"Egy fáradt mama, mikor visszatért a boltból, cipelte csomagját, a konyhaajtóból már várta őt aggódva nyolcéves fia, kisöccse tettéről mesélt aggódó arccal:Amíg én játszottam és apu telefonált, T.J. krétát fogott, és a falra firkált. A szobában az új tapétát az írása díszíti. Mondtam, hogy mérges leszel.. Egy sóhajjal ment be, és összevont szemöldökkel. "Hol van most az öcséd? Beszélek a kölökkel!" Csomagját letéve az emeletre sétált, majd a gyerekszobához ment, hol kisfia bujkált. Teljes néven hívta, ahogy belépet a szobába, s ő a félelemtől reszketett - tudta mi vár reája. A további tíz percben anyja csak kiabált: Hogy ő ilyen drága tapétát még soha nem talált! Csak siránkozott, hogy miként teszi rendbe, de mindez hiába, Elítélte a kicsi tettét a törődés hiánya. Többször leszidta fiát, miközben dühöngött magában. Mérgesen le s fel járt a gyerekszobában. Félelemmel telve lépett a dolgozószobába, s könnyezni kezdett, ahogy a falat meglátta. Az üzenet nem volt más, mint a gyerek fogadalma, a :
"szeretlek, anyuci" nagy szívbe foglalva.
A tapéta úgy maradt, ahogyan találta, Egy üres képkerettel, ami körbezárta. Emlékezz hát arra, mi szívednek drága, S ne ítélj elsőre, mindig járj utána!"
Valerie Cox
Utolsó kommentek