Vámpír??? Hát lehet így is nézni, és valóban vannak vámpírok, akik leszívják az erőnket. (energiánkat kevésbé, hacsak nem a testmelegünkkel fűtenek, vagy áranfejlesztőt hajtatnak velünk miután láncravertek :D:D ) ___ Szóval leszívják az erőnket és nem adnak semmit helyette. Mert az az igazi emberi viszony, ami kölcsönös. Mindkét félnek előnyös. Szerencsés esetben így többre képesek együtt, mint külön-külön. Nekem sok ilyen barátom van. Magasabb szinten már a bizalom is is olyan erős, hogy nem is kell számontartani, ki mit adott, kapott, mert biztos, hogy nem csapják be egymást. Tehát nincs, nem is lehet vámpírság. Sokszor nem látjuk, hogy a másik is ad, ha kér akkor meg önző módon csak azt látjuk ami áldozatot mi hoztunk, amit kaptunk olyan természetesnek vesszük, hogy nem is gondolunk rá. Ilyenkor aztán mindenki vámpírnak látja a másikat. A mai kor az individualizmus kora. Nem kedvez a valódi, egyenrangú kapcsolatoknak. Nem vesszük észre, hogy a valódi szabadság nem függetlenség. Féltjük a szabadságunkat, de valódi értelmét nem ismerjük, ezért a függetlenséggel tévesztjük össze. De függetlenek sohasem lehetünk, mert az emberi nem alaptermészete, hogy társas. Csernus társaival együtt egy szélsőséget képvisel, az individualizmus belső burkából kinézni félőkét. Én így látom, de mindenki maga döntse el, igazat ad-e neki. Nekem a kölcsönös, de nem méricskélt függőségek nem korlátozzák a szabadságomat. Sőt, a méricskélés meg főleg a függésések beteges kerülése, a vámpíroktól való félelem tenne rabbá, szorongóvá, gyanakvóvá. Úgyhogy csak szorongjon Csernus, én boldog és szabad függéségben maradok azokkal és azoktól, akiket szeretek. Mert a szeretet a alapvető életelv, nem a félelem a vámpíroktól, függelemtől, bármitől.

SA! ...talán mégsem olyan nagy gond, hogy társfüggő vagyok... ...azért olyanok akadnak, akik belőlem energiát merítnek...hívhatjuk őket bárhogyan, még én nem érzem károsnak, addig nagy baj nem lehet... ...azért egy kis idézetet ide kell tennem az individializmusról ...a wikipédia így fogalmazza meg... "Az individualisták nem fogadják el a hagyomány vagy a vallás jelentette kötött moralitást sem mint az egyéni választás lehetséges korlátait. Külön figyelmet érdemel az individualisták és az egoisták kapcsolata: az önmegvalósítást hirdető eszmerendszert fel lehet fogni az önzés netovábbjának is, miközben többen felhívják a figyelmet arra, hogy pont az önmegvalósító alapvetés ad lehetőséget arra, hogy kilépjünk az önzés korlátai közül, és szabadon tegyünk másokért. Azzal is érvelnek, hogy az önmagát megvalósító individuum nem önző, amíg nem károsít másokat." ...még soha nem gondolkoztam azon, hogy én milyen is vagyok...de individualista azt hiszem nem vagyok...