Nő és férfi...

 "A teljesség megbomlásának fő-formája, hogy nő és hím lesz belőle. A nőség vagy hímség felé még csak közeledő kisgyermek éppúgy teljes, mint az egyéni különlét fölé emelkedő lény, aki a nőiséget és hímséget egyesíti, a változatlanba oldja.

Ahogy a nő-test és férfi-test kiegészítésre szorul, éppígy csonka a nő-lélek és férfi-lélek. A nő nem ismeri a világosságot, a férfi nem ismeri a meleget. A nőből hiányzik az igazi teremtő-erő, a férfiból az éltető-erő. A nő, ha az emberiség maradandó kincse felé törekszik, csak azt fogja fel belőle igazán, ami benne mozgalmas, eleven-pezsgésű, esemény-szerű, a teremtés templomát úgy tekinti, mint egy uzsonnázó-helyet, pletyka-sarkot. A férfi, ha az emberi tenyészés édes játékaiba és meleg meghittségébe helyezkedik, elhomályosul, elgépiesedik, az élet templomát úgy tekinti, mint alkalmat a kényelemre. A nő oldottan lebeg az élet mozgó, forró áramában és csak arra figyel, ami szerves összefüggés, tenyészet, enyészet. A férfi zártan, határoltan evez a mindenségben és érdeklődése tárgyait szigetekként szemléli.

Melyik ér többet: a nő, vagy a férfi? Mindegy. Bármelyik elérheti a legvégsőt: a teljességet. De mindegyik más módon: a férfi a saját zárt lényét fejleszti egyre nyitottabbá, teljesebbé, a nő, mint egy puha melegség, száll a végső, puha, meleg fészekbe.

Ha a férfi olykor átlát egy nő lelkébe, vagy a saját férfilénye alatt rejtetten létező nőt figyeli, látja, hogy vöröses félhomályban az egymásba mosódó, alaktalan dolgok csiraként, forró lüktetésben élnek. Ha a nő előtt feltárul egy féfi-lélek, vagy önmaga rejtett férfi-lénye, látja, hogy kékes-szürke fényben dideregnek a dolgok, egymástól elkülönítve, szobor-szerűen.

A nő, ha dolgozik, munkájába örömeit-bánatait, egész világát belesugározza. Ha a férfi dolgozik, munkája minden mást elfüggönyöz előle. A nő, ha kártyázik, feloldódik a játszó-csoportban, és nyerni a játszóktól akar. A férfi, ha kártyázik, ráhurkolódik a játék váltakozására és nyerni a játékban akar. A nő, ha felbont egy narancsot s abból pár gerezdet jó szívvel feléd nyújt, szinte önmagát bontotta fel, saját érzésvilágából nyújtja feléd azt, ami belőle téged illet. A férfi, ha jó szívvel étellel kínál, örül, hogy neked is adhat abból, ami az övé. A nő a szeretett féfi életét egybe akarja olvasztani a saját életével. A férfi a szeretett nőt a saját lényéhez akarja fűzni mennél szorosabban. A nő a szerelemben életének mámorrá-teljesülését, a férfi a szerelemben a mámort zárt, folyton-fokozódó egészét keresi.

A nő és férfi igénye nem fedi egymást, épp ezért a nő kiegészítője nem a kiváló, teremtő férfi, hanem az arszlán, aki folyton sürög és a nőt magával-sodorja, újra és újra elkápráztatja, míg ez a kettős röpködés végül családi biztonsággá higgad. A férfi kiegészítője nem a kiváló, éltető nő, hanem a bűbájos, aki a férfi érzékeit fel tudja pezsdíteni s ezen át egész lényét lelkesedésbe ragadni, s ráadásul át tudja venni az illető férfi meggyőződéseit, kedvteléseit, terveit. Minthogy a nő ritkán találja meg egy-személyben az arszlánt és családfőt, s a férfi a bűbájost sé alkalmazkodót, innen a sok csalódás.

A férfi lénye kemény mag, a nő lénye csupa vonatkozás. A családi, vagyoni és egyéb körülmény, életének formálója. A nőnél: maga az élet. Egy férfit akkor ismerhetünk meg igazán, ha körülményeitől mentesen, magában-véve vizsgáljuk, egy nőt akkor, ha az emberekhez és körülményekhez való vonatkozásait sorra-vesszük."

Forrás: Weöres Sándor