Minden, ami Amerika!

Tény: A vadlibák csoportosan V alakban szállnak. Repülés közben mozgatják szárnyukat, s a levegő felhajtóereje fenntartja a következő libákat. Így lehetséges, hogy 71%-kal hosszabb távolságot tudnak megtenni, mintha csak egyetlen pár repülne.
Tanulság: Ha egymást segítve dolgozunk, s közösségi szellemben végezzük a munkánkat, sokkal gyorsabban érjük el a célt.

Tény: Ha egy vadliba kirepül a sorból, és egyedül próbál célhoz érni, azonnal lelassul, mert nem segíti őt többé a levegő emelő hatása, amelyet a többi vadliba szárnycsapásai biztosítanak számára. Így gyorsan visszarepül a sorba, hogy repülése könnyebbé váljon a társai erőfeszítése által.
Tanulság: Ha annyi eszünk van mint egy kanadai vadlibának, akkor együtt dolgozunk a közösséggel a közös cél érdekében.

Tény: Amikor a vezető liba elfárad, egy másik veszi át a helyét az élen.
Tanulság: A közösségben el kell fogadnunk egymásrautaltságunkat, s a megfelelő pillanatban átadni vagy átvenni a munkát éppúgy, mint a vezetést.

Tény: Repülés közben a hátsó vadlibák hangosan gágognak, hogy az elsőket erőfeszítéseikben bíztassák.
Tanulság: A közösség nem létezhet szurkolók nélkül, és fontos, hogy a gágogás bíztató legyen.

Tény: Ha egy vadliba megbetegszik, két társa leszáll vele, s addig együtt maradnak, míg meggyógyul, vagy elpusztul. A libák ezután visszatérnek a saját közösségükhöz, vagy hármasban, vagy már csak kettesben. Olykor egy másik közösséggel repülnek, míg el nem érik a sajátjukat.
Tanulság: Ha annyi együttérzés lenne bennünk, mint a vadlibákban, átsegítenénk egymást a nehéz időkön, ahogyan ők teszik

"Az emberi szívet hevítő szenvedélyek között van egy féktelen, vad szenvedély; az, amelyik nélkülözhetetlenné teszi az egyik nemet a másik számára. Roppant szenvedély ez, minden veszéllyel dacol, minden akadályt ledönt, s őrjöngésében, úgy tetszik, el tudná pusztítani az emberi nemet, amelyet fenntartani hivatott."

Rousseau: Értekezés az emberek közötti egyenlőség eredetéről és alapjairól (részlet)

Hajfonat készítése (Désháza, v. Szilágy m.) - Koszorúba tűzött haj (Désháza v. Szilágy m.)

A keresztény Európában csak a leányok járhattak hajadonfőtt, az asszonyok betakart fejükkel ismerték el férjüknek való alárendeltségüket, ill. hirdették férjes voltukat.

Így csak a leányok egykori hajviselete révén ismert, hogy az előhaj középen történő kettéválasztásának szokása a középkorig megy vissza, s a hátihajat korábban két, kb. a 12. század óta inkább egy ágba fonottan viselik. Az asszonyok a hátihajat főkötő alá szorították, fejüket homlok- és állkendővel, ezek felett még egy lepellel borították, amelyet keskeny pánttal fogtak homlokukhoz. Árpád-kori női sírleleteink - a két fültő mellett talált hajkarikák, melyekkel a kétfelé osztott hajat a fül mellé felakaszthatták, s az egykori leplet a homlokra szorító nyomtatók töredékei - csak sejtetik az európai szokásokhoz való igazodást. A 13-14. századi, hajnyomtató pánttal homlokon rögzített, vállra omló hajú európai leányalakok magyar párjait azonban már biztosan felismerhetjük a Képes Krónika lapjain, az esztergomi királyi vár falfestményeinek lobogó hajú, allegorikus leányalakjaiban, hajpántjaik egyszerűbb változatait pedig a 13-14. századi női sírok homlokot övező gyöngysoraiban.

(A LEÁNYOK ÉS ASSZONYOK HAJ- ÉS FEJVISELETE , Magyar Néprajz)

"Bár a haj- és a fejviselet a legalkalmasabb a két nem közötti különbségek hangsúlyozására, karonülő és kisgyermekkorban a leányokra és fiúkra egyaránt kis főkötőt adtak. De amíg a kisfiúkat rendszeresen nyírták, a leányok, nők haját olló sohasem érintette, általában az „első hajtól", vagyis születéstől kezdve növesztették. Ez a szokás Pál apostol által is megfogalmazott őskeresztény felfogásban gyökerezett: „...ha a férfi hosszú hajat növeszt, szégyenére válik. Ha viszont az asszony növeszti meg haját, díszére van, mert haját fátyol gyanánt kapta" (Kor. 11: 14-15)."

(A GYERMEK- ÉS ELADÓ LÁNYOK FÉSÜLÉSE,Magyar Néprajz, életmód)