/foto:Marta Orlowska/
.
- 16 -
A tizedik hét. Döbbenetes gyorsasággal növekszel. Két hete még három centiméter sem voltál, s a súlyod épp hogy elérte a négy grammot. Most már hat centi vagy, és nyolc grammot nyomsz. Elkészültél. Arra a valamikori halacskára csak egy dologban emlékeztetsz: hogy a tüdőddel vizet lélegzel ki és be.Kialakult a csontvázad, és a porcok helyét csontok vették át. A bordáid vége egymáshoz hajol, mintha elöl összegombolódna a tested, akár egy felöltő. A tojás, bár tágul, egyre szűkebb lesz számodra. Hamarosan kényelmetlennek fogod találni. Nemsokára megmozdul a kezed és a lábad, fészkelődni, nyújtózkodni fogsz. Egy kis ütés itt, egy kis rúgás ott: ez az,amit várok. Az első rúgás a bele egyezés jele lesz. Emlékszel, én is így figyelmeztettem anyámat, hogy ne igya azt az orvosságot. Rögtön ki is öntötte. A növekedéseddel fordítottan arányos ez a várakozás: amilyen gyors az első, olyan cammogós a másik: a szövetséges hadseregre emlékeztet, mely sosem akart megérkezni. A mozdulatlanság az oka. Két hét mozdulatlan fekvés túl sok. Hogy bírják azok a nők, akik hét-nyolc hónapig is erre kényszerülnek? Nők azok egyáltalán vagy lárvák? Egy biztos, hogy jót tesz.Elmúltak a görcsök, a hasamból a késszúrások. Megszűnt a hányinger, és már a lábam sem dagad. Vi-szont valamiféle kimerültség, szorongáshoz hasonló nyugtalanság lett úrrá rajtam. Csak tudnám, hogy mitől! Talán a tétlenségtől, az unalomtól. Még soha életemben nem ültem tétlenül, nem unatkoztam. Alig várom, hogy elmúljon az utolsó két nap, úgy gondolok rá, mintha két évről volna szó. Ma reggel veszekedtem veled. Megbántódtál? Valami hisztéria tört rám. Azt mondtam, hogy nekem is vannak jogaim, és hogy ezt senki sem hagyhatja figyelmen kívül, még te sem. Azt üvöltöttem, hogy elkeserítesz, és hogy elegem van az egészből. Figyelsz? Amióta tudom,hogy behunytad a szemedet, az az érzésem, hogy nem figyelsz arra, amit mesélek, mintha csak úgy tudattalanul ringatóznál ott bent. Ébredj már fel! Vagy nem akarsz felébredni? Hát akkor gyere ide mellém.Tedd ide a fejecskédet a párnára, úgy. Aludjunk egymást átölelve. Én meg te, én meg te... A mi ágyunkba rajtunk kívül soha nem fekszik be senki.
.
/Oriana Fallaci/
Utolsó kommentek