"1939. szeptember 1-én Németország nyugati irányból lerohanta Lengyelországot.
1939. szeptember 17-én Oroszország keleti irányból lerohanta Lengyelországot.
Nem felejtem el ezeket a dátumokat.
Két hadviselő fél úgy ragadta meg Lengyelországot, mint civakodó lányok a megkívánt rongybabát. Egyik a karját fogta, a másik a lábát. Olyan erősen húzták, hogy egyszer csak leszakadt a feje."

/Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek/

Nos, hogy mért is csak térdig? Mert még nem fejeztem be, de vannak részletek, amiket meg szeretnék itt osztani.

Amúgy is annyira borús most minden, akár egy régi háborúban. Olvasni azért lehet, ha van ideje az embernek, és ilyen könyveket meg nagyon is érdemes.

Egy rövid könyv ismertető a Moly oldalról...

II. világháború Kelet-Poroszországban a végéhez közeledik. Sok-sok ezer kétségbeesett menekült igyekszik a szabadság felé. Viszik magukkal a szenvedés és megpróbáltatás terhét, remélve, hogy egy jobb élet vár rájuk. De vannak páran, akik rejtegetnek valamit... Három élet, három sors keresztezi egymást: Joanáé, a szép és segítőkész litván nővéré, aki súlyos bűntudattal küzd; Floriané, a titokzatos fiatalemberé, aki mindenáron szeretné eltitkolni valódi kilétét; és Emiliáé, a várandós lengyel lányé. Egyetlen közös van bennük: menekülniük kell. Joana, Florian és Emilia úti célja a kikötő, ahol a Wilhelm Gustloff hajóra akarnak feljutni, amely civileket és sebesült katonákat menekít a front elől. A biztonság felé megtett minden lépéssel egyre erősebbek, bátrabbak, és egyre jobban bíznak egymásban. A szerelem, az összetartozás és az emberség érzéseibe kapaszkodnak, de ezzel együtt egyre sebezhetőbbé is válnak. Már úgy tűnik, hogy közel járnak a szabadsághoz, amikor megtörténik a tragédia. Nem számít se nemzetiségi hovatartozás, se kultúra, se rang; a fedélzeten lévő mind a tízezer embernek – felnőtteknek, gyerekeknek – ugyanazért kell harcolni: a túlélésért.