.
Szeptemberi fák
.
Bükkök smaragd színét erezve fent
az első pár vörös folt megjelent.
.
Állunk. Kezedben késő kék virág.
Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák.
.
Én azt mondom: Vér. Vérfoltos vadon.
Elhullt a Nyár a nagy vadászaton.
.
Amerre vitte buggyanó sebét,
bíboros vére freccsent szerteszét.
.
Ahol a nyom-vesztő bozóthoz ért,
hogy tékozolta, nézd, a drága vért.
.
S míg vérnyomán vad szél-kopó csahol,
hörögve összeroskad valahol
.
/Áprily lajos/
.
" - A barátok nem azért vannak, hogy szépítsék a dolgokat és felvidítsanak? (...)
- Nem. A barátok azért vannak, hogy észhez térítsenek, ha hibázni készülsz. "
.
/Leiner Laura/
.
"Gondolkoztál-e rajta, mi teszi a szavakat varázsszavakká, amelyek kötnek és oldanak? Érezted-e már szavak érintését, amelyek simogattak, gyógyítottak, vigasztaltak, talajt csúsztattak a lábad alá - és tapasztaltad-e a szavak sebző, égető, jéggé dermesztő hatását, s azt, hogy olyan súlyosak néha, mint a föld egész terhe? Ugye tudod mennyire kell vigyáznod minden kiejtett szavadra? "
.
/Szepes Mária/
.
" Felcserélted-e már magadban az én és a Te sorrendjét?
Oda tudod-e adni másoknak azt, amit magadnak kívánsz?
Elcserélnéd-e sorsodat valakivel, aki világi sikerben és gazdagságban él? "
.
Három kérdés Szepes Máriától...nagyon jól ki vannak ezek találva...és egy plusz kérdés tőlem :
Meg mered-e kockáztatni a válaszokat , itt mindenki szeme láttára ?
Tegnap befejeztem Kate Long könyvét. Alig bírtam letenni, annyira érdekesnek találtam.
Hoztam pár idézetet a könyvből, ízelítőnek, hátha kedvet kaptok az olvasásához.
Ha nem , az sem baj, ez a pár idézet nagyon is elég egy napra , gondolkozni azon, vajon én milyen anya vagyok ?
.
.
"Nem értette meg, hogy egy nőnek néha muszáj panaszkodnia csak úgy, csak azért, hogy megkönnyebbüljön, és nem akar praktikus megoldást, se azonnali cselekvést. Pusztán együtt érző figyelmet, de azt nagyon."
.
.
"Milyen sűrűn kérnek bocsánatot a szülők?/ Legtöbben egyáltalán nem figyelnek, tehát észre sem veszik, hogy valamit rosszul csinálnak./ Miközben az ember küszködve magára ölti a szülői lét palástját, hiszen tényleg olyan , mint egy palást, hatalmas, kitömött, válltöméses szuperhőskosztün, könnyen az arrogancia csapdájába esik. A harc korán kezdődik, már az olyan jeleneteknél, amikor a tipegő kisgyerek az üzletből kilépve teli torokból ordít valamiért, amit kiszúrt odabent a polcon, de korántsem neki való, mondjuk egy doboz After Eight csoki. Ilyenkor szilárdnak kell maradni. mutatni, hogy a szülő tudja, mit csinál, mert ha nem, egy arra járó vásárló is rátapinthat a gyengéjére, és rásütheti, hogy csaló, hogy csak játssza a szülőt. A gyerekeket gondozásba veszik, és a szülő élete romokban hever.
Arról is meg kell győznie a gyerekét, hogy ő a parancsnok, mert a gyerekek, úgy tűnik, ezt szeretik, a pontosan kijelölt határokat. Ugyanakkor nem hiszem, hogy valaha is tényleg úgy gondolják, hogy a szülő a parancsnok. Tudják, hogy ami történi, azért történik, mert a szülő a nagyobb, ő tud nagyobbat ütni és hangosabbat ordítani, ezért lehet olyan, mint egy úthenger. Csakhogy ez nem egyenlő a parancsolással. A szülőt csapdába ejti a saját szerepe, és hamar meggyőzi magát arról, hogy minden helyzetben neki van igaz, ha a gyereke ellenkezik, akkor bizonyára téved: Az After Eight nemsokára szimbólumává válik annak, hogy a szülő a maga felsőbbrendűségében jobban érti, hogyan működik a világ. És ez így megy a szülő halála napjáig, még hetvenéveseket is terrorizálnak kilencvenéves szüleik, hogy rosszul bánnak a pénzzel, elhanyagolják a kötelességeiket, lomposan járnak odahaza."
.
.
"Próbálunk nem gondolni az élet sötét oldalaira, de néha egyszerűen betüremkednek az agyba, leállíthatatlanul. az efféle helyen, az idő senki földjén esélyünk sincs. Kórházban lenni annyit jelent, hogy minden másodpercben tudatában vagyunk annak, valaki éppen távozik vagy érkezik, lelkek nyomakszanak befelé a sötétből, vagy indulnak el oda. Legalább tíz szellem lapul minden élő mögött, nem igaz? És mi van a megfoganni készülőkkel, a leendő gyerekek szellemeivel? Ha tudnák, mennyi fájdalom vár rájuk, hányan mondanák, hogy inkább világra se jönnek?"
.
.
Tizenkét éve ezen a napon csapódtak be a New York-i ikertornyokba a terroristák által eltérített repülőgépek.
Szenteljünk ma egy néma pillanatot azoknak, akik elmentek, s azoknak is, akik itt maradtak nélkülük...
.
.
A legújabb szerzeményem...a felénél tarthatok és elég jónak találom...
.
"Nehogy azt hidd, nem számítasz,
Lehetsz kicsi és lehetsz a nagy,
Ha elbotlasz is mindig fölállsz,
Isten tervének része vagy."
.
/Kate Long:Rossz anyák kézikönyve/
.
A nagymama ilyen vigasztaló sorokat csempészett be unokája táskájába, s miközben ő a legnehezebb helyzetben van, egy cédulát talál, ezekkel a sorokkal...
.
.
Ma reggelre csúcsot döntött a rózsaszínű kínai rózsánk. Úgy látszik jót tett neki ez a kissé hűvösebb szeptember, mert most kezd igazán virágozni. Volt rajta vagy 20 virág.
.
.
"A gyerekek nem használati utasítással születnek. Mindegyiket külön meg kell fejteni, és mire sikerül, már fel is nőttek."
.
/Richard Paul Evans/
.
.
Napi útravaló: Paradoxon.
.
Korunk paradoxona, hogy magasabbak az épületeink, de kicsinyesebb a természetünk.
Szélesebbek az autópályáink, de szűkebb a látókörünk.
Többet költünk, mégis kevesebbünk van.
Többet vásárolunk, de azt kevésbé élvezzük.
Nagyobbak a házaink és kisebb a családunk.
Több a kényelmünk,de kevesebb az időnk.
Több képzettséggel, de kevesebb értelemmel,
Több tudással, de kevesebb belátással rendelkezünk.
Több a szakértőnk mégis több a problémánk,
Több gyógyszerünk van, de kevesebb az egészségünk.
Túl sokat iszunk, túl sokat dohányzunk, túl meggondolatlanul költekezünk.
Túl keveset nevetünk, túl gyorsan vezetünk.
Túlzottan dühbe gurulunk, túl sokáig fennmaradunk,
Túl fáradtan kelünk, túl keveset olvasunk, túl sokat tévézünk.
Megsokszorozzuk javainkat, de csökkentjuk az értékeinket.
Túl sokat beszélünk, túl ritkán szeretünk, és túl gyakran gyűlölünk.
Tudjuk mi a jólét, de azt nem hogy mi a jó lét.
Éveket adunk az élethez, nem pedig életet az éveknek.
Eljutottunk a Holdig és vissza, de nehezen megyünk át az út túloldalára azért, hogy új szomszédokkal találkozzunk.
Meghódítottuk a világűrt, de a bensőnket nem.
Nagyobb dolgokat csinálunk, nem pedig jobb dolgokat.
Megtisztítottuk a levegőt, de beszennyeztük a Földet.
Meghódítottuk az atomot, de az előítéletet, azt nem.
Többet írunk, de kevesebbet tanulunk.
Több tervet szövünk, de kevesebbet teljesítünk.
Megtanultunk rohanni, de várni nem.
Több computert gyártunk, hogy több információt tároljunk,
Hogy több másolatot készítsünk, mint valaha,
Mégis egyre kevesebbet és kevesebbet kommunikálunk.
Ez a gyors étkezés és a lassú emésztés kora, a nagy emberek és a kis jellemek, a kiemelkedő hasznok és a sekélyes kapcsolatok időszaka. A kétkeresős jövedelmek, ám gyakoribb válások, a tetszetősebb lakások, de szétesett otthonok korszaka. A villámutazások, az eldobható pelenkák, az egyszer használatos erkölcsök, az egy éjszakás tartózkodások, a túlsúlyos testek kora ez, és a tablettáké, melyek mindenre jók: felvidítanak, lenyugtatnak, ölnek. Olyan idő ez, amikor sok van a kirakatban, de kevés a raktárban. Olyan időszak, amelyben a technika eljuttatja hozzád ezt az írást, te pedig választhatsz, hogy megosztod másokkal is, vagy egyszerűen csak kitörlöd.
Az élet nem azzal mérhető, milyen sokáig lélegzünk, hanem azoktól a pillanatokkal, amelyektől elakad a lélegzetünk.
.
/ismeretlen szerző/
Utolsó kommentek