...Obama, aki nem csak a barackot szereti...:)

...az "epertermelők" különösen szeretik ezt a hóbortját...:)

Kistestvér születése...

(folytatás)

Nem ismerek a papára! Színes film van a gépében- kis Jutka minden képen.

Én meg bevertem egy szeget, mégse kaptam dícséretet!

Szörnyen bántott ez engem. Merre bújjak, hova menjek?

Az ágyra lehevertem, és bőgtem: Oá, oá!

.

A papa bámul és nevet.

- Hát teveled mi van? Bömbölsz , akár egy vadgyerek, nem való ez fiam.

.

Befordultam a falnak én, s csak néztem a falat. A mama sietett felém:

- Mi a baj? Ringassalak?

- Ne ! Nem vagyok már kisbaba! Csak ülj mellém egy kicsit mama.Mesélj anya milyen voltam, amikor még kicsi voltam?

Mesélj anya milyen voltam,

Amikor még kicsi voltam:

És tehozzád hogyan szóltam,

Amikor nem volt beszédem?

Honnan tudtad mit kivánok?

Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam!

Hogy szerettél?

Engem is a karodba vettél,

Meleg tededdel etettél?

Akárcsak a testvéremet?

Gyönyörködtél akkor bennem,

Úgy neveztél:Kicsi lelkem?

És amikor még nem voltam?

a hasadba rugdalóztam,

Tudtad-e , hogy milyen leszek,

Milyen szépen énekelek

Sejtetted , hogy kissrác leszek?

Mesélj anya, mesélj rólam!

Milyen lettem

Amikor már megszülettem?

Sokat sírtam, vagy nevettem?

Tényleg nem volt egy fogam sem?

Ha én nem én lettem volna,

Akkor is szerettél volna?

- Most már ne butáskodj, hiszen mi nagyon szeretünk téged. Gyere , legyen együtt az egész család. Fel a fejjel, pár nap múlva elvisz apa pecázni, sőt , még a nagyit is meglátogatjátok - szólt anya, s megsimogatta kisfia buksiját.

...pár napig egy szakember vette kezelésbe a computerem, de ma végre visszahozta...:)

... van gép...igaz, a billentyűzetemben már kihajtottak a zöldek, s most először azt kell eltávolítanom, de legalább működik...:)

Kistestvér születése...

- Úgy izgulok, már nagyon türelmetlenül várom, hogy apa és anya hazaérjenek a kisbabával. Te is várod őket? - kérdezte a kislány. - Mit gondolsz, milyen lesz a kistestvérkénk ?

-Mit tudom én, kit érdekel.- feleli a kisfiú.

-Gyerekek, gyerekek megérkeztünk! Itt van a kistestvéretek, a kis Jutka.

-Hadd nézzem meg! Jajj de aranyos! Kis cuki - kiabálja a kislány.

-Ó, de drága- mondja anya.

-Ó, de tündéri - szól apa. Milyen szép a szemecskéje! Épp olyan mint a tied

-Nézd , milyen aranyosan mosolyog, biztos tündérekkel álmodik. - nevet anya.

-Az a pici gyűszű szája! Hol mosolyog, hol sírásra ál l- szól apa.

- Kisfiam gyere te is, nézd meg közelebbről kis Jutkát - hívja kisfiát anya.

-Minek, jól látom én innen is - feleli a kisfiú, kicsit elhúzódva.

- Ne légy már ilyen barátságtalan!- kéri fiát anya.

Apa ma hazajött a kórházból anyával meg egy pólyába csomagolt izével.

Megvan a véleményem róluk.

Még egy rendes testvérkét sem tudtak hozni nekem.

Ez beszélni sem tud, egészen kopasz, és egyetlen foga sincs.

Igaz, majdnem úgy nyávog mint egy macska, de azért mégsem tetszik.

Holnapig még várok, hátha megnő, de ha nem , akkor kicserélem.

-Apa , apa, figyelj csak...szól a fiú.

-Pszt!Csöndben légy, még feléberszted!- mondja apa.

- Apa, focizol velem? -kérdezi apját a kisfiú.

-Jajj, kisfiam , most ne zavarj...!- mondja csendesen apa.

A kishugom három hetes, mindenki örömtől repes: Milyen okos, ügyes helyes

Már kora reggel hallom a mamát: megint hízott van tíz dekát.

Hogyha lenyel egy kis tejet, mit kap megint? Dícséretet.

Ha elaludt, s nem sírdogál:Milyen ügyes, okos , nahát!

Mama ringatja: kicsi kincsem.

Becézgeti kis Jutkát, és egyéb gondja nicsen :cseréli a pelenkát.

Apa meg így kiált: Nicsak , a baba ásít, de milyen óriásit...

(ismeretlen szerző)

....gyönyörű dolog az anyaság, a legszebb a világon...de vannak bizony apró kicsi emberpalánták, akik még nem tudják felfogni ezt az óriási kincset...ők még nem értik, hogy anya egyformán szereti az összes csemetéjét....

 Recept...

 

- Igehirdetésének egyik mondata hozott ide.

- Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat.

- A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és - azt hiszem, így hangsúlyozta - gyűlölet lesz belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de biztosan. - Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti haragotokon!?

- Erről is szó volt, de gondolom, mást is szeretne még mondani.

- Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám „kislánya" legyek a házasságban és ne feleség. Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá - rettenetes kimondani is -, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív, beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg. Mondja: mit tegyek?

- Mit tett eddig?

- Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.

- Mióta imádkozik ezért?

- Amióta tudom, hogy gyűlölöm.

- Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?

- Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.

- Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését? Tulajdonképpen mit várt?

- Hát, hogy szeretni tudjam.

- Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye? És az elmaradt. Így van?

- Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.

- Szeretnék valami mást is ajánlani.

- Azért jöttem.

- Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit. Így van?

- Igen, körülbelül így.

- Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban...

- A kereszten?

- Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából. Édesanyjáért kellene valamit megtennie még. Mert legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatlakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket.

- De mit tegyek?

- Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben imádkozzék érte, ha még tud.

- De mondtam, hogy gyűlölöm.

- Meg akar gyógyulni?

- Igen.

- Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s mást, még az ellenség szeretetéről is.

- Mit tegyek hát?

- Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná?

- Kiváltanám.

- Bevenné?

- Bevenném.

- Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet. Írja?

- Írom.

- Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt. Kedden: kitakarítom az ő szobáját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok neki. - Írja csak, írja. Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pedig kérdezgetek és hagyom őt - csak őt - beszélni. Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.

- Már évek óta nem zongorázik.

- De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni, mert azt ő jobban tudja. Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt, betakargatom és megcsókolom. Pont. Ismeri ezt a zenei kifejezést? Da capo al fine? Elejétől végig. Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a többit.

- A csókot is kell?

- Igen.

- Jaj!

- Miért, jaj?

- Mert évek óta nem csókoltam meg.

- Vállalja ezt a hetet így?

- Megkísérlem.

- Isten segítse. Várom.

Nem jött. Hetekig nem jött.

De egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva: - Mikor tegnap ismét betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta: - De jó vagy mostanában hozzám. - Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat.

Aztán hozzátette: - Adja másnak is oda ezt a receptet!

 

 Gyökössy Endre

 

 

Mikor a gyermek gőgicsél

Gárdonyi Géza

  Mikor a gyermek gőgicsél,

Az Isten tudja, mit beszél!

Csak mosolyog és integet...

Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?

S mint virággal az esti szél,

Az anyja vissza úgy beszél,

Oly lágyan és oly édesen...

De őt sem érti senki sem.

Hogy mit beszélnek oly sokat,

Apának tudni nem szabad:

Az égi nyelv ez. Mély titok.

Nem értik, csak az angyalok.

...ma április utolsó napja van...és nagyon közeleg május első vasárnapja...

...ahogy siet ez az ünnep, eszembe jutnak bizonyos dolgok, amik felejthetetlenek számomra, hiszen szivemben dogogós helyen állnak...

...ajánlom a következő sorokat minden anyának, aki olvassa az én naplóm...

"Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt:
- Ezzel vesztegettél el egy egész hetet?
- Igen. De olvastad-e a megrendelõlapot? Mosható legyen, de ne plasztik anyagból. 180 alkatrészbõl álljon és mindegyik cserélhetõ legyen, kávéból és az elözõ napok maradékából éljen, olyan legyen a csókja, hogy mindent meggyógyitson, és legalább hat pár keze legyen.
Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét:
- Hat pár?
- Nem a kezek megteremtése a nehéz - mondta az Isten -, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie kell.
- Olyan sok?
A jó Isten bólintott. - Az egyik pár azért kell neki, hogy csukott ajtón keresztül is megláthassa, hogy mi történik amikor beszól: "Mit csináltok?" és azt a választ hallja, hogy "semmit". Egy másik szempárra a fej hátsó részén azért, hogy észre vegye, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, hogy mikor gyermeke valami rosszat tett, szemeivel közölhesse: "Mindent tudok és éppen ezért melletted vagyok."
Uram - szólt az angyal, enyhén megérintve a karját -, ma már eleget dolgoztál, térj nyugovóra, holnap is lesz nap.
- Sajnos nem tehetem - szólt az Úr -, már majdnem befejeztem. Elkészült egy édesanya, aki magától meggyógyul, ha beteg, aki tud hat ember számára ebédet készíteni egy fél kiló darált húsból.
Az angyal kiváncsian körberepdesi a minta-anyát és sóhajtva megjegyzi: - Túl gyöngéd.
- De mindennek ellen tud állni. Neked halvány fogalmad sincs mit tud egy édesanya elviselni - szólt az Úr.
- Tud gondolkodni?
- Nemcsak hogy gondolkodni tud, hanem annyira ügyesen használja az értelmét, hogy még a kompromisszumra is képes - állította az Úr.
Akkor az angyal közelebb hajolt a modell-anyához és az egyik ujját végig húzta az arcán.
- Itt van valami ami fölösleges - szólt az angyal.
- Nem fölösleges ott semmi - szólt az Úr -, az egy könnycsepp.
- Hát az meg mire jó?
- Azzal lehet kifejezni az örömöt, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt és a büszkeséget.
- Te egy lángész vagy! - kiáltott fel az angyal.
Finom melankóliával válaszólt az Úr - Megvallom az igazat, a könnyet nem én teremtettem!"

Bruno Ferrero

"Az igazi boldogság néma, mint a harmatcsepp közepe, mint a titkos vágy, melyet nem kiált el senki."

  Fekete István

A jel...

Egy fiatalember egymagában ült az autóbuszon. Kitekintett az ablakon. Alig múlt húsz éves, csinos, finom arcvonású fiú volt. Egy nő ült le a mellette lévő ülésre. Miután kicsit kedvesen elbeszélgettek a meleg tavaszias időről, a fiú váratlanul így szólt:

- Két évig börtönben voltam. Ezen a héten szabadultam, éppen úton vagyok hazafelé.

Áradt a szó belőle, miközben mesélte, hogy egy szegény, de becsületes családban nőtt fel, és az a bűntett, amit elkövetett, mekkora szégyent és fájdalmat okozott szeretteinek, akiktől a két év alatt semmi hírt nem kapott. Tudta, hogy szülei túl szegények ahhoz, hogy vállalják az utat és meglátogassák őt a börtönben. És azt is tudta, hogy túl tudattalannak érzik magukat ahhoz, hogy levelet írjanak neki. Mivel választ nem kapott, nem írt nekik többet.

Szabadulása előtt három héttel tett egy utolsó, reménytelen próbálkozást, hogy kapcsolatba lépjen velük. Bocsánatukért könyörgött, amiért csalódást okozott nekik.

Miután kiengedték, felszállt az első buszra, ami éppen a házuk előtt haladt el... Ott, ahol felnevelkedett és ahol még most is élnek szülei.

Szüleinek megírta, hogy ha megbocsátanak, egy jelet kér tőlük. Olyant, melyet jól lát az autóbuszból... Ha még visszafogadnák őt, kössenek egy fehér szalagot a kert almafájára. Ha nem látja ezt a jelet, nem száll le az autóbuszról, és örökre eltávozik életükből.

Az úti célhoz közeledve a fiút egyre nagyobb nyugtalanság töltötte el. Nem mert kinézni az ablakon. Biztos volt benne, hogy az almafán nem fogja meglátni a szalagot.

Útitársa végighallgatta történetét, majd udvariasan megkérte a fiút:

- Cseréljünk helyet! Majd én figyelek az ablakból.

Alig néhány ház előtt haladt el az autóbusz, amikor a nő meglátta az almafát.

Könnyeivel küszködve kedvesen megérintette a fiatalember vállát:

- Nézze! Nézze! Az egész fát szalagok borítják.

Állatokhoz hasonlítunk, amikor ölünk.
Emberekhez hasonlítunk, amikor ítélünk.
Istenhez hasonlítunk, amikor megbocsátunk.

Bruno Ferrero nyomán