Minden, ami Amerika!

Napjaink időjárása...:)

Szeretet programozás...

Terméktámogatás: Igen, miben segíthetek?

Vásárló: Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni fogom a Szeretetet. Végigvezetne kérem a folyamaton?

Terméktámogatás: Rendben, szívesen segítek. Készen áll az indulásra?

Vásárló: Hát, nem vagyok egy műszaki zseni, de azt hiszem, készen állok. Mit kell először tennem?

Terméktámogatás: Első lépésként nyissa meg a Szívét. Megtalálta a Szívét?

Vásárló: Igen, de egy csomó más program is fut jelenleg. Lehet telepíteni a Szeretetet, miközben ezek futnak?

Terméktámogatás: Milyen más programok futnak?

Vásárló: Lássuk csak, van Múltbéli Megbántódás, Alacsony Önértékelés, Harag és Neheztelés. Ezek futnak éppen.

Terméktámogatás: Nem gond, a Szeretet fokozatosan törölni fogja a Múltbéli Megbántódást a jelenleg működő rendszeréből. A hosszú távú memóriában esetleg megmaradhat, de már nem fog megzavarni más programokat. Végül a Szeretet felül fogja írni az Alacsony Önértékelést a saját moduljával, amit Egészséges Önértékelésnek hívnak. Viszont a Haragot és a Neheztelést teljesen ki kell kapcsolnia. Ezek a programok megakadályozzák a Szeretet megfelelő installálását. Ki tudja kapcsolni ezeket?

Vásárló: Nem tudom, hogyan kell kikapcsolni őket. Meg tudja mondani?

Terméktámogatás: Örömmel. Menjen a startmenübe és indítsa el a Megbocsátást. Ezt addig kell ismételnie, amíg a Harag és a Neheztelés teljesen ki nem törlődnek.

Vásárló: Rendben, kész! A Szeretet automatikusan elkezdte telepíteni magát. Ez normális?

Terméktámogatás: Igen, de ne feledje, önnek csak az alapprogram van meg. El kell kezdenie kapcsolódni más Szívekhez, hogy hozzáférjen a frissítésekhez.

Vásárló: Hoppá! Máris kaptam egy hibaüzenetet. Azt mondja: „Hiba - A program nem fut külső egységeken." Most mit tegyek?

Terméktámogatás: Ne aggódjon. Ez azt jelenti, hogy a Szeretet program Belső Szíveken való futásra lett tervezve, de az ön Szívén még nem futott. Kevésbé technikai nyelven ez csak annyit jelent, hogy önnek először saját magát kell Szeretnie, mielőtt másokat Szerethetne.

Vásárló: Tehát most mit tegyek?

Terméktámogatás: Gördítse le az Önelfogadás menüt; majd kattintson az alábbi fájlokra: Megbocsátok Magamnak 2.0, Felfedezem az Értékeimet 1.5, Tudomásul Veszem a Korlátaimat 3.0.

Vásárló: Rendben, kész.

Terméktámogatás: Most másolja őket az „Én Szívem" könyvtárba. A rendszer felül fog írni minden zavaró programot és kijavítja a hibás programozást. Ezen kívül törölnie Kell a Terjengős Önkritikát az összes könyvtárból és kiürítenie a Kukát, hogy biztosan eltávolítsa teljesen és soha ne jöhessen újra elő.

Vásárló: Megcsináltam. Hé! A Szívem új fájlokkal telik meg. Mosoly jelent meg a képernyőmön és a Béke meg az Elégedettség bemásolja magát minden felé a Szívembe. Valamint az egész rendszerem melegedni kezdett. Ez normális?

Terméktámogatás: Sok esetben. Másoknak eltart egy ideig, de végül minden helyreáll a megfelelő időben. A rendszer melegedése normális, és javítja a Szív működését, ne aggódjon. Egyébként jó érzés nem?

Vásárló: De, csak szokatlan.

Terméktámogatás: Szóval, a Szeretet telepítve és rendesen fut. Még egy dolog mielőtt letennénk. A Szeretet Ingyenes Program. Figyeljen rá, hogy továbbítsa azt és a különféle változatait mindenkinek, akivel kapcsolatba kerül. Ők is megosztják majd másokkal és visszajuttatnak viszonzásul önhöz is új és izgalmas változatokat.

Vásárló: Köszönöm...

Forrás: SzePi

  ....még isszátok a reggeli kávét, olvassátok ezt a megható történetet...

 Egy csésze fekete...

"Az életben sokszor megbántottam azt, akit nagyon szerettem. Az efféle vétek olyan, mint a szentlélek ellen elkövetett bűn; sem ezen, sem a túlvilágon nem nyer bűnbocsánatot. Sem eltörölni, sem elfeledni nem lehet. Néha hosszú évekig csendben van, mintha kihunyt volna a szívben, mintha elveszett, eltűnt volna a nyugtalan életben. Egyszer csak azonban az öröm percében, vagy éjnek idején, mikor az ember rossz álomból riad fel, a súlyos emlékezés ráhull a lélekre, felsajdul benne s olyan erővel égeti, mintha abban a pillanatban követte volna el a bűnt. Minden más emléket könnyen elkergethetünk, mosollyal vagy jótét gondolatokkal - ezt azonban nem űzhetjük el. A sötét árny örökké ott marad a szíven.

Az ember örömest ámítaná saját magát: „Hiszen ez nem is úgy történt! Nyugtalan agyad a napos oldal árnyékából is sötét éjszakát csinál! Jelentéktelen semmiség volt az egész; hétköznapi eset, amilyen reggeltől estig százával, ezrével előfordul!"

A vigasz csalfa: az ember saját maga is keserűséggel érzi, hogy csalfa. A bűn bűn marad, akár egyszer, akár ezerszer követtük el, akár naponta, akár pedig még nem is tudunk róla. A szív nem büntető törvénykönyv, hogy a kihágást a bűntettől, a gyilkosságot az emberöléstől megkülönböztesse. A szív tudja, hogy „aljas ember a tekintetével öl, a hős pedig karddal", s hamarabb bocsátja meg a kardot, mint a tekintetet. De nem is katekizmus a szív, hogy a halálos és bocsánatos bűnök között különbséget tegyen; hogy szóban és külső jelben megkülönböztesse őket. A szív igazságos és tévedhetetlen bíró. A titkos és szinte öntudatlan mozdulatból ítél és ítélkezik egy futó tekintetből, melyet senki sem vett észre, a kimondhatatlan s a homlokon alig felvillanó gondolatból; sőt mi több, egy kopogtatásból, egy lépésből, egy kortynyi teából. A katekizmusban nagyon kevés bűn van feljegyezve, s azok sem főbűnök. Ha a szív lenne a gyóntatóatya - a gyónás hosszú volna és rettenetes!

Megbocsátható az a bűn, amely szóban elmondható, s bűnbocsánattal eltörölhető. De súlyos és túlságosan súlyos s az élet utolsó pillanatáig véres az a bűn, amely csupán mint emlék maradt a szívben, szavak nélkül és alaktalanul. Az ember csak önmagának gyónja meg ezt a vétket, ha álmatlanul mered az éjszakába s ha mellén nehezebb a paplan, mint a kő.

„Nem loptam s nem is gyilkoltam, nem is paráználkodtam: az én lelkem tiszta!"

Hazug! Hát nem hámoztál-e almát, miközben az éhes ember mellett elhaladtál s röstelkedés nélkül néztél rá? Rosszabb volt ez, mintha loptál, gyilkoltál vagy paráználkodtál volna! A szív, ez az igazságos bíró, hamarabb megbocsát a gyilkosnak, aki a vesztőhelyre indulóban megsimogatott egy síró gyermeket, semmint neked, a tisztának! Mert a szív nem ismeri sem a jelentéktelen semmiségeket, sem a paragrafusokat...

Tizenöt esztendővel ezelőtt hazamentem s három hétig otthon maradtam. Egész idő alatt nyomasztó hangulat uralkodott rajtam. A házunk sivárnak rémlett, valamennyiünkben volt valami súlyos, visszataszító, mintha nyirkos árnyék nehezedett volna ránk.

Az első éjszaka a szobában aludtam; többször is felébredtem, és láttam, hogy édesanyám felkel az ágyból, és az asztalhoz ül. Csendben, mozdulatlanul ült, mintha aludna; tenyerét homlokára szorította, fehér arca ragyogott, holott az ablak csukva volt, s odakünn sem holdfény, sem csillagfény nem világított. Figyelmesen hallgatóztam, s mindjárt tudtam, hogy nem az alvó lélegzetvételét hallom, hanem nehezen visszafojtott, csukló zokogását. Fejemre húztam a takarót; de a paplanon át, sőt még álmomban is hallottam anyám nehéz sírását.

A padlásra költöztem a szénára. Meredek, töredezett, létrához hasonló lépcsőfeljárón kúsztam fel szállásomra. A szénában fekhelyet készítettem magamnak, s az ajtó előtti kis térségre asztalt helyeztem. Ablakom egy szürke, repedezett falra nézett. Kedvetlenül, nyomasztó hangulatban és sötét gondok közepette írtam első szerelmes elbeszélésemet. Erőszakkal tereltem gondolataimat a fehér országutakra, a virágba borult rétekre és illatozó mezőre, hogy ne lássam magamat és az életemet.

Aztán egyszerre nagyon megkívántam a feketekávét. Nem tudom, hogy jutott eszembe; megkívántam. Lehet, csupán azért, mert tudtam, hogy odahaza még kenyér sincsen, nemhogy kávé. Az ember gonosz és könyörtelen az elképzeléseiben. Édesanyám kerekre tágult, ijedt szemmel nézett rám, és semmit sem válaszolt. Siváran és rosszkedvűen, egyetlen szó és köszönés nélkül mentem vissza a tető alá, hogy tovább írjam, hogyan szerette egymást Milán és Bréda, s milyen nemes, boldog és jókedvű teremtések voltak.

„Kart karba öltve, fiatalon, a reggeli nap fényözönében, harmatban megmosdatva..."

A lépcsőn halk lépteket hallottam. Édesanyám jött; lassan és biztos léptekkel haladt, kezében egy csésze feketét hozott. Most emlékszem: soha az életben nem volt olyan szép, mint abban a pillanatban. Az ajtón át beragyogott a déli napfény sugara, egyenesen az édesanyám szemébe; még nagyobb s még tisztább volt ez a szem, a mennyei fény tükröződött belőle, a mennyei jóság és a mennyei szeretet. Ajkán olyan mosoly ült, mint az örömteli meglepetést hozó gyermekén.

Én pedig megfordultam, s kaján hangon azt mondtam:

- Hagyjon békén!... Már nincs kedvem hozzá!

Még nem ért fel egészen, csupán derékig láttam. Mikor a szavamat meghallotta, szeme sem rebbent; csak a csészét tartó keze remegett meg. Rémülten nézett rám, szemében kialudt a fény. Szégyenemben arcomba csapott a vér, gyors léptekkel felé indultam.

- Adja ide, édesanyám!

Elkéstem, szemébe már nem tért vissza a fény, sem ajkára a mosoly.

Felhajtottam a kávét, s vigasztalódtam:

„Majd este megmondom neki azt a szót, azt a kedveskedő szót, amivel adósa maradtam, s hallgatásommal elárultam szeretetét."

De nem mondtam ki azt a szót sem este, sem pedig másnap, sőt még a búcsú percében sem.

Három vagy négy évvel később, idegenben, egy idegen asszony csésze feketét hozott szobámba. Összerezzentem akkor, s valami olyan erősen a szívembe szúrt, hogy csaknem felkiáltottam fájdalmamban. Mert a szív igazságos bíró, s nem ismer jelentéktelen semmiségeket.

Ivan Cankar ,Csuka Zoltán fordítása

"A nő a gyötrelem és a szenvedés forrása,ugyanakkor az örömé és a szépségé is. Ebből következik,hogy aki megtalálja hozzá kulcsot,sohasem tudja mit nyit ki, a pokol vagy a mennyország kapuját."

(Kolozsvári Grandpierre Emil)

"Van egy nő. Szeret. Ám evvel nincs tisztában. Szűnös-szűntelen rá kell vezetnem a tudásra. Ha egy taxi hátsó ülésén utazunk, átkarolom és forró szavakat suttogok a fülébe. Túlhangsúlyozom a testem tehetetlenségét a kanyarokban. Evés közben ránézek, aztán a tányérba, aztán megint rá. Olykor a vállánál fogva megfordítom, arra! arra! amarra!, mondom például, de neki, elképzelésem szerint, csak a vállaira szabadna gondolnia. Bonbonokat veszek neki rendszeresen, vagy az emberek feje fölött rápillantok, úgy értve, hogy a terem másik sarkából. Néha meg lehunyom a szemem. Tündöklően szép, kicsit túl tündöklően szép, egy Krúdy-hősnő. ("Az orrcimpája mozgékony volt, mint valami remegő kancacsikóé, amely még nem ismerkedett meg a lovakkal") A combján szőröcskék simulnak, mintegy befelé vezetnek, úgy feküsznek. Ezt a szőrt keresem rajta, mely úgy simul lefelé, mint a patak medrében a fűszálak, mindenütt, az arcán a pelyhekben, a drótos hóna aljában, a sűrű szemöldökében, kizárólag ez érdekel, de csak akkor van esélyem, ha nem fél tőlem. Ezért szoktatom magamhoz, magamat őhozzá."

***

"Vagy egy nő. Szeret. Kérdezem, szeret-e. Már mér' szeretne. Mert abban állapodtunk meg. Hogy szeretem? Abban? Abban. Ma? Ma is, hát hogyne, mindig, fél tizenegykor, januárban, az ezredfordulón, szünös-szüntelen... vagy akar egy szünnapot? Jó... Melyik napra gondol? Talán... talán a szerda. Mért éppen a szerda? Mert ma csütörtök van. Kis gavallérom. "

Eszterházy Péter

  Ötször karambolozott őzzel - eddig - egy lány az Egyesült Államokban, és szomorú jövő vár az állatokra, mivel még csak 17 éves.

Kacee Larson Iowa államban irtja az őzeket - akaratlanul. Balszerencse-sorozata okán már "Őzmágnesnek" becézik. Az őzgázolásokat éppen egy éve kezdte, hazafelé autózott munkahelyéről, egy fagyalboltból, amikor hirtelen elé szökkent az állat. Ezután pár hónap őzmentesen telt, míg nem egy vasárnap reggel épp a templomba autózva ismét elgázolt egy vadat. Amikor a negyedik őzzel is végzett, a helyi lelkipásztor felesége azt tanácsolta a lánynak, mindig imádkozzon, mielőtt autóba ül.

 Larson megfogadta ezt, ám hiába. Ötödik őzkarambolja előtt is fohászkodott, mégis az lett a legsúlyosabb: totálkárosra törte az őz a lány minifurgonját, a légzsák pedig zúzódásokat okozott az őzölő karján.

Nő és férfi...

 "A teljesség megbomlásának fő-formája, hogy nő és hím lesz belőle. A nőség vagy hímség felé még csak közeledő kisgyermek éppúgy teljes, mint az egyéni különlét fölé emelkedő lény, aki a nőiséget és hímséget egyesíti, a változatlanba oldja.

Ahogy a nő-test és férfi-test kiegészítésre szorul, éppígy csonka a nő-lélek és férfi-lélek. A nő nem ismeri a világosságot, a férfi nem ismeri a meleget. A nőből hiányzik az igazi teremtő-erő, a férfiból az éltető-erő. A nő, ha az emberiség maradandó kincse felé törekszik, csak azt fogja fel belőle igazán, ami benne mozgalmas, eleven-pezsgésű, esemény-szerű, a teremtés templomát úgy tekinti, mint egy uzsonnázó-helyet, pletyka-sarkot. A férfi, ha az emberi tenyészés édes játékaiba és meleg meghittségébe helyezkedik, elhomályosul, elgépiesedik, az élet templomát úgy tekinti, mint alkalmat a kényelemre. A nő oldottan lebeg az élet mozgó, forró áramában és csak arra figyel, ami szerves összefüggés, tenyészet, enyészet. A férfi zártan, határoltan evez a mindenségben és érdeklődése tárgyait szigetekként szemléli.

Melyik ér többet: a nő, vagy a férfi? Mindegy. Bármelyik elérheti a legvégsőt: a teljességet. De mindegyik más módon: a férfi a saját zárt lényét fejleszti egyre nyitottabbá, teljesebbé, a nő, mint egy puha melegség, száll a végső, puha, meleg fészekbe.

Ha a férfi olykor átlát egy nő lelkébe, vagy a saját férfilénye alatt rejtetten létező nőt figyeli, látja, hogy vöröses félhomályban az egymásba mosódó, alaktalan dolgok csiraként, forró lüktetésben élnek. Ha a nő előtt feltárul egy féfi-lélek, vagy önmaga rejtett férfi-lénye, látja, hogy kékes-szürke fényben dideregnek a dolgok, egymástól elkülönítve, szobor-szerűen.

A nő, ha dolgozik, munkájába örömeit-bánatait, egész világát belesugározza. Ha a férfi dolgozik, munkája minden mást elfüggönyöz előle. A nő, ha kártyázik, feloldódik a játszó-csoportban, és nyerni a játszóktól akar. A férfi, ha kártyázik, ráhurkolódik a játék váltakozására és nyerni a játékban akar. A nő, ha felbont egy narancsot s abból pár gerezdet jó szívvel feléd nyújt, szinte önmagát bontotta fel, saját érzésvilágából nyújtja feléd azt, ami belőle téged illet. A férfi, ha jó szívvel étellel kínál, örül, hogy neked is adhat abból, ami az övé. A nő a szeretett féfi életét egybe akarja olvasztani a saját életével. A férfi a szeretett nőt a saját lényéhez akarja fűzni mennél szorosabban. A nő a szerelemben életének mámorrá-teljesülését, a férfi a szerelemben a mámort zárt, folyton-fokozódó egészét keresi.

A nő és férfi igénye nem fedi egymást, épp ezért a nő kiegészítője nem a kiváló, teremtő férfi, hanem az arszlán, aki folyton sürög és a nőt magával-sodorja, újra és újra elkápráztatja, míg ez a kettős röpködés végül családi biztonsággá higgad. A férfi kiegészítője nem a kiváló, éltető nő, hanem a bűbájos, aki a férfi érzékeit fel tudja pezsdíteni s ezen át egész lényét lelkesedésbe ragadni, s ráadásul át tudja venni az illető férfi meggyőződéseit, kedvteléseit, terveit. Minthogy a nő ritkán találja meg egy-személyben az arszlánt és családfőt, s a férfi a bűbájost sé alkalmazkodót, innen a sok csalódás.

A férfi lénye kemény mag, a nő lénye csupa vonatkozás. A családi, vagyoni és egyéb körülmény, életének formálója. A nőnél: maga az élet. Egy férfit akkor ismerhetünk meg igazán, ha körülményeitől mentesen, magában-véve vizsgáljuk, egy nőt akkor, ha az emberekhez és körülményekhez való vonatkozásait sorra-vesszük."

Forrás: Weöres Sándor

Az Ezüstszál Tanítása

„Bizonyára hallottál már arról, hogy a szívek összetartoznak. Ha nem így volna, nem kutatnál szakadatlanul a másik szív után. Folyvást keresed, miként ő is téged. Tudod, hogy létezik, földre érkezésed pillanatában, sőt annál előbb is tudomásod volt róla. Ugyanolyan ártatlan, mint te, s nélküled ugyanolyan védtelen, amilyen te vagy nélküle.
Amikor megszülettél, az Ajándékozótól kaptál egy érzékeny szívet. Font hozzá egy ezüstszálat is. Innenső végét a te szívedhez, túlsó felét ahhoz a másik szívhez kapcsolta, végül összekötötte őket. A két kicsi szívből egy nagy szív lett. Bármilyen távol vagytok egymástól, ez az ezüstszál nem szakadhat el soha.
A Szeretet Palotájában az emberi szívek azonban gyakran összetörnek. Ám miután a nagy szív ismét két kicsi szívre hullik szét, akkor is összetartoznak, mert találkozásuk szent találkozás.
A kicsi magányos szívek olyanok, mint a születő csillagok: pislákoló fényükkel még nem tudnak ragyogni. Te tündökölni jöttél. A szeretet tudása mellett magaddal hoztad a csillagidőt. Te akartad úgy, hogy a Szeretet Palotájában is a csillagidő törvényei szerint élj. Ragyogni jöttél, bár tudtad, a csillagszikrák sugárzása csupán egyetlen pillanatig tart: az egyik fény átadja helyét a másik fénynek."

Tatiosz - bölcsességek, idézetek ...

A szív bölcsessége...

Elődeink hittek a szív bölcsességében, azt mondták róla: égi adomány.

És még azt is mondták: a jóságnak jóság, a szeretetnek szeretet a jutalma.

A lélek valamennyi nagy képessége jutalomra vágyik: a becsület becsületet vonz; a szelídség tompítja a dühöt; a bátorság tettre buzdítja a halvérűt; a bölcs belátás megfontolásra inti a vakmerőt; a mértékletesség lecsöndesíti a túlzottan sóvárgót; az érdeklődés felpezsdíti az érzéketlent; az adakozó példát mutat a fösvénynek, az előrelátó a tékozlónak.

Élj te is a lélek tudása, a szív bölcsessége szerint!

Álnokok, szemérmetlenek, irigyek, hitszegők, puhányok, felfuvalkodottak álmodnak nagy lélekről. S bár tudják, ostobaság olyan ösvényen haladni, amely sehová sem vezet, mégis csupán álmaikban térnek le róla.

De te tudd: a szeretet útja az egyetlen, amely egyesíti magában a bölcs célt, az okos belátást és a jó szívet.

Tiszta gondolkodás, őszinte, igazlelkű beszéd, tartózkodás és önuralom, kevés szó, szeretetteljes szív, nagy erények, melyek láttán földig hajolnak a fák és felragyognak a csillagok.

Tatiosz - bölcsességek, idézetek ...