„Ha megkérdezel, melyik az a lap a tarokk-kártyában, amelyet legjobban szeretek, azonnal felelek: A Bolond.
Hogy mit jelent, inkább sejtem, mint tudom. Bár jó pillanataimban én is Bolond vagyok.
A Bolond lehet naiv gyerek vagy infantilis hülye - de lehet bölcs is.
Hamvas azt mondja, Bolond az, aki „nem számít", mert kívül áll az emberi játszmákon, amelyeket a hatalomszomj irányít.
A Bolondnak nincs énje. (...)
Ha szomorú vagyok, rá tudok nézni a szomorúságra úgy, mintha valaki ottfelejtette volna. Egy idegen batyu. Tudom persze, a józan eszemmel tudom, hogy nekem most szomorkodnom kellene, de nem teszem, mert nem az enyém. Csak akkor lesz az enyém, ha az én-em azonosul vele. Akkor lesz az „én szomorúságom" - de mivel az én-em éppen nincs itthon, mert szabadságra küldtem, nincs, aki ezt a szomorúságot átvegye.
Ez a Bolond.
A kártyán éppen egy mély szakadék felé tart, és boldogan táncol, vállán batyu, minden vagyona, és egy mérges kutya a nadrágjába harap, de ez sem érdekli. Veszélyben van, de ő fütyörészik. Nem érdekli a halál.
Nem félti a nadrágját, mert nem az övé - és nem félti az életét sem, mert nincs aki meghaljon benne. (...)
A Bolond a Nulla, aki „nem számít".
A szabad ember.
A Bolond úgy látja, hogy minden ember rögeszmés. Rögeszmés az, aki azt hiszi, hogy csak neki van igaza: a többiek vagy tévednek, vagy hazudnak. A Bolond úgy látja, hogy mindenki tele van mániával, félelemmel, önzéssel, vaksággal, nagyot akarással, sóvárgással, elvekkel, szüntelen önigazolással - valami mindig kell nekik, és ezért odadobják a szabadságukat.
A Bolondot nem lehet megbántani. Legfeljebb azt mondják neki: te bolond vagy!
De ezt ő úgyis tudja magáról.
A Bolond kétféleképpen látja az embereket.
Az egyik: hogy a maga módján mindenkinek igaza van.
A másik: hogy senkinek sincs igaza.
Ez lényegében ugyanaz.
Nincs különbség.
Olyan, mintha azt mondanád, hogy a végtelenül sok egyenlő a nullával.
„A rend: a rendetlenség végösszege" - mondja a kínai.
Nincs olyan őrület, amelyben a Bolond ne tudna eligazodni.
Tudja, hogy amíg a többiek nem lesznek hozzá hasonló bolondok, két erő irányítja őket.
Az egyik a mohó önzés. A birtoklási vágy.
A másik a vak hatalomszomj. (...)
Minden beszélés: mellébeszélés.
A Bolond tiszteletben tartja a hazugságot.
Bólogat. Nem azért, mert bárkivel egyetért, vagy bármit is tagad, hanem ezért, mert tudja, hogy ennek az emberi színjátéknak, melyet itt rendezünk a földön, nincs igazi valósága.
Egy véres vitában egyetlen oldalnak sincs „igaza" - mert az igaz középen van.
Nem a kettő között, kiegyezéses fele-fele alapon - hanem ott, ahol nincsenek ellentétek, csak az isteni teljesség van.
Az igazság nem a forgó kerék peremén, a két véglet valamelyikén - hanem a közepén van.
A tengely körül forog a lét.
Teljesen mindegy, hogy egy ringlispílen melyik lóra vagy hintába ülsz: mindegyiket a Közép forgatja.
A Bolond ott lakik.
És derűsen és sajnálkozva figyeli a pörgő világot, melynek egyre jobban recsegnek az eresztékei.
A Bolond tudja, hogy az ő országa nem e világból való.
Úgy él itt a földön, mint egy átutazó, vagy egy követségi alkalmazott a gyarmatokon, aki tiszteletben tartja a bennszülöttek hiedelmeit.
De nem akar senkit sem „leleplezni".
Pláne meggyőzni!
Nem „foglal állást", és nem avatkozik a helyi lakosság ügyes-bajos dolgaiba, nem vesz részt a szüntelen zavargásokban és vitákban - mert tudja, hogy itt minden eszme: rögeszme."

/ Müller Péter: Varázskő /