.

"Künt pedig az úrrá vált éjszaka szárnyalt, és vigasztaló meséket mondott az erdőnek az őszről. - Aludni jó - suttogott az éjszaka -, és az ősz az álom kezdete. Neféljetek!De bizony a fák csak dideregtek. Egy-egy sárga levél lekerengett a földre, a köd felkúszott a rétről, és derékig nyúlós markába fogta az erdőt. - Az álomtól csak erősödtök, nőttök, és milyen szép lesz az ébredés! - Aki felébred... Aki felébred... - siránkozott valahol egy bagoly. - Lám, az öreg tölgy már nem ébred fel, mert vízikerék lett belőle. És nem ébrednek fel a fenyők se, akik a malmot tartják az embernek. Nehiggyetek! Ne higgyetek! Az ősz a halál, az álom a halál. Halál! A patak már beletörődött sorsába. Úgy látszik, éjjel nem kell verekedni a lapátossal. Ez is valami. Szabadon zúdult le, és örvényeiben vidáman labdázott a csillagokkal.Az öreg kőris néha levelet hullatott a vízbe. A patak megforgatta,nézegette. A levél sárga volt. A patak felkiáltott: - Ősz lesz, vén kőris,ősz! - Nem baj. Az idő eljár.Ekkor ért oda a bagoly. - Nem baj, azt mondod, nem baj? De baj! Nagy baj! Az ősz a halál. Nézz a kerékre, a legszebb tölgyfa volt az erdőn; nézz a hídra, nemrég még a szélben hajlongott. És meghaltak, mind meghaltak.A nagykerék megcsikordult: - Hát fának már meghaltam, az igaz, de mint kerék élek. Én hajtom a malmot. Egyedül. - Én meg híd vagyok - mondta a fenyő. - Híd. Nélkülem nem lehet a patakon átmenni. - Hitványak, hitványak! - vicsorgott a bagoly. - Szolgák vagytok.Halott szolgák. Ugye, öreg kőris? - Jó, jó, ne kiabálj már annyit! Bízd rájuk, hogy meghaltak-e vagy sem... - Nem bízom! Én jobban tudom. Én megérzem, ha meghal valaki!Az öreg kőris mérgesen zördítette meg ágait. A bagoly ijedten lebbent a levegőbe, s jajgatva szállt tova a sötétségben, mint az erdő vénasszonya,aki már csak abból él, hogy mások meghalnak.Bent a malomban leszállt már a kőpor. A garatok üresen sóhajtottak, s a tűzhelyen már csak a hamu alatt lappangott valami kis parázs. Az alsómalomba éji hűvösség tódult be a nagykerék benyúló tengelye mellett, és valami halk nesz hallatszott, mintha parányi lábak kapaszkodnának a tengelyen. A nyílásban pedig megjelent egy patkány gonosz, csupasz arca. - Ez jó hely lesz - intett hátra. Mögötte egy másik patkány szaglálódott. - Egyedül leszünk. Nézz körül a fal mellett. A padló alá kell beférkőznünk, ámbár semmi ennivalószagot nem érzek.Valami kapargálás hallatszott."

.

/Fekete István:Hajnal Badányban...részlet /

.