/foto:Marta Orlowska/
- 22 -
Ezért kellett akkora hűhót csapni? Nagyon jól érezzük magunkat ebben az országban, ahová jöttünk. Az egész úton jól éreztük magunkat, az érkezéskor is és azután is. Semmi görcs, semmi fájdalom,semmi hányinger. Az orvos jóslata egyáltalán nem vált be: a doktornőnek is ez a véleménye, aki tegnap megvizsgált. Szimpatikus nő. Miután finoman kitapogatott téged, azt mondta, nem lát okot a nyugtalanságra, a kolléga úr túlságosan borúlátó és óvatos;egy csepp vér, ugyan már! Vannak nők, akik egész terhességük alatt véreznek, és aztán az egészségtől majd kicsattanó gyerekeket hoznak világra. Ágyban feküdni szerinte természet ellenes helyzet és túlzott elővigyázatosság. Egyik páciense például, aki hivatásos táncosnő, még az ötödik hónap után is állandóan fellépett a pas à deux-ben. Velem kapcsolatban csak azon csodálkozik, hogy olyan kicsi a hasam. Igaz, a táncosnőnek is körülbelül ilyen lapos hasa volt. Ha gondolom, csak folytassam a kolléga úr által felírt gyógyszerek szedését, de főként hagyjam, hogy a természet végezze a maga dolgát. Egyetlen tanácsot ad: ne nagyon vezessek autót. Elmagyaráztam neki,hogy egy legalább tíznapos útra kell mennem kocsival. Megkérdezte, hogy valóban szükséges-e. Igen,válaszoltam, s ekkor néhány percig hallgatott. Végül azt mondta, talán nem lesz baj; az ország útjai kényelmesek, simák, és az ország kocsijai jól rugóznak.Az a fontos, hogy ne hajszoljam túl magam, és két-három óránként tartsak pihenőt. Figyelsz? Arról beszélek, hogy békét kötöttem veled, végül is jó barátok vagyunk. Arról beszélek, hogy sajnálom, amiért olyan rossz voltam hozzád, és magamra haragítottalak, s még jobban sajnálnám, ha megsértődtél volna,s azért nem rugdalsz. A kórház óta egyszer sem éreztelek. Néha, amikor erre gondolok, összeráncolom a homlokom.De nem tart sokáig. Hamar visszatalálok a nyugalmamhoz: tudod, hogy megváltoztam? Amióta ismét a régi életemet élem, mintha kicseréltek volna:röpködök, mint egy madár. Valóban volt olyan pillanat, amikor meg akartam halni? Örült voltam. Olyan szép az élet, a fény. Olyan szépek a fák és szép a föld és szép a tenger. Hatalmas itt a tenger: eljut hozzád az illata, hallod a mormolását? És szép a munka is,ha az emberben öröm motoszkál. Tévedtem, amikor azt mondtam, hogy a munka minden esetben fáraszt és megaláz. Bocsáss meg: a harag és a szorongás láttatta velem ilyen sötéten a dolgokat. A sötétről jut eszembe: ismét feléledt bennem a türelmetlenség,hogy már kerülj ki valahogy onnan. De félek is, hogy elbátortalanítottalak, amikor arról beszéltem neked, hogy nem létezik igazi szabadság, és hogy az egyetlen lehetséges állapot a magány. Felejtsd el ezeket a butaságokat: szükségünk van egymásra. Az élet egymás felkarolásának, megnyugtatásának, segítésének közössége. A fák is szebben virágoznak, ha nem egymagukban állnak, a madarak csoportokban vándorolnak, a halak rajokban úsznak. Mi lenne velünk egyedül? Úgy éreznénk magunkat, mint az asztronauták a Holdon, akiket fojtogat a félelem és a sietség, hogy mielőbb visszatérhessenek. Igyekezz, daráld le azt a hátralévő néhány hónapot, és bukkanj ki félelem nélkül a fényre. Az első pillanatban majd elvakít, vissza rettent, de aztán olyan örömmé válik,amit nem lehet nélkülözni. Bánom, hogy folyton csak szomorú dolgokkal példálóztam, és sosem meséltem neked a hajnal ragyogásáról, a csók édes ízéről, az ételek illatáról. Bánom, hogy sosem nevettettelek meg. Ha a meséim után ítélkeznél, jogosan gondolnád, hogy egy folyton feketében járó Elektra-féleség vagyok. Mostantól úgy kell elképzelned engem, mint egy Pán Pétert, aki sárga, zöld és piros ruhákat hord,és mindig arra készül, hogy virágfüzérekkel borítsa a háztetőket, a templomtornyokat és a felhőket, amelyek nem változnak esővé. Boldogok leszünk mi együtt, mert alapjában véve én is gyerek vagyok. Tudod, mekkora örömet szerez nekem a játék? Ma éjjel,hazaérve a szállodába, össze cseréltem az ajtók elé rakott cipőket és a reggeli rendeléseket. Másnap óriási zűrzavar támadt. Egy asszony a saját cipője helyén egy férfi mokaszint talált, és követelte, hogy adják vissza neki a magas sarkú szandálját; egy férfi teniszcipőt talált a sajátja helyén, és a csizmáját követelte; volt, aki azért tiltakozott, mert ő nem ünnepi ebédet kért, hanem egy citromos teát. Az ajtóra szorítottam a fülemet, hallgatóztam, és olyan felszabadultan nevettem, mint utoljára gyermekkoromban. Akkor boldog voltam, mert minden mozdulatom játék volt.
.
/Oriana Fallaci/
Utolsó kommentek