Először a fát segítette díszíteni...mert ez is bele tartozik a várakozás csodáiba...advent vége felé...
...majd engedte magát meglepni, sok-sok ajándékkal...
Először a fát segítette díszíteni...mert ez is bele tartozik a várakozás csodáiba...advent vége felé...
...majd engedte magát meglepni, sok-sok ajándékkal...
Az új év első könyve, ami nagyon tetszett. Hozzá kell tennem, Alice Hoffman mindig nekem tetsző könyveket ír, és még sosem csalódtam benne. Ez is egy kis "varázslat " volt számomra az ő különlegességeiből.
Ezt az aranyos BUÉK medált az unokám nyerte az Újévi futáson, amit nekem ajándékozott.
Két év végi könyv, amit nem volt időm már berakni, és megmutatni nektek, de utólag megteszem, csakis azért, hogy kedvet kapjatok az olvsáshoz,
Mézeskalács sütés után befejeztem, még decemberben, és mondhatom mindkettő nagyon jó volt,a mézes is és a könyv is.
Valami csodaszép borítót kapott ez a könyv, ha kinyitottam mindkét borító belső sávját, ez tárult elém. Hát nem gyönyörű !
Az esztendő fordulóján
Az esztendő fordulóján
Összegyűltünk mind ez órán,
Oltárodnál leborulunk háladásra,
Mindentudó színed előtt számadásra.
A múló év minden napja
Kegyelmedet megmutatja.
Testi-lelki bajainkban gyógyítottál,
Haláltestvér karjaitól megtartottál.
A mezőket te ruházod,
Ég madarát te táplálod,
Nem engedtél elpusztulni árván minket,
És megadtad mindennapi kenyerünket.
Könnyeinket szárítgattad,
Homlokunkat simogattad,
Ha tévedtünk, a jó útra rátereltél,
Ha elestünk, irgalmasan fölemeltél.
Hálásan hát megfogadjuk,
Törvényedet el nem hagyjuk,
Új esztendő minden napján légy mellettünk,
Hogy a bűnnek szeplője se érje lelkünk.
/Népének a XII:századból/
Az ÚjSzó mai számát lapozgattam estére, és lám , még mindig találok számomra ismeretlen , régi népszokásokat.
Hiszen tudjátok, nagyon szeretem a nép régi életéről, babonáiról híres irásokat....most ez nagyon időszerű, elhoztam ide, hogy mások is ismerkedhessenek vele...
A Bangha Sándor által kiadott Nyitramegyei Közlöny 1899. december 17-én megjelent száma külön rovatot szentelt a karácsonyhoz fűződő hiedelmeknek, és bizony, nem lehetett egyszerű valamennyit betartani.
A szerkesztők szándéka nyilvánvalóan az volt, hogy az olvasókat emlékeztessék a régi szokásokra, és figyelmeztessék őket arra, hogy az ünnepek idején tilos minden munka, ez az elcsendesedés és az elmélyülés ideje. Némely szokások a szenteste varázserejét idézik, mások egysze-rűen a népi bölcsességből erednek, és arra emlékeztetnek, hogy az ünnep a pihenés és a családi együttlét ideje.
Karácsonykor például nem szabad nehéz munkát végezni, de még takarítani, söpörni sem. A nők nem varrhatnak, de aki mégis tűt fog a kezébe, annak kitekerednek az ujjai. Aki cérnára néz, megvakul, aki rálép, az megsántul – hát van, aki ezt megkockáztatná?
De mosni, ruhát szárítani, Szent János napjáig söpörni sem szabad karácsony ünnepén, mert mindez szerencsétlenséget hozhat a házra. A karácsony elődeinknél is a bőség ideje volt, ezért a szólásmondások is figyelmeztettek a mértékletességre. Azt mondták például, hogy aki túl sok édességet eszik karácsonykor, az megcsúnyul, aki pedig kevés sós ételt fogyaszt, azt fejfájás gyötri. Aki karácsonykor köhögött, az a következő évben tüdőbajban halt meg, akinek a szeme viszketett, megvakult, az orrviszketés pedig azt jelezte, hogy meglopják.
Nem csak dolgozni, tisztálkodni sem volt ildomos az ünnepek idején, aki karácsony napján mosakodott, az ragyás maradt, aki fésülködött, az megkopaszodott.
De legalább az a gyerek, aki karácsonykor kapott egy atyai fülest, örülhetett, hogy a következő évben megússza a nevelő célzatú pofonokat.
A bőség reményében egy marék pénzzel kellett éjfélkor leugrani az asztalról, és mindenképp lencsét kellett fogyasztani. A következő évi termést az hivatott garantálni, hogy a karácsonyi asztal alá odatették az ekevasat, az ásót, a kapát, a kaszát. Ahol az asztal négy lábát lánccal kötötték össze, ott a család biztosan együtt maradt, és ha még fokhagymát is tettek alá, semmiféle rontás nem érhette a házat.
Nyitra környékén az asztal alá szénát is tettek – annak jeléül, hogy szívesen várják és befogadják a kisjézust. A gabonát, amelyet az ostya és a méz mellett a karácsonyi asztalon szenteltek meg, vacsora után a háziállatoknak adták.
Ahol a karácsonyi asztalnál ketten egyszerre mondták ki ugyanazt a szót, ott a következő évben lakodalmat ültek, de ott, ahol valaki mérgesen, haraggal ült asztalhoz, egész évben nem volt a házon Isten áldása.
Hogy karácsonykor nem szabad szárnyast enni, azt régen mindenki tudta – nem is merte volna kockáztatni senki, hogy elrepüljön a szerencséje.
Az almát már száz évvel ezelőtt is annyifelé vágták, ahányan ültek az asztalnál, hogy mindenkit hazavezessen, az asztalnál megtört dióból pedig a családtagok egészségére következtettek. A vacsoránál vigyázni kellett, hogy semmi se hulljon az asztal alá. Aki oda potyogtatta a morzsákat, az az ördögökkel cimborált.
A kályhába, kemencébe jó vastag fatörzset tettek karácsonyeste, ha reggelig kitartott, az azt jelentette, hogy a családi tűzhely a következő évben is meleg marad. A karácsonyi hamu felét a gyümölcsfák köré szórták a következő évi jó termés reményében, másik felét az istállóban szórták szét, hogy az állatokat megóvják a betegségektől.
Mezőgazdaságból élő őseink hitték, hogy ha karácsonykor nem havazik, tavasszal sok lesz az eső. Ha ködös volt a karácsony, tavasszal jégverés fenyegetett, de ha karácsonykor a szél dudált, az aratást víg énekszóval végezték. A gazdasszonyok a karácsonyesti égboltot is félve fürkészték, ha kevés csillagot láttak, az annak az előjele volt, hogy tavasszal nehezen kelnek ki a kislibák.
Befejezésül a Nyitramegyei Közlöny mindenkinek azt ajánlotta, hogy a hozzá közel állónak húzza meg a fülét. Ez a biztosítéka annak, hogy az illető a következő évben csupa jó hírt halljon – nos, ennél jobbat egy lap valóban nem is kívánhat.
/Vrabec Mária/
Sütöttem egy tepsi zserbót, amiből még van is pár darab, de a zserbó akkor finom igazán, ha állt pár napot.
Volt tökfaragás, mert ez hozzá tartozik a Halloween-hez, aztán temető látogatás, gyertyagyújtással, és persze sok munka is.
Befejeztem egy érdekes könyvet, amit kölcsön kaptam és szerettem volna mielőbb vissza adni.
Nagyon érdekes volt, mindenkinek csak ajánlani tudom.
"Mi történik akkor, ha egyszer csak egy zakatoló vonaton találjuk magunkat, és azt sem tudjuk, merre robogunk? Ha nem emlékszünk a kisváros nevére, ahonnan elindultunk? Mi lesz velünk, ha Kalkuttába keveredünk, és a múltunkról semmiféle információnk nincs? Szárú, az ötéves indiai kisfiú egy szerencsétlen véletlen folytán India egyik legveszélyesebb városába kerül. Volt otthona, most nincs semmije. Mit várhat az emberektől, az érzéketlen tömegtől? Vajon túl lehet élni azokat a megpróbáltatásokat, amelyek elé az élet állítja őt? Hogy juthat el egy kisfiú Indiából Ausztráliába? Képes lesz új életet kezdeni? Találkozhat még valaha az édesanyjával? Megtudhatja egyáltalán, hol élte le élete első öt évét? Vajon ki lehet az igazi oroszlán?
Az Oroszlán Saroo Brierley valós története a kitartásról, az önfeláldozásról és a hitről.Mi történik akkor, ha egyszer csak egy zakatoló vonaton találjuk magunkat, és azt sem tudjuk, merre robogunk? Ha nem emlékszünk a kisváros nevére, ahonnan elindultunk? Mi lesz velünk, ha Kalkuttába keveredünk, és a múltunkról semmiféle információnk nincs? Szárú, az ötéves indiai kisfiú egy szerencsétlen véletlen folytán India egyik legveszélyesebb városába kerül. Volt otthona, most nincs semmije. Mit várhat az emberektől, az érzéketlen tömegtől? Vajon túl lehet élni azokat a megpróbáltatásokat, amelyek elé az élet állítja őt? Hogy juthat el egy kisfiú Indiából Ausztráliába? Képes lesz új életet kezdeni? Találkozhat még valaha az édesanyjával? Megtudhatja egyáltalán, hol élte le élete első öt évét? Vajon ki lehet az igazi oroszlán?
Az Oroszlán Saroo Brierley valós története a kitartásról, az önfeláldozásról és a hitről."
/Könyv ismertető a Moly-ról.....de azért egy érdekes idézetet hoztam.../
"Mama úgy gondolta, hogy a világ megváltoztatásának egyik módja, ha gyermekeket fogad örökbe a fejlődő országokból. Saját élettapasztalataiból azt szűrte le, hogy a vér szerinti rokonság nem feltétlenül garancia a meghitt családi békére."
/Saroo Brierley: Oroszlán/
" Az ember sorsát és küldetését nem mindig vágyai határozzák meg, hanem valami más, valami eleve elrendeltetett."
/Hermann Hesse:Narziss és Goldmud/
Pár napja fejeztem be életem első H. Hesse könyvét. Biztosan fogok még tőle olvasni, mert ez nagyon tetszett. Kissé elvont, aztán mondhatnám azt is , hogy filozófikus....talán tanulságos is, de legfőképp szórakoztató.
Ma egy sérólt szárnyú pillangót fotóztam a délelőtti napsütésben...megpróbált elszállni, de már nagyon gyenge volt, akárcsak az őszi napsugár, gyönyörű de erőtlen.
Annyira nagyon akartam ezt a könyvet, miután elolvastam G. Orwell:1984 című regényét, Sok volt az ajánlás, és ez a könyv nagyon jó kritikákat kapott. Én mégis kicsit flusztráltnak találtam...nekem ez már túlságosan erős disztópia.
Viszont lehet, hogy csak azért, mert az 1984-es évet már itt találtam, volt összehasonlítási formám,viszont 2195 júniusa még nagyon távolinak tűnik. Elhiszem, hogy minden lehetséges, éa ha így fognak a jövő anyáira vigyázni, ez nem is lenne rossz...viszont nem ekkora rabságban , ennyire megkötve!
Az anyáknak , bármilyen évet is írunk, sok tisztetet, szeretet jár...s bizony itt , ebben a könyvben nem sokat kaptak. Rátok bírzom a könyv olvasását, nem bánnám , ha megosztanátok velem a véleményeteket is, ha elolvastátok.
Talán egyetlen idézetet rakok be ide, ami teljesen ledöbbentett. Így élünk most!
"-Többet adtunk nekik, mint amit elvettünk- mondta a Parancsnok.-Gondolja meg, mennyi gondjuk-bajuk volt azelőtt.Nem emlékszik a szinglibárokra, a gimnazisták megalázó vakrandevúira? A húspiacra? Nem emlékszik, mekkora szakadék volt azok között, akik könnyedén megkaptak minden férfit, és azok között akik nem?Sokan olyannyira elkeseredtek, hogy csontsovánnyá éheztették magukat, vagy telepumpáltatták a mellüket szilikonnal, és divatos orrot faragtattak . Minő emberi myomorúság!
Ujjával a régi magazinok felé bökött.- Minduntalan panaszkodtak. Ez is baj, az is baj. Gondoljon a társkereső hirdetésekre: 35 éves intelligens vonzó nő...Így most mindegyikük kap férjet, senki sem marad ki. Régen egy nő, ha házasságot kötött valakivel, és a férj megcsömörlött, egyszerűen lelépett, faképnél hagyta a nőt egy vagy két gyerekkel, aki ezután segélyen volt kénytelen élni. Vagy velük maradt , de folyton verte őket. Aztán , meg mivel dolgoztak, a gyerekeket bölcsödébe, óvodába dugták, vagy valami durva, nemtörődöm bébiszitterre bízták, amiért még fizetniük is kellett a nyomorúságos kis fizetésükből. A pénz volt az egyedüli értékmérő mindenki szemében, ráadásul még anyaként sem kaptak tiszteletet..Nem csoda , hogy elriadtak az egésztől.Így most a nők védve vannak, nyugodtan betölthetik biológiai szerepüket.Teljes támogatás és bátorítás mellett.Most pedig halljam! Maga értelmes ember, szeretném , ha elmondaná a véleményét. Mit felejtettünk ki?
- Az érzelmeket.
- Miféle érzelmeket?
- A szerelmet - feleltem. "
/Margaret Atwood: A szolgálólány meséje /
Még csak pár darabot hoztam előre , ami teljesen érett volt, a többi meg ázott egy hétig! Remélem már nem fog esni , s minden megszárad. Ez a varangyos féle tök egy nagyon érdekes fajta, ilyenem még ezidáig nem volt, de állítólag lehet belőle készíteni ezt azt. No és a díszértéke felülmúlhatatlan.
Az első sütőtt tök, ami már elég édes volt, de most én is kicsit megcsorgattam mézzel, ahogy Margit szokta, hátha nem lesz elég édes, hiszen a dér még nem csípte meg. Elég édes volt. A mostani sonka tökök, vagy vaj ízű tökök már úgy vannak nemesítve, hogy dér előtt is fogyasztásra alkalmasak....merem állítani. Azért én raktározok belőle , a dércsípte még ettől is édesebb lesz, biztos vagyok benne.
Lassan csak emlék marad a sok napsugár, de amit érlelt, azt elraktározhattuk télikre. Milyen finom is tud lenni egy kis sárgabarack lekvár egy frissen sütött hájas karafliban...a hétvégén kipróbáltam,
Az utolsó dinnyék. Nagyon édes, és ezt el lehet tenni későbbre is, mert nem romlik meg jó ideig. A cukor és görögdinnye egy héten belül rothadásnak indul, de ez kibír egy hónapot is, tovább érik a hideg kamrában. Nem mindha nálam sokáig megmaradna, de azért egyet még tartalékoltam ezen kívül. Kíváncsi leszek meddig bírja, vagy inkább én meddig bírom ki , hogy fel ne vágjam...?
Utolsó kommentek