"Minél jobban szeretsz valakit, annál több lemondásra vagy képes érte, s minél több áldozatot hozol önként valakiért, annál értékesebbé válik számodra. Ne csinálj magadnak hiúsági kérdést abból, hogy vajon hányan hoznának érted komoly áldozatot a baráti körödből. Inkább magadat készítsd elő gondolatban arra, hogy mindig képes légy áldozatot hozni, azokért akiket szeretsz, s azokért is, akiket kevésbé vagy egyáltalán nem szeretsz, de akik Krisztusban mégis testvéreid és felebarátaid."

 (Simon András)

 

" - Mami! Hogy születik a gyermek?-álltam nagy ártatlanul anyám elé egy napon.
Minden szülő tudja, hogy egyszer felelni kell erre a kérdésre, tehát készülhetnének rá. Mégis úgy szokta érni őket, mintha derült égből villám csapna a fülekbe.

...

A mi étrendünkön azonban sosem szerepelt maszlag. Most sem akartak megetetni vele.
-Az úgy van - magyarázta teljesen természetes hangon anyám - , hogy egy férfi meg egy nő valahol találkoznak és annyira megszeretik egymást, hogy házasságot kötnek, mert egyik sem tudja már a másik nélkül elképzelni az életét. Aztán átölelik egymást szorosan, mintha eggyé akarnának olvadni, hogy soha el ne váljanak és a férfi, akinek az a hivatása, hogy megvédelmezze a gyengébbet: a nőt, átsugározza bele az erejét. Ha mindketten akarják az asszony szíve alatt kinő egy mag. Ebből a magból lesz a gyermek. Előbb incifinci, aztán gombocskányi és egyre nagyobb. Az anyja meg a szíve alatt dédelgeti hosszú- hosszú ideig, egészen addig, amíg meg nem születik. "
....
"Tulajdonképpen mi a szerelem?-faggattam anyámat.
-Jó üzlet!- mondta ő.
-Üzlet?
-Hát ha úgy tetszik, befektetés, ami szépen kamatozik.
-Ezt meg hogy értsem?
-Adok - kapok alapon. A felcseperedő ember eleinte egészségesen önző. Minden teremtett lény közül önmagát szereti legjobban. De csak amíg hatalmába nem keríti a szerelem, mert attól fogva a társát már jobban szereti önmagánál. És ha a szerelem kölcsönös, a társa is jobban szereti saját magánál őt. Így kapnak mindketten többet, mint amennyijük volt. És szeretetből kapnak többet, ami a legnemesebb valuta. "
....
"- Minden embernek meg kell hogy legyen a maga korához való esze- mondta anyám. - Tőlem ne várd, hogy bármitől visszatartsalak, de azt se, hogy siettesselek. A saját kontódra tervezel.
- A saját kontómra legszívesebben habzsolnám az életet.
-Persze. Hogy aztán elrontsd a gyomrodat, mint óvodás korodban amikor válogatás nélkül mindent összeestél. Mert mi jöhet a habzsolás után? Émelygés és csömör. Inkább ínyencként kortyolj az életből. Apránként kóstolgasd a szerelmet, úgy tisztábban érzed az ízeit.
- Tehát sokízű a szerelem?
- Csak annyira mint egy ünnepi vacsora. De az is aperitiffel kezdődik. Ha átugrod az étvágygerjesztőt, vacsora után már nem fog ízleni.
- És a szerelemben mi az étvágygerjesztő? A nagy nyitány?
- A várakozás az első csókra érett pillanatra. A sok-sok kis remegés, ami ott dobol az ereidben és felforgatja a véredet. Aztán az áhítat, ami körüllengi az első tétova csókot és egy, a hajadon végigfutó kéz simogatása, amelybe belebizseregsz a talpadig.... Ha mindezen csak át siklasz , mint egy lengő ajtó, olyat hagysz magad mögött, amit soha meg nem találsz. Hiába keresed majd harmincévesen, amikor asszonyi tudásod tükrében már felismered, hogy érték. Ezeknek az éveknek a hamvas báját többé vissza nem csalogathatod az időből. A nekik fenntartott hely a lelkedben örökre kongó üres marad."

(Kun Erzsébet: Családmesék...részlet )

Mi az az ökörnyál?

Napos, őszi időben olykor furcsa jelenséget észlelhetünk a szabadban sétálva: a levegőben lengedezik, szálldos egy gyöngyházfényű, vékony fonal. Ezt nevezik ökörnyálnak.

Ezek nem mások, mint a pókok „sárkányrepülői" és úgy keletkeznek, hogy a fiatal pókok felkapaszkodnak egy bokor vagy egy oszlop csúcsára, ahol a mirigyeikből hosszú fonalat választanak ki; erre kapaszkodnak fel és repülnek a fonal segítségével sokszor jelentékeny távolságra is.

Egy megfigyelő szerint az ökörnyál még 2000 méter magasságig is eljuthat!

forrás:http://www.balintgazda.hu/aktualis

"Egy fáradt mama, mikor visszatért a boltból, cipelte csomagját, a konyhaajtóból már várta őt aggódva nyolcéves fia, kisöccse tettéről mesélt aggódó arccal:Amíg én játszottam és apu telefonált, T.J. krétát fogott, és a falra firkált. A szobában az új tapétát az írása díszíti. Mondtam, hogy mérges leszel.. Egy sóhajjal ment be, és összevont szemöldökkel. "Hol van most az öcséd? Beszélek a kölökkel!" Csomagját letéve az emeletre sétált, majd a gyerekszobához ment, hol kisfia bujkált. Teljes néven hívta, ahogy belépet a szobába, s ő a félelemtől reszketett - tudta mi vár reája. A további tíz percben anyja csak kiabált: Hogy ő ilyen drága tapétát még soha nem talált! Csak siránkozott, hogy miként teszi rendbe, de mindez hiába, Elítélte a kicsi tettét a törődés hiánya. Többször leszidta fiát, miközben dühöngött magában. Mérgesen le s fel járt a gyerekszobában. Félelemmel telve lépett a dolgozószobába, s könnyezni kezdett, ahogy a falat meglátta. Az üzenet nem volt más, mint a gyerek fogadalma, a :

"szeretlek, anyuci" nagy szívbe foglalva.

A tapéta úgy maradt, ahogyan találta, Egy üres képkerettel, ami körbezárta. Emlékezz hát arra, mi szívednek drága, S ne ítélj elsőre, mindig járj utána!"

Valerie Cox