlás.

Egész életünkben szakadatlanul,

fuldoklásig küzdünk, harcolunk.

Vágyódunk a tökéletességre,

és csak reménykedünk hiába.

Reménykedünk egy csókban, ölelésben,

egy kézfogásban, egy mosolyban.

Hiányzik az életből valami...

Hiányzik a jó, hiányzik

a napfény mosolya, az éjszaka

vaksi pislogása, a hajnalok

ébredő ölelése. Hiányzik

a nappalok hangos nevetése.

A nappalok rohannak, futnak,

mindenki siet valahová.

De egyszer, valahol meg kellene

állni egy mosolyra, egy

ölelésre, egy igaz szóra.

Valahol meg kellene állni,

segíteni azon, aki elesett.

Meg kellene tanulni újra

mosolyogni, kezet nyújtani!

Hiányzik a világunkból

a nagy világ...

Hiányzik az életünkből

az életünk, - a szeretet.

.

/Móricz Eszter/

...

Ma nem lesz nagy csinnadratta, sem semmi más...elég a zöld, némi harapni való, csend és fák...

...aki szeretne, velem tarthat...kissé fáj még a lelkem, szeretek ilyenkor elvonulni, de mégis jól esik, hogy vannak barátaim...

.

.

Olyan kicsike, szűk volt a szobácskám,

Mégis egész tündérország befért.

- És álmodtam merész, nagy boldogságrul,

Álmodtam nagy, boldogságos mesét.

.

Álmodtam én már sokszor égiszépet

És mindig fájó szívvel ébredék.

Elég! Álmodni nem akarok többet,

Se húnyt reményeket siratni még.

.

Tudom: jő majd a józan, szürke reggel

És szomorú lesz. Csupa köd, hideg.

Jöhetne már maga a boldogság is,

Annak se tudnék hinni. Nem hiszek.

.

/Kaffka Margit/

...

Kávé, tea, olvasgatás, de közben

néhány mondat úgy telibe talál,

hogy fel se tudok állni, fekszem itt

csendben és hallgatom, ahogy a szív

bugyborékol, vérzik a mondatoktól,

talán csak ki kell várni, nyelje el

valamelyik kamra, ahol a többi

is összegyűlik használat után,

bár vannak mondatok, melyek akár

halálos sebet is tudnak okozni,

ha épp szívtájékon találnak el.

.

/Jász Attila/

...

Ha...

Ha meg tudod tartani a nyugalmadat, amikor körülötted

Mindenki elveszíti a fejét és ezért téged okol;

Ha nem veszíted el önbizalmadat, amikor mindenki kétkedik

Benned és még engedményt teszel kétkedésükért,

Ha úgy tudsz várni, hogy nem fáradsz bele s ha hazudoznak

Rólad, nem folytatod a hazugságot,

Vagy ha gyűlölnek, nem engedsz a gyűlölködésnek s mégsem kelted

Azt a látszatot, hogy jó vagy, sem nem beszélsz túl bölcsen,

Ha tudsz álmodni, de nem hagyod álmaidat úrrá lenni,

Ha tudsz elmélkedni, de nem teszed gondolataidat céloddá,

Ha egyformán tudsz bánni a két csalóval: diadallal és

Szerencsétlenséggel, amikor szembe találod magad velük,

Ha el tudod viselni, hogy a gonoszok kicsavarják az igazat

Amit beszélsz, hogy vele csapdát állítsanak a butáknak,

Vagy ha nézned kell, miként törik össze mindazt amiért életedet adtad

S lehajolva újra felépíted kopott szerszámaiddal,

Ha minden nyereséged egy halomba tudod rakni

És az egészet kockáztatod egy kártyára

És veszítesz és újra kezded el a kezdetnél

És soha egy szóval nem említed a veszteségedet,

Ha kényszerítheted a szívedet, idegeidet és izmaidat

Hogy kitartsanak, amikor már csak az akarat él benned,

Amely inti őket a kitartásra,

Ha tömegek közt járva meg tudod tartani az erényességet,

Vagy királyok oldalán sem adod fel a közvetlen hangot,

Ha sem ellenség, sem jó barát nem sebezhet meg,

ha mindenki számíthat rád, de senki sem túlságosan,

Ha a múló pillanatot meg tudod tölteni

hatvan percnyi értékkel,

Tiéd a föld s minden, mi benne foglaltatik

és ami több... férfi leszel fiam!

/Rudyard Kipling/