András napja ma vagyon
Az év jeles napjai közül a szentek ünnepei körébe tartozó november 30-i András-nap a télkezdő férfi névnap. Ehhez több népszokás, helyenként még ma is élő hagyomány fűződik.
A görögországi András apostol és vértanú „égi születésnapja" a 18. század végéig parancsolt ünnep volt vigíliával azaz böjti nappal. Az ünnep előtti böjti napnak a népi hitvilág mágikus erőt tulajdonított. A vélt varázserőt a fiatalság igyekezett is kihasználni minden vidéken etnikumtól, vallástól függetlenül. Magna János írja, hogy Szatmárban András-napkor a református lányok is böjtöltek. Este a favágó tőkére kendermagot vetettek s ez mondták: „András, neked kendert vetek, mondd meg nekem, kihez megyek!"
Az András-esti szerelmi jóslások ma már csak játék, tréfa formájában fordulnak elő. András napkor a lányok kitették cipőjüket az ágy végéhez szemben egymással, és azt kilencszer átlépték, miközben ezt mondták: Én cipőm léplek, Szent András kérlek, Én Istenem, mondd meg nékem, Ki lesz az én férjem."
András estéjén éjfélkor a lányok kimentek az udvarra a disznósóihoz, annak oldalát vagy ajtaját megrugdosták, s közben figyelték, hányat röffen a disznó, mert ahányat röffen, annyi év múlva megy férjhez a lány.
Lányok szokása volt a gombócfőzés. Kilenc fiúnevet papírszeletekre írtak, összehajtogatva, tésztába gyúrva gombóccá formálták. Egyszerre a forrásban lévő vízbe ejtették, s amelyik először jött a felszínre, azt kikapták, megnézték a bennelévő nevet, s olyan nevű lesz a lány jövendőbelije. Nem kevés ügyességet igénylő András-esti szerelmi jóslás volt az ólomöntés. Egy darabka ólmot kanálban tűz fölött megolvasztottak, amikor folyt, kulcs karikáján át hideg vízbe öntötték. Amit a megdermedt ólom ábrázolt, olyan lesz a lány jövendőbelijének a foglalkozása. Ugyanazt a jóslást ugyanannak a személynek ugyanazon az estén nem volt szabad megismételni, majd csak egy év múlva.
Jellemző a szatmári nép kedvességére, figyelmességére, hogy ha az utcán találkozik a nevenapját ünneplő ismerősével, így köszönti: „Sok neved napját érjél meg erőben egészségben, azt kívánom!" vagy „Sok András-estét érjél!" Az ünnepelt ezt feleli: „Köszönöm! Halgassa meg a jó Isten!" S közben kezet fognak.
A rokonok, közelebbi jóismerősök az otthonában köszöntik fel az ünnepeltet. Ez így volt régen is, ma is. Régen kisebb csoportokban az ablak alá álltak, s közösen köszöntő dalt mondtak vagy énekeltek. Ilyet: „Már megjöttünk ez helyre, András köszöntésedre, András, légy egészségben, Köszöntünk békességben!" Az előéneklés dalsorának végét a csoport visszhangszerűen megismételte. Az ilyen csoportos köszöntést mágyikázásnak, múzsázásnak, muzsákolásnak nevezik. Ez a szokás nem kifejezetten szatmári eredetű, más vidékről a Tiszahátra költözött családok hozták magukkal a századfordulón.
A férfiaknak, így az Andrásnak szóló köszöntőkben, akár férfi, akár gyermek mondta, sok volt a tréfás elem, a hangulatkeltő szándék.
„Valahányat ugrik életében a szarka, / Valahányat billen annak a farka, / Valahány szarkának farktolla tarka, / Oly sokáig tartsa a szerencse marka! / Szívemből kívánom!"
„András napja ma vagyon, / Kotlós tyúk ül a padon, / Ahányat ugrik féllábra, / Annyi áldás szálljon rája! / Nem volna kár felírni a nevét egy tönkre, / Felvinni a Tokaji hegyre, / Onnan lelökni Lökre, / Hogy híre neve múljon el örökre! / Isten sokáig éltesse!"
„András napja ma vagyon, / Ugrik a bak a fagyon, / Azért ugrik a fagyon, András nekem pénzt adjon!"
Penyigén szokás volt, hogy András napján kezdődtek a disznóölések. Ilyenkor összejöttek a nagy családok, együtt ünnepeltek, örvendeztek.
forrás:http://www.sulinet.hu
Utolsó kommentek