.

"Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás, és az önfeláldozás között... És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal... És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó...

És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével... És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez... ...

Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér... Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked... És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz... hogy valóban erős vagy... és valóban értékes. "

.

/Veronica A. Shoffstall/

.

...olvasva az ismert idézetet, sokan mondhatják magukban...elcsépelt régi szöveg, régóta ismerem...

...de vajon tényleg már az "egy idő után " vagyunk ?

...újra és újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat, azt hiszed te már tapasztalt vagy, és mehetsz a napra, már nem éghetsz meg...

...egy kedves ismerősöm szavait idézve :

"A butaság az:

Ha ugyanazt tesszük, és

Mást várunk tőle."

...fogadkozunk, hogy ezután másképp lesz, és mégis mikor ott állunk a döntés előtt  nem jut eszünkbe ez az elcsépelt idézet...lehet, hogy  rossz tanulók vagyunk mi emberek ?...vagy gyengék vagyunk elfogadni a tényeket ? ...esetleg mástól várjuk a virágokat ?