Minden, ami Amerika!

"Amikor még fagyos csizmái kopognak a hegyeken, s az öregedő tél önmagáról dúdol jeges nótákat a fenyőknek, lent a völgyekben megpuhul a szélhordta avar, és a mezőkön bogarászó varjak felnéznek a felhőkre, hogy valahonnan délről nem hoztak-e valami üzenetet. Mert ilyenkor már van valami a levegőben, amitől elcsendesedik a fák orgonája, figyelve kihúzzák magukat az öreg bükkök, és a som rügyeit úgy csiklandozza valami belülről, hogy már alig férnek a bőrükbe.

Esténként puha köd leng a patakok ágya felett, különös vajúdó párát lehel a föld, amelytől megreszketnek az alvó lepkék bábbölcsőjükben, és álmosan fintorog a mókus meleg téli fészkében. S ha felsüt a nap, nyújtózkodik az erdő. A fák korhadt ágakat dobnak le magukról, az utak kezdenek felszáradni, a szél a téli sziszegés helyett lágyabb suhogással fésüli az erdőt, s egy reggelen a bokrok alatt kinyitja ezer fehér csillagszemét a hóvirág. Hideg van még ilyenkor, s a hidegnek nincs más színe, csak a fehér. Utána jön a sárga, a kék, a lila, a rózsaszín és legvégül a nyár ragyogásában a pipacs égőpiros lángolása. De ez messze van még.

Az erdő, a nap most még nem tud kis cselédeinek sem színt, sem illatot adni. De nem is kell. A természet éledése lassú és lágy, mint a simogató anyai kéz. Nem melegedik fel egyszerre, mert ez elpusztítana mindent, hiszen a fák magukban hordják még a téli dermedést, az állatok magukon a téli bundát, melyet ha hirtelen melegedne fel az idő, nem vethetnek le és tehetnek molyzsákba, mint az emberek.

Rendre, rendre: sorjában. A fehér szín után jön a sárga, a hóvirág után a déli domboldalakon, mintha maga a kén virágzott volna ki, szinte nevetnek a sombokrok sárga csokrai, alattuk pedig a tavaszi kankalin majdnem ugyanolyan színű virágai.

És ha felsüt a nap, az öregerdő mélyén, mintha a tavasz orgonája szólalna meg, búgni kezd az első vándor, távoli tájak fészekrakó üzenetét hirdetve: búgni kezd a vadgalamb. Lágy ez a hang; nem kiált, nem harsog, nem rikolt, csak szétfolyik, mint a sóhajtás, és meghallja mindenki. A mókusok kidörgölik szemükből az álmot, a harkály elhallgat értelmetlen kopogtatásával a beteg fák mellkasán, a patak száradó partján vidáman futkos a barázdabillegető - aki szintén most érkezett külországi útjáról -, a földben megmozdulnak a giliszták és egyéb dermedt férgek, a hangyabolyban akkora a sürgés-forgás, mintha vásárra készülnének, a tavak hideg téli kékje meleg barnára válik, s a halak megmozdulnak iszapágyukban, ahová még októberben feküdtek; a napsütötte erdő felett reszketni kezd a levegő, melynek érintésétől elindulnak a nedvek a fákban, és az alvó rügyek duzzadtak lesznek, mint az élet ígérete."

/Fekete István/

Hamvas Bélát olvasva azt gondolom , ma is élnek köztönk titánok. Ahogy álruhás angyalokkal is találkozhatunk, a titánok is itt maradtak,  kevély , mértékét vesztett emberek formájában.

Érdekesek nekem ezek a H. Béla esszék. Ez nem is filozofálás. Hamvas elmondja, és neked eszed ágában sincs , hogy cáfolj, mert magad is tudod , hogy amit ír, az mind igaz, hiszen a saját szemeddel, szíveddel látod, érzed...tudod csak soha nem mondtad ki, nem is gondolkoztál rajta, sőt nevet sem adtál ezeknek az embereknek.

Nehéz Hamvast olvasni  , nekem legalább is nem egyszerű. Nem tudok végig futni rajta, addig toporgok egy egy fejezetnél, még meg nem értem. Aztán rádöbbenek, hogy igen, ez így van, csak hát mi emberek annyira a szemünknek hiszünk, és eszünkbe sem jut, hogy a látszat csal!

Egy nagyon régi történet, régi kiadás és mégis nagyon jó könyvnek tartom Hemingway regényét. Szomorú könyv az 1918-as évek háborús napjai, hónapjai.

Annyira egyszerűek az író szavai, semmi komplikált dolog,érthető , világos írás, pedig hát olasz helyen egy amerikai katona harcol.... csak folyik a harc , és közben elkezdődik egy gyönyörű szerelem.

A könyv végén megtaláltam az író életrajzát, ami szintén nem egy vidám történet. Nem tudtam, hogy ilyen volt Hemingway élete, nem tudtam hogy ennyire hányatott életet élt. Szomorú, akár csak a könyve, mégis érdemes elolvasni.

Egy idézet a könyvből...

„Sosem szerettem az ilyen szavakat, mint „dicső” és „szent” és az ilyen kifejezéseket, mint „hiábavaló áldozat”. Pedig hányszor, de hányszor hallhattuk őket, szakadó esőben sorakozva, oly messziről, hogy csak a kiáltás ért el a fülünkbe, és hányszor olvashattuk őket a kiragasztott hirdetményeken, melyeket a régi hirdetmények fölé ragasztottak a plakátragasztók, és én mégsem láttam soha semmi szentet, és a dicsőségben nem vettem észre semmi dicsőt, az áldozatok pedig a chicagói vágóhidakra hasonlítottak, csakhogy ezt a húst itt elásták, mert nem lehetett fölhasználni semmire. Száz meg száz olyan szó volt, melyet már nem vett be az ember füle… Az ilyen elvont kifejezések, mint dicsőség, becsület, szentség és hősiesség, úgy hatottak, mint a legocsmányabb káromkodás…”

/Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől/

No milyen is az élet? Gaál Tamás megpróbálja elmagyarázni nekünk, hogy milyen is!

Többet vártam ettől a könyvtől. A mágikus könyve nagyon tetszett, de ez !!! Hát nem tudom mit is írjak róla.

Először a kínaiakat szidja, majd az indiaiakat, és a buddhizmus tanítása meg egyenesen förtelem neki.

Van amiben egyet értek vele, nagyon jó meglátások is találhatók a könyvben, például a politikusokról- aki nem akar dolgozni, az politikusnak megy! Elhiszem, ez bizony igaz lehet. - Minek a hét, nyolc diploma , ha semmi haszna , mert az illető nem dolgozik sehol, nem használja ki a tanultakat? - Jó kérdés.

A könyv nagyon gyatra nyomdában készült , sok a hiba, és vannak üres lapok .

Ha vissza adom a gazdájának, s még nem olvasta volna, majd hozzá teszem- nem olyan fontos hogy elolvassa!

Most még azt sem írom, hogy ajánlanám mindenkinek...egyáltalán nem ajánlom, csupán azt írom, akit érdekel G.T. fejtegetése az életről, az olvassa.

Ma sütöttem egy adag túrós csigát, szilvalekvárral a közepén. Még sosem készítettem a csigát túróval, és ezzel a módszerrel sem, amit most használtam. Jó nagyra kisodortam a tésztát, felét megkentem túró töltetékkel, a másik felét ráhajtottam , még egy kicsit megsodortam így össze hajtva is. Felvágtam két centis szalagokra, feltekertem , majd mindegyik közepébe tettem egy kis szilvalakvárt. Lekentem tojással, és kicsit hagytam még kelni.

Nagyon szépek lettek, és milyen finom foszlós lett a belseje!

A múltkori málna lekvárost is így készítettem, és fele ekkorák lettek. Most tényleg megtapasztalhattam azt is, hogy mennyit tesz az élesztő minősége.Ma a Budafoki élesztőt használtam/ kaptam valakitől ezt a finom élesztőt/ , s nagyon dicsérte. Igaza volt, varázslat vele dagasztani, sütni.

Egy nagyon régi könyvet olvastam a napokban.1958-as kiadás. Egy szlovák írónő írta ezt a gyermekeiről szóló történetet. Igaz, az elején kihagyogattam lapokat, mert tudni illik ez egy baba napló forma könyv, és kissé kinőttem már a gyerekek 1-2 éves korig való selypítéséből, meg szerintem ez annyira személyes történet, ami anya és gyermeke között zajlik. Viszont elolvastam az előszót és érdekelt , hogy vajon milyenek lesznek ezek a gyerekek nagy korukban.Tudni kell még a könyvről, hogy az 1880-as években történt eseményeket dolgozza fel, 1910-ig.

Csak az egyik érte meg a felnőtt kort.A nagyobbik gyermeke , Elenka, nyolcévesen skarlátot kapott. Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, de a szövődmények egy tüdőgyulladást is hoztak, ami bizony elvitte a kicsi lányt. Mindössze nyolc éves volt.

A kisebbik gyermeke, Iván megkapta a tüdőbajt, és évekig szenvedett.Harminc két évesen őt is elvitte a betegség.

Sokat gondolkoztam a könyv után .Az járt a fejemben, hogy az 1800-as években mekkora is volt a gyermek halandóság, milyen egyszerű betegségekre nem volt még gyógyszer, hiszen ekkor még nem ismerték a penicillint sem.

És most mennyivel jobb? Van gyógyszer, de megjelentek a bódító szerek is. Lovas szekérrel közlekedtek, és azt hiszem már vonatra is ültek, lassúbb volt a közlekedés, de talán biztonságosabb. Most őrültek módjára hajtanak az országutakon, és annyi a baleset, hogy túl tesz a gyermekhalandóságon is. Nem voltak fegyverek, csak kezdetleges fajták, és most mi van? Az iskolás gyermekek egymást pusztítják az iskola padok között. Nem is folytatom, mert a felsorolás nagyon hosszú lenne. Nem tudom eldönteni, mikor is volt jobb, most a luxus kellős közepén, avagy akkor a mezőn , amikor nem volt még penicillin???

Vissza térve a könyvhöz, felnézek erre az írónőre, aki le tudta írni , ahogy meghalt mindkét gyermeke, ahogy eltemette őket. Szörnyű idők lehettek szörnyű fájdalommal,  hiszen az élet rendje mégis csak az, először a szülő távozik, s csak utána a gyermekei.

Egy régebbi Szabó Magda könyvet kaptam kölcsön. Igaz, a Szemlélők-et már olvastam, de a Freskót még nem.

Nagyon érdekes olvasmány. Egy papi család életébe enged betekintést, ami teljesen megdöbbenti az olvasót, engem legalább is nagyon.

Mért kell vajon két lányt veréssel idomítani, leckéztetni egy református lelkésznek? Mi ez a hatalmas puritanizmus ebben a vallással átitatott családban? Egyetlen kép , egy karácsonyfa, ékszer vagy esetleg egy-egy finomabb falat már fényűzésnek számít. De ez még mind semmi! Ez a pap "bort iszik , és vizet prédikál" alapon, amit nagy szavakkal hangoztat, például "tápláljuk az éhezőket", azt a lánya megfogadja, és éhes embereket hív enni szerény hajlékukba...ahogy apja tanította...de még ezért is kikap.Hát hol itt az igazság, tehetné fel a jogos kérdést a kicsi lány, de nem meri.

Döbbenetes, hogy ilyenek is megtörténtek régen.Sz. Magdának ismét sikerült meglepnie.

Nem nagyon szoktam fantasy könyveket olvasni, talán egyet olvastam ez idáig, a Füst és csont leánya. Nem volt rossz az se, no meg ez sem. Tele van varázslattal, mágiával, bábákkal, mágus üldözőkkel.

A szomszéd kölcsönözte, azt mondta a fészbukon lelt rá, és állítólag csak csak százat nyomattak belőle.

Egy első könyves szerző írta ezt a művet, s egyáltalán nincs vége a történetnek a könyv végén. Az idén kiadja a folytatást is. Én a magam részéről szép jövőt jósolok az írónak,csak így tovább, mindent bele, de hadd legyek egy kicsit kritikus , valami nem tetszett. Nem találtam egyetlen sor köszönet nyilvánítást sem , pedig hát valaki csak ösztönözte ezt a fiatal írót, hogy nyugodtan írja le gondolatait, és néhányan biztosan el is olvasták a könyvet a kiadás előtt, biztosan volt egy szerkesztő is és még pár családtag, akik mellette álltak mikor botladozott a sorok írása közben....én ezt hiányoltam kissé, de az is lehet, hogy ezt csak én gondolom így , mert az amerikai írók állandóan köszönetet mondanak, hol ezért, hol azért. De nem, mégis azt írom most, nem csak az amerikai regények miatt van ez, szerintem kell a köszönet, ha valaki már idáig eljutott.

Még egy megjegyzés a történettel kapcsolatban.

Jók vagyunk mi magyarok, amikor a nemzetünkről írunk. A múltkor  a Pacsovszky testvérek könyvében arra világítottak rá, hogy egy magyar nyomozónő jobb az angol nyomozóknál, s most Gaál T. ismét megmutatta nekem, hogy egy magyar fiúnak több,akár tizenkét lelke is lehet egy kitalált bolygón, ahol a nyolc is már szép számnak számít.

Így írtok ti , magyarok, jó a fantáziátok!

Az utolsó könyv a karácsonyi ajándékok közül. Utoljára hagytam, valahogy nem vonzottak sosem a mesterlövészek. Kétszer is megkérdezték, hogy el olvastam-e már, mert ez egy igen jó mozi film volt, és biztosan tetszeni fog nekem.

Hát elkezdtem olvasni, és másnap kaptam kölcsön egy könyvet, ami sokkal jobban tetszett volna, de feltételekhez kötöttem magam. Még ezt végig nem olvasom, addig nem kezdek új könyvet.

Most  mit mondjak? Olyan száraz volt , mint a két hetes kétszersült.Akár egy hadászati szakkönyv. Mondom, nem vagyok oda sem a fegyverekért, sem a háborúkért.

 Egy hétig rágtam, még csak be nem fejeződött. A végén hallani véltem a fegyverek ropogását is.

De azért találtam benne néhány lenyűgöző idézetet, ami annyira hazafias, hogy beleborzongok még most is.

Meg kell állapítanom, ez a mesterlövész mindent megtett a hazájáért, egy igazi hazafi, aki kockára tette még az életét is a haza védelmében .

Chris Kyle – Scott McEwen – Jim DeFelice: Amerikai mesterlövész

A gyertyaszentelés története

 Szűz Mária negyven nappal Jézus születése után bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A jelen lévő idős Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered az egyik legrégebbi szentelmény: a szentelt gyertya, és a gyertyaszentelés szokása is. Így a szentelt gyertya Jézus egyik legrégebbi jelképe. A későbbi időkben a gyertyát az újszülöttek mellett tartották a rontó szellemek távoltartására a keresztelés napjáig (illetve, hogy a csecsemőt ki ne cseréljék). Amikor a fiatal anyák először mentek templomba, akkor is szentelt gyertyát vittek a kezükben.

 Népszokások

 A megszületett gyermeket, amíg még nem keresztelték meg, „pogánykának” hívták. Jézus Krisztus jelképe volt a gyertya, ezért a pogányka mellett világított kereszteléséig, hogy Jézus vigyázzon rá, nehogy rossz szellemek „kicseréljék”. Majd a keresztelőre - vagy „egyház-kelőre” - az anya vitte az égő gyertyát.

 Gyertyát égettek jégeső, vihar, villámlás esetén, illetve krónikus betegek és halottak mellett is. Egyes helyeken (pl. Tápiószentmárton) még a haldokló kezébe is égő gyertyát helyeztek.

 Ha ezen a napon jó idő van, akkor későn tavaszodik. Mondogatták is: Gyertyaszentelő napján „Inkább farkas ordítson be az ablakon, minthogy kisüssön a nap!”

 A néphiedelem szerint ezen a napon a medve kijön a barlangjából, és ha meglátja árnyékát (vagyis szép, napos idő van), akkor megijed tőle, és visszamegy aludni, amiből arra következtettek, hogy újra hideg lesz. Ha viszont nincs árnyéka, akkor kint marad, mert tudja, hogy ez a tél utolsó próbálkozása és hamarosan enyhül az idő

/forrás:Wikipédia/

És ismét egy könyv, amit tegnap fejeztem be. Két nap alatt kivégeztem, nem bírtam letenni. Igaz, ebben is sok volt az erőszak, a láthatatlan szálak szövevényében sok -sok titokzatosság...nem szoktam ennyi krimit olvasni, az biztos, de mégis azt mondom, ez nagyon fordulatos könyv volt, olvastatta magát rendesen.Sokszor mellé fogok a kritikák alapján , pedig hát tudhatnám, hogy az ujjunk sem egyforma, ami másnak tetszik, nem biztos , hogy nekem bejön.

Jó kritikák, jó könyv. Ez most így volt

Egyetlen könyvem maradt a karácsonyi csomagból, s nem fogom félre tenni, ha nincs más olvasni való...és ismét egy erőszakkal teli könyv ez.Utána nem veszek a kezembe bűnügyi könyveket , egy ideig. Valami könnyű, laza irodalmat szeretnék...olyan Szabó Magdásat, Jókai Annásat, Schäffer Erzsébeteset....

Két könyv, amit még ebben a hónapban elolvastam. Mindkettő krimi, s én egyikről sem tudtam , hogy az lesz.

Nem voltak rossz könyvek, de én nem vagyok egy krimi faló, ha olvastam is ilyent, a legegyszerűbbet.

Elizabeth Little:Amíg a lányod voltam...Egy elkényeztetett lány fiatal éveiben annyira el van szállva, hogy még azzal sincs tisztába, mit tett az egyik este, még az anyja meghalt. Ő lett a fő gyanúsított , s ezért 10 évet a rács mögött tölt. De mégis szabadul a perújrafelvétel során. Mi történt akkor este, éjjel? Maga kezd el nyomozni , hátha kiderül vajon kinek állt még útjában az anyja .

Rossz könyv nincs , csak rossz olvasó, mondják sokan, s most, hogy elolvastam már a történetet, nem is volt annyira rossz...ilyen is van, meg kellett állapítanom, korunk modern világában így is élnek emberek. Kicsit szomorúvá tesz a gondolat, hogy merre is haladunk a huszonegyedik században , a fontossági sorrend a mai fiatalság körében annyira megváltozott, sok olyan dolgot előtérbe helyeznek, ami talán tizedrangú lett volna régebben, vagy egyáltalán nem lett volna sorolható .

Pacskovszky J. és Pacskovszky Zs. könyve sokkal jobban tetszett. Nő kutyával és holddal...

Kicsit idegesítő nekem, ha egyszerre három név kezdődő W-vel egy történetbe, sőt aztán három majdnem azonos L betűs...a felénél állandóan vissza lapoztam, hogy tudjam ki kicsoda. Aztán már nem, olvastam csak a történetre figyelve.Ez a magyar testvérpáros elhitette velem , hogy a magyarok sokkal jobb nyomozók, mint az angolok. Meglepődtem, hogy egyetlen magyar nő többet kiderített, mint egy hadsereg angol rendőr. Tetszett ez a könyv, a sok nevet leszámítva, jó volt. Mindenki elnyerte méltó büntetését avagy jutalmát.

Ma sütöttem egy adag fánkot is, de nem vagyok elégedett magammal. Úgy igyekeztem, és mégsem lett egy árva szalag sem rajtuk. Először fedő alatt, majd az nélkül...igaz, nem volt itthon rumom, így egy kis bort adtam a tésztához, hogy ne szívja meg magát olajjal. Ennyi volt a változás a régi elmúlt fánkok és a mai között.

No mindegy, a lényeg, hogy tényleg nem lett olajos, és jó levegős a belseje, megmaradni biztos nem fog.