- 12 -
Kivágtam a lapból a fényképet, amelyen pontosan két hónapos vagy: az arcod közelképe negyvenszeres nagyításban. Kiszögeztem a falra, és innen az ágyból bámulom. A szemed megbabonáz. Tágra nyílt és olyan aránytalanul nagy a testedhez képest. Mi tlát? Csak a vizet? Csak a börtön falait? Vagy mindazt látja, amit én? A sejtés egyszeriben felkavar: lehet,hogy rajtam keresztül látsz? Sajnálom, hogy hamarosan becsukod a szemedet. A szemhéjaid szélén ragacsos anyag képződik, és néhány nap múlva a szemhéjaid leragadnak, hogy védelmezzék a pupillát kialakulása utolsó fázisában. Hét hónapos korodig nem nyitod ki többé a szemedet. Húsz héten át teljes sötétben leszel. Kár! Vagy ki tudja? Talán így, hogy nem lesz mit nézned, jobban oda figyelsz arra, amit mondok. Még annyi mindent el kell mondanom neked, és most, hogy mozdulatlanul fekszem, bőven jut is rá időm, hiszen semmit sem csinálok azonkívül,hogy olvasok, meg nézem a televíziót. Főleg néhány nagyon kellemetlen tényre akarlak fölkészíteni. Az a gondolat, hogy te már mindent tudsz, sőt többet is tudsz, mint én, nem túl meggyőző a számomra. De nagyon nehéz bizonyos dolgokat megértetni veled,mivel a te gondolataid, ha vannak egyáltalán, egészen más dolgok körül forognak, mint amikkel majd találkozni fogsz. Te most egyedül vagy ott bent, gyönyörűen egyedül. A te egyedüli tapasztalatod te magad vagy. Mi viszont sokan vagyunk: millióan, milliárdan. Minden, ami velünk történik, más emberektől függ: minden örömünk, minden fájdalmunk is...Na nem bánom, kezdjük ezzel. Rögtön az elején közlöm veled, hogy itt, a Földön soha többé nem leszel egyedül, és még ha szeretnél, sem tudsz majdmegszabadulni a többiek rád erőszakolt társaságától.Itt egy ember egyedül nem tud magáról gondoskodni, mint ahogy most te. Ha megpróbálja, beleőrül.Vagy legjobb esetben belebukik. Persze mindig van,aki megpróbálja. Elmenekül az erdőbe vagy ki a tengerre, és esküdözik, hogy neki senkire nincs szüksége, és hogy őt sose fogják megtalálni. Pedig megtalál-ják. Vagy magától visszajön. Megtörten beáll a sorba,ismét egy fogaskerék lesz a gépezetben, és így keresi tovább, kétségbeesetten és reménytelenül a szabadságot. Hallod majd eleget: szabadság. Legalább anynyira visszaélnek itt ezzel a szóval, mint a szeretettel,ami - mondtam már - az összes szavunk között a legmeg-csúfoltabb. Találkozni fogsz olyan emberekkel, akik darabokra tépetik magukat a szabadságért,kínokat állnak ki, sőt vállalják a halált is. Remélem, te is közöttük leszel. De abban a pillanatban, amikor éppen szenvedsz a szabadságért, rádöbbensz majd,hogy a szabadság nem létezik, legfeljebb csak azért létezett, mert kerested: egy álmot keresel mindig, a születésed előtti léted emlékeiből keletkezett ideát,azét az időét, amikor teljesen szabad voltál, merte gyedül voltál. Én továbbra is azt mondom, hogy most rab vagy ott bent, és változatlanul azt gondolom, hogy szűk ott számodra a hely, ráadásul ezentúl még sötétben is leszel, de azon a sötét, szűk helyen most olyan szabad vagy, amilyen szabad soha többé nem leszel ebben a hatalmas és kegyetlen világban.Nem kell senkitől engedélyt kérned ott bent, segítséget sem. Mert egymagad vagy, és nem tudod, mi a szolgaság. Itt kint viszont lesz vagy ezer gazdád. Az első mindjárt én leszek, aki talán nem is szándékosan vagy tudatosan, de rád fogom kényszeríteni a nekem tetsző dolgokat. Itt van például ez a szép cipőcske.Nekem tetszik, de vajon neked tetszik-e? Kiabálni,üvölteni fogsz, amikor először rád adom. Biztos,hogy rosszul fogod érezni magad benne. De én azért csak rád adom, mert esetleg attól félek, hogy fázol, és így néhány alkalom után megszokod. Megszelídülsz, beletörődsz, s a végén már hiányozni fog, ha nem lesz rajtad. Ez lesz a kezdete a megaláztatások hosszú láncolatának, melyhez minden egyes új szemet én teszek majd hozzá, mivel nélkülem nem tudszmajd létezni. Én etetlek, én takarlak be, én fürdetlek,én viszlek a karomban. Aztán majd megtanulszegyedül járni, egyedül enni; magad döntöd el, hogy hová mész és mikor mosakszol. De akkor megint újfajta szolgaság következik. Jönnek a tanácsaim. Jönnek a magyarázataim. Jönnek az útmutatásaim. Jön a saját félelmed attól, hogy elszomorítasz, ha nem úgycsinálsz valamit, ahogy én tanítottam neked. Hosszú idő telik el addig, amíg utadra bocsátalak, mint a madarakat, akiket a szüleik kilöknek a fészekbő mihelyt megtanulnak repülni. De végül eljön az az idő is, amikor mehetsz a magad feje után, egyedül is átsétálhatsz az utcán, akár piros a lámpa, akár zöld.Még sürgetni is fogom az időt. De ettől nem leszel szabadabb, továbbra is hozzám köt az érzelmek szolgasága, a vissza vágyásé. Egyesek ezt a családszolgaságának hívják. Én nem hiszek a családban. Acsalád egy nagy hazugság, és az ötlötte ki, aki úgy szervezte a világot, hogy a legtökéletesebben ellenőrizhesse az embereket, és a legtökéletesebben kihasználhassa a szabályok iránti engedelmességüket.Könnyebben lázad az ember, ha egyedül van, könynyebben belenyugszik a dolgokba, ha másokkal él együtt. A család egy olyan rendszer megnyilatkozása, amely nem hagyja, hogy engedetlen légy. Nincs olyan, hogy a család szentsége. Csak férfiak, nők és gyerekek csoportjai vannak, akik rákényszerülnek,hogy ugyanazt a nevet viseljék, és egy fedél alatt lakjanak, még ha megvetik vagy gyűlölik is egymást. De a visszavágyás mégiscsak létezik, a kötelékek létez-nek, elkerülhetetlenek, mint az éhség és a szomjúság;olyan mélyen gyökereznek bennünk, mint azok a fáka földben, amelyeket egy hurrikán sem csavarhat ki.Sosem szabadulhatsz meg tőlük, hiába küzdesz ellenük az eszeddel és minden erőddel. Már-már azthinnéd, hogy az egészet elfelejtetted, hirtelen mégis rád törnek kegyetlenül, nincs menekvés, a nyakadba vetik a kötelet, mint valami hóhér. És megfojtanak.Ezen a fajta szolgaságon kívül meg fogod is-merni, hogy milyen szolgaságot kényszerít rád a többi ember, a hangyaboly sok-sok ezer lakója. Szokások, törvények! El sem tudod képzelni, mennyirefojtogató dolog követni a szokásaikat, tiszteletben tartani a törvényeiket. Ezt ne csináld, azt ne csináld,tedd viszont ezt, tedd azt... És ezt még mind el lehet viselni, ha az ember rendes népek között él, akiknek legalább van valami fogalmuk a szabadságról. De aztán nincs annál pokolibb, mint mikor az ember basáskodó őrültekkel él együtt, akik még attól a fényűzéstől is megfosztják, hogy álmodjon a szabadságról, és legalább a képzeletében valósítsa meg. A hatalmaskodók törvényeinek egyetlen előnyük van: lehet ellenük harcolni, bele lehet pusztulni. A rendes emberek törvényeivel szemben viszont tehetetlen vagy: meggyőznek róla, hogy nemes dolgot cselekszel, ha elfogadod őket. Bármilyen rendszerben élsz is, az ellen a törvény ellen nem lázadhatsz fel, hogy mindig a legerősebbek, a legerőszakosabbak, a legkevésbé nagylelkűek győznek. És nem lázadhatsz az ellen a törvény ellen, hogy az evéshez pénz kell, az alváshoz pénz kell; ahhoz, hogy cipőt húzhass a lá-badra, pénz kell; hogy télen melegedhess, pénz kell, és hogy a pénzt megszerezhesd, dolgozni kell. Rengeteget fogsz majd hallani arról, hogy a munka szükséglet, hogy a munka örömöt szerez, hogy a munka nemesít. El ne hidd! Újabb hazugság, ami annak az érdekeit szolgálja, aki megszervezte a világot. A munka nehéz még akkor is, ha szereted, amit csinálsz. Mindig mások számára dolgozol, sohasem magadnak. A munka mindig fárasztó, és sohasem boldogít. Ráadásul sosem olyankor dolgozol, amikor kedved volna hozzá. Még ha senkitől sem függsz, és a saját kis földedet műveled, akkor is olyankor kell kapálnod, amikor a nap, az eső meg az évszakok úgy kívánják. Még ha senkinek sem kell engedelmeskedned, és a munkád művészet, tehát alkotás, akkor is meg kell hajolnod mások igényei, erőszakossága előtt. Talán valamikor nagyon-nagyon régen, az emlékezet előtti időkben másként volt ez. A munka ünnep volt, csupa vidámság. De akkor még kevés ember élt a Földön, el tudtak különülni egymástól. Te egy Krisztusnak nevezett ember megszületése után ezerkilencszázhetvenöt évvel jössz a világra, aki néhány százezer évvel később született, mint egy másik ember, akinek nem tudjuk a nevét, manapság pedig úgy mennek a dolgok, ahogy említettem. Az egyik legújabb statisztika szerint négymilliárdan vagyunka Földön. Ebben a tömegben fogsz élni. Hogy visszasírod még ezt a magányos lubickolást, gyermekem!
.
Utolsó kommentek