Itt a gesztenyeszezon! Egyik legzamatosabb étkünk sokáig nem csemege, hanem alapvető élelmiszer volt egyes vidékeken. Ma már kedvtelésből fogyasztjuk e sokféleképpen elkészíthető és nagyszerű termést.

A szelídgesztenye (Castanea sativa) nem rokona a vadgesztenyének (Aesculus hippocastanum), pusztán terméseik hasonló külleme okán ragadt rá a hasonló név a két növényre. A cikk a szelídgesztenyéről szól.

A bükkfélék rokonságába tartozó szelídgesztenye őshazája a Kaukázus vidéke, Kis-Ázsia és Délkelet-Európa, de nagyon hamar elterjedt az egész Mediterráneumban és Dél-Európa jelentős részén. A római korban északabbra, egészen Britanniáig meghonosították a fát - itt ma is nagyon sok többszáz éves famatuzsálem él. A szelídgesztenye a laza, savanyú talajt kedveli, agyagos, meszes talajon csak tengődik, nem érdemes ilyen helyre ültetni, és oda sem, ahol gyakoriak a tavaszi fagyok, így a legalkalmasabb napos dombokra telepíteni. Ahol nem elég savanyú a talaj, ott fahamuval szórták körbe a fákat (ezt minden savanyú talajt kedvelő növény esetében érdemes megtenni).

Jelentősebb európai termőterületei a Földközi-tenger vidékén, elsősorban Olaszországban, Franciaországban vannak. A középkorban sok toszkán és francia falunak szinte egyetlen megélhetési forrása volt a gesztenye, hiszen ahol gabonát nem nagyon termelhettek, mert a földrajzi viszonyok nem tették lehetővé, a hegyoldalakra ültetett gesztenyés kellő mennyiségű táplálékot biztosított ahhoz, hogy a hideg teleket kihúzzák. Persze nem sült gesztenyét ropogtattak naphosszat, hanem a gesztenyét megszárították, s a termést lisztté őrölve használták fel. Magas vitamin-, ásványi anyag- és szénhidrát tartalma valóban a túlélést jelentette egykor, egyes francia vidékeken máig kenyérfa a gesztenyefa neve. Egy család három gesztenyefával kihúzta a telet! Szárított gesztenye lisztjét Olaszországban és Korzikán a mai napig rendszeresen használják, sok étel-ital hozzávalója, s kenyeret is sütnek belőle (búzaliszttel keverve), állítólag itthon is kapható.  A hagyományos korzikai lakodalmakon 22 különböző, gesztenyéből készült étel volt a menü.

A gesztenyetaposó cipő

A gesztenye lisztté őrlését megelőző szárítás során egy föld alatti üregben tüzet raktak, a felette lévő épület padlóján szétterítették a gesztenyét, amely így hamarosan kiszáradt, ezt követően meg kellett pucolni. Nem volt egyszerű feladat, ehhez egy speciális cipőt készítettek, talpán fogazott vasnyársakkal, ezt a lábán viselő ember a száraz gesztenyét alaposan megtaposva lezúzta a héjakat (a magvak keményre száradva jórészt ellenálltak a taposásnak). Ezt követően könnyen ki lehetett válogatni a magokat már.

A világ talán leghíresebb gesztenyfája a szícíliai Százlovas Fa, amelyet többezer évesnek becsültek (mai napig sincs biztos adat róla, botanikusok szerint valahol 2000-4000 év között van a kora), s nevét onnan kapta, hogy lombja Nápolyi Johanna királynőnek és száz lovasának adott menedéket egy vihar ideje alatt. Az Etna keleti oldalában nőtt fa kerületét 57,9 méternek mérték, törzse több részből áll, az öreg törzs mellett ugyanis tősarjak is nőttek belőle (a gesztenye hajlamos a tősarjak hajtására), de a gyökérzete közös. Egykoron a fa - belül üreges - öreg törzsében egy kunyhó állt, melyben a fa termését tárolták. A fát 1923-ban egy villámcsapás részben elégette, ám ma is élő része megtekinthető a Sant'Alfio falu határában.


Ma kerítés óvja a hatalmas famatuzsálemet

A friss gesztenye 200 kcal/10 dkg energiatartalmú; kétszer annyi benne a keményítő, mint a burgonyában, e keményítő az érés és száradás során részben cukrokká alakul. A friss és a szárított gesztenye C-vitaminból a citrommal megegyező mennyiséget tartalmaz (hőkezeléssel ennek nagy részét elveszti)! Ezen felül számos fontos ásványi anyagból is említésre mélttó a beltartalma: kálium (akár 700mg is lehet 10 dkg gesztenyében), magnézium, foszfor, vas, cink, szelén, mangán, réz. Zsírban szegény, mindössze 1-3 grammot tartalmaz 10 deka gesztenye. B1, B2 vitaminban is gazdag.

forrás:http://ismeret.virtus.hu