Minden, ami Amerika!

.

"Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak. "

.

/Hioszi Tatiosz/

.

.

Kaptam tegnap egy tál meggyet, gondoltam ne legyen minden csupa -csupa cseresznye, legyen most egy kicsit meggyes .

Nem dagasztottam most a húzós rétest, hanem gyúrtam a Margit féle "lusta rétest".

Nem tudom mitől lett ez a rétes lusta, de ezt háromszor sodorjuk, töltjük és tekerjük, egyszóval van vele bőven munka.

Nagyon finom lett, annak ellenére, hogy nem lehelet vékony a tésztája, mégis ropogós, ízletes .

Köszönöm Margit a receptet.

.

"Kis, régi, pípes, magos sarkú cipőim, szalagos bebékalapom, fűzős, tünikes első nagylány ruhám, - Istenem - hova lesznek a régi ruhák rongyai, volt énünk tevés-vevése, elszállt, időközi napok, jeltelen órák nyoma! Milyen jó volna mindent visszakeresni; ifjúságunk tarka perceit, szavaink dallamát, ruhánk, hajunk régi színét és az akkori napsugárét, mely szökdelt és fényeskedett rajtunk! És minden velünk történtnek elfeledett, nem is tudott okait, melyek ott rejtőznek bizton e kiveszett vagy begubózott napok szürke mélyén, a lelkünk valami titkos redője mögött. Jó volna most - mert minden dolog közül e nagyvilágon magamnak mégis én vagyok a legérdekesebb - , ha itt egyszer színét hagyja minden, és elszürkül körülöttünk a tájék; csak azokat a napokat vesztettük el igazán, amelyekre nem emlékszünk..."

.

/Kaffka Margit: Színek és évek/

.

Le kell hajolni minden szál kis virágért, keresni bennük a számunkra fontos, szép dolgokat, beszívni illatukat,addig , amíg megtehetjük...még itt a virágzás ideje.

.

133 éve született Kaffka Margit

.

"Szép, nagy csendesség van körülöttem jó ideje már. Messzire tőlem csak megy tovább az élet, baj, osztozás, iparkodások, és ha néha kicsit felé nézek, elcsudálkozom, hogy az életet most élő emberek milyen gyerekesen kíváncsiak rá, hogy mi fog velük történni holnap vagy holnapután. És furcsa elgondolni, hogy a mostani dolgok a fiatalok számára éppolyan újak és érdekesek, mint nekem a harminc évvel ezelőttiek. Az én mostani látásommal nézve már világos, hogy a sokféle emberi hajszában és változásban nagyon sok a játékos szándék. Ahogy a gyerek azt mondja: boltocskát játszom vagy papát vagy tengeri vihart - úgy játssza belé magát a felnőtt ember is a célratörő, a szorgos, a léha, a szenvedélyes vagy a gyűlölködő szerepébe. Valamivel ki kell töltenie az időt; el kell hitetni magunkkal egy s más dologról egy időre, hogy az fontos. Mert különben egybekulcsolt kezekkel ülnénk az útszélen, és talán ez volna a természetes - minden egyéb csak magahitető fontoskodás."

.

/Kaffka Margit: Színek és évek/

.

Miközben A.Christie könyvet olvasok, jól beérett a cseresznye. Még a hét elején kaptam egy kicsikét,de most nem vártam meg , hogy kiabáljon, azon nyomban megmostam és üvegekbe raktam. Nem lett sok, csak 6 üveggel, de jól jön ez majd , ha havazik.

A könyv...fordulatos, izgalmas, olyan, amilyeneneket A.Christie írni szokott. Nem vagyok egy nagy krimi olvasó, és elég régen is olvastam ilyen rejtélyes könyvet, de ez most szórakoztat, és eltereli kicsit a figyelmemet a "sok víztömegről" ami körülöttem van. Igaz, én nem vagyok a legközepébe, de egyik gyerekem sincs itthon, és értük aggódhatok mindaddig, még haza nem érnek.

Nyomozás ide, nyomozás oda, azért az eszemben mégsem a "barnaruhás férfi" köröz, hanem Petőfi egyik versének sorai lavíroznak...

.

Tombold ki, te özönvíz,
Tombold ki magadat,
Mutasd mélységes medred,
S dobáld a fellegekre
Bőszült tajtékodat;

.

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!

.

/Petőfi Sándor/

.

Ma leszedtem az ezévi első cukorborsót. Ezt még a március 15-ei havazás előtt vetettem, de ahogy látom nem annyira előzte meg azt, amit egy hónappal később vetettem, már a jó időkben. Azon is van már borsó, igaz laposak, de egy héten belül szedhetjük.

Nagyon szeressük a cukorborsó levest, most ez lesz a sláger, amíg tart a szezon.

.

Reggel már úgy kiabált a cseresznye a spájzból, hogy neki kellett állnom rétest dagasztani...

.

.

.

Sülés után, édesen és zamatosan...

.

Az a bizonyos uborka, amiből vasárnap saláta készül majd a családnak...

Érdekes dolgokat tud művelni a természet...

.

Tegnap kaptam egy kis láda cseresznyét, megpucoltam, és félre raktam.

Találtam köztük ikreket is, egy száron ketten...nem érdekes ?

Miközben Szabó Magdát olvastam, cseresznyét ettem hozzá.

.

.

Van ebben a könyvben valami fájdalmas, annyi szenvedésen megy keresztül Katalin, hogy már nem is érzékeli...de !...a közepénél tarthatok, most talán mintha kissé észbe kapott volna...

.

"Katalin utóbb rájött, vannak kijelentések, amelyek valamiképpen megrögzülnek a levegőben, s egyszer, egy váratlan pillanatban előkerülnek, megszólalnak maguktól megint, s akkor már van értelmük, mert valami titokzatos közegben kivárták az időt, míg a szellem megérett a befogadásukra."

/Szabó Magda: A Danaida/

.

Zuhog az eső, s közben takart káposztát főzök, egyszóval mindent beleng ez a káposzta illat, a cseresznye meg várakozik a spájzban...jó lenne egy kis rétest is sütni, de valahogy ma nem nagyon megy a munka...olyan fáradtnak érzem magam, fejfájással, hőemelkedéssel dúsított csütörtök...május végnapjai mégis csak meghozták az esőt, ha már egész májusban nem esett, most bizony kitesz magáért.

.

Tegnap sütöttem egy kis szezámmagos pogácsát, hogy legyen mit a kávéhoz, teához eszegetni...

.

.

...és estére kaptam egy nagy tál korai cseresznyét, állítólag nagyon rájártak már a seregélyek, s inkább leszedték.

Ettünk is belőle, de az összeset nem bírtuk elfogyasztani, aztán kitaláltam , hogy sütök egy kis cseresznyés pitét.

Ez tényleg kicsi adag volt, a normál pite felét készítettem / 30 dkg lisztből / ebbe a kis pitesütőbe.

Mondanom sem kell milyen kapós volt, csak egy ici-pici szöglet maradt reggelre...

.

Mi koptatja el az embereket?

"A legnagyobb baj, hogy semmiségek koptatják el az embereket. Nem az idő, és nem a munka, és nem a gond, de még csak nem is a valamirevaló szenvedés, mert az egészen mást tesz velünk - lehet, hogy összetör, de nem koptat el.
Hanem a semmiségek, azok elkoptatnak. Odarajzolják a bosszúság és ingerültség szürke vonalait a szájak és a szemek köré, mint Gullivert a törpék. De azért csak rohannak tovább, mert mindig ezer dolguk van, ahelyett hogy egy lenne, vagy néhány, amire igazán odafigyelnek. És addig futkosnak mulandó dolgaik között egyiktől a másikig, míg elfelejtik a mulandóságot, és nem figyelnek ziháló tüdejük tapintatlan és fontos zajára, pedig a mulandóságra gondolni kell, ha tudni akarja az ember, hol érdemes lelassítani a lépteit, vagy megállni majdnem örökre.
De a semmiségek nem tűrik ezt. Őértük rohanni kell, mert egy bizonyos helyen csak aznap lehet cserepeket szerezni a nyaraló tetejére és nélkülözhetetlen híreket a nélkülözhetetlen jólértesültséghez. Egészen kis híreket persze, aprócska híreket, amelyek nélkül nem tudnánk, kicsoda lett fontosabb ember, és kinek kell öblösebb hangon köszönni. Mert azt mondják, hogy okosan kell élni, és haszontalan dolgokra nincs idő. Aki pedig ezt megtanulta, az boros állapotban se köt már örök barátságokat, s tudós egzaktsággal megtervezett életében értelmetlenül azt se kérdezi meg senkitől, hogy hogy van. Olyasmire se tékozolja idejét, hogy észrevegye a fákat, azoknak pedig naponta akad - még lombtalanul, levéltelenül is - egy jó szavuk mindenkihez.
Néha már csodálkozom, miért tűrik el, hogy körülöttünk még annyian foglalkozzanak teljesen haszontalan dolgokkal - hangszerek húrjait gyötörjék holmi hangokért, mikor úgyis annyi a zaj -, vagy kezeket faragjanak ki kőből. És néha már azt gondolom, hogy csak a gyerekek figyelnek a világra teljes komolysággal - mindenre, még a kavicsokra is, s ha elvesztenek közülök egyet, akkor vigasztalanul zokognak, mert még nem tanultak meg okosan élni, és azt mondják, hogy soha, de soha nem lesz olyan gyönyörű kavicsuk többé - és teljesen igazuk van.
A semmiségek csak egyet csettintenek, és megfuttatják alattvalóikat, és ez koptatja el az embereket, mert föl-alá szállva a páternosztereken nem lehet belőlük még Sziszüphosz se, hiszen neki csak egy dolga volt, s azt komolyan csinálta.
De ők még el se fáradhatnak, nincsen megengedve, mert kötelező a jó kedély, és rengeteg tréfát kell elsütni naponta - csak ne legyen csönd, mert az túl sok mindent tesz hallhatóvá.
A sok semmi beszéd koptatja el az embereket, a félmondatoktól kopnak el a hangszálaik, mert a félmondatok félkörei beléjük akadnak mint a horgok - és elkopik a hallásuk, mert soha se érik erős szavak őket, és elkopnak a semmi kis mozdulatoktól, ahogy észrevétlenül odébb löknek valakit egy centi előnyért, s mintha korcsolyapályán lennének, úgy siklanak el virtuóz módon azok mellett, akik elestek.
Elkoptatják őket büntethetetlen bűneik, mert finom és láthatatlan pányvát vetnek csak másik után, és senki sincs, aki egy este rájuk kopogjon, és megmondja, egész mondatokban, hogy mit csináltak. Pedig ez talán még segítene, megállíthatná a kopást.
Ha már őrlődik az ember, történjen ez legalább valóságos malomkövek között, csak nem a semmiségektől. Mert minden jobb, mint az elkopás, még a szenvedés is. És szerencsétlenek azok, akik szenvedni már nem tudnak, csak bosszankodni - akike tnem némit el soha a részvét vagy a harag - nincsenek elragadtatva vagy fölháborodva - nem hajolnak ki a vonatok ablakán, hogy az utolsó percig és utána is sokáig integessenek - ők már csak üdvözölni tudják ismerőseiket, de megszorítani már nem képesek egy másik ember kezét - mert elkoptatták őket a semmiségek."

.

/Ancsel Éva: Töredékek az emberi teljességről/