Foto:Annie Leibovitz
.
"Szerelemről beszélek!
Mert szeretni tudunk , több embert is, egyformán , vagy hasonló módon.
A gyerekeinket például.
Bár azért itt is vannak néha rejtett különbségek.
Előfordulhat, hogy az egyik gyerekünk szivközelibb, mint a másik. De azért valahogy itt mégis szétoszthatóbb és mindenkit átölelő a szeretet sugárzása. Egy jó anya szeretetének körébe sokan beleférnek.
Annál az érzéki vonzalomnál pedig, melyet az előbbi esetben kibogozhatatlanul átsző a szerelemhez hasonló érzés, nem csak kettőt, de nagyon sokat is lehet egyeszerre....kívánni...?
Mi a jó kifejezés?
Erre is azt mondjuk néha, hogy szerelem - de nem az.
Néha azonban úgy tűnik, hogy ez a valódi, tiszta szerelemnél is így van:lehet kettőt szeretni.
Ha ilyenkor magunkba nézünk, két arc jelenik meg bennünk, egyszerre - két nagybetűs TE...és egyiket sem tudjuk elveszíteni.
Igy van ez ?
Igaz ez ?
Alig van ember, aki hosszabb párkapcsolata során ne találkozott volna ezzel a drámával.
Hogy egyszerre kell a kettő. És elszakadni bármelyiktől is kimondhatatlanul fáj.
Kipróbáltam a lelkemet az iroasztalom előtt, csendes, zavartalan körülmények között.Belenézek magamba, és figyelem , hogyan működik a szivem. És persze sok embert is faggatok közben - kutatom, mások hogyan élik meg az ilyesmit. Nem az a lényeg, amit mondanak, hanem amit látok bennük. Mert itt egy olyan finom, hajszálvékony különbséget kell megtennünk, amelyre csak egy nagyon érzékeny, sokat tapasztalt és pontosan látó lélek képes.
Ez a sexuális vonzalom és a szerelem közötti különbéség..
Egyetlen közös gyökérből táplálkoznak. Sokáig teljesen azonosank is- a görög „eros" szó ezt a szétválaszthatatlan egységet érzékelteti - ,de aztán mégis megjelenik egy tiszta, fehér hajtás, egy hófehér virág, mely már nem a föld sarából táplálkozik, hanem föltről a fényből. Nem a testből , hanem a lélekből.
TE VAGY AZ - élmény.
A kérdés az, hogy létezik -e két , egyenlő intenzitású TE VAGY AZ.
Sokáig úgy láttam, hogy igen!
Létezik.
Van ilyen.
Van olyan , hogy kettőt szeretünk.
Én is voltam így.
Én rengeteg férfivallomást őrzök magamban.
A vívódást nem is az okozza, hogy valaki másba beleszeretünk, hanem éppen az, hogy akivel élünk, azt is szeretjük!
És nem tudunk dönteni. Szétszakad a szivünk. Ha csak az egyiket szeretjük, az már nem lelki, csupán erkölcsi kérdés. Elhagyhatjuk-e? A lélek itt már döntött, még akkor is , ha furdallja a „lelkiismeret" vagy meg sem meri lépni azt, amit a szive szerint szeretne.
Mi van , ha mindkettő kell? Egyszerre , és igaz szerelemmel!
Mi van, ha két nagybetűs TE -élmény között kell döntenünk? Minha választani kellene a két kezem vagy a két szemem között.
Mindkettő az enyém - és egyformán szeretem.
Hosszú idő telt el, míg rájöttem, hogy ez nem így van!
Igazán és mélyen mindig csak egyetlen embert lehet szeretni.
Tekintetünknek sincs két fókusza, csak egy. Akit nézünk , azt látjuk,a másik mögötte eltávolodik, arca élettelen lesz, és a homályba vész.
Valahol persze ottmarad azért, de az érzés egyre gyengébb lesz, halványabb és elmosódott - eluralja a másik, az egyetlen TE.
Ezért is vagyunk - a szó mélyebb értelmében - féltékenyek.
Arra is persze, ha társunk mást ölel, de ez nem akkora árulás, mint a szerelem - bölcs nők , ha nehezen is , de túl tudnak lépni az ilyen megcsaláson.
A test sok testet kívánhat. A test nem ismeri a hűséget.
Nem ismeri a TE-t. Elég egyszer végigmenni a meleg nyári utcán, amikor könnyebben öltöznek a nők - s utána előhivni rejtett gondolatainkat.
Van úgy, hogy a Dob utca és a Weselényi utca között járva képzeletünkben háromszor is megcsaljuk a feleségünket...
És sok embert szerethetek is egyszerre, valódi, őszinte szeretettel. A gyermekeimet például. Vagy a barátaimat. Még az ismerőseimet is.
De szerelmem csak egy lehet!
Pontosabban szerelemem is sok lehet - de nem egyszerre.
Mert az a hely , ahová őt teszem a lelkemben:egyetlen hely.
Sok kis „te „jöhet az életünkben - fe TE , így nagybetűsen, mindig csak egy.
Abban a pillanatban , amikor a sokféle vágyból, vonzalomból, érzelemből összeszőtt szerelmünk intenzitása fölerősödik, és a lelkünk szeme a másikra ráfokuszálódik, mindenki más elhomáylosul körülötte.Még akkor is , ha ez önvádat okoz, vagy bármiféle gyötrelmet.
Nincs mit tenni.
Mert ebben a csúcspillanatban azt a kimondatlan és ma már korszerűtlennek tartott ősi felismerésünket éljük át, hogy lelki társunk csak egy van.
Minden Ádámnak egyetlen Évája.
És fodítva:egyetlen Ádámot keresnek bennünk a nők.
Hétköznap ezt persze nem tudjuk...
De abban a pillanatban, amikor a felszinre tör lelkünk mélyvalósága, vele robban ki , mint forró ősmagvából a láva, a lehazudhatatlan felismerés:hogy társunk csak egy van.
Egyetlen másik felünk van.
Akkor is, ha ezt a megrendítő hiányéreztünket , a aTE hiányát időnként más és más szereplőkkel próbáljuk betölteni.
És amikor nincs senki - a hiány mindig egyetlen valaki. Akkor is, ha nem ismerjük.Akkor is , ha sohasem találkoztunk vele. Aki mélyre néz magába, látja , hogy ott , azon a helyen, ahol a szerelem lakik, csak egyetlen üres trónus áll."
Müller Péter:Varázskő
Utolsó kommentek