.

Bebocsájtásra várva...

.

Barátságban...

.

November a parkban...

.

"Elváltak egymástól, mint fától a levél..."

/Petőfi/

.

Hull az elsárgult levél...

.

A nő ...

(részlet)

Mire az Örökkévaló megteremtette a nőt, már hatodik napja túlórázott.

Megjelent nála egyik angyala, és azt kérdezte tőle:

- Miért fordítasz ennyi időt erre az egyre?

Az Örökkévaló pedig így felelt neki:

- Láttad már a hozzá készített tervrajzaimat? Tökéletesen moshatónak kell lennie, de nem lehet műanyagból, mozgatható, egyenként cserélhetõ részei kell hogy legyenek, és fontos, hogy ételmaradékokkal is üzemeltethető legyen. Az ölében egyszerre négy gyermeknek kell elférnie, és fontos, hogy a Csókja felhorzsolt térdektől a megtört szívekig bármit képes legyen meggyógyítani. És akkor még nem is említettem, hogy mindezt egyszerre, de csak két kézzel kell majd elvégeznie.

Az angyal egészen elképedt e követelményeken:

- Mindössze két kézzel?! Az kizárt! Ráadásul ez csupán az alapmodell? Túl sok munka ez egyetlen napra. Szerintem elég, ha holnap fejezed be.

- Eszem ágában sincs várni! - tiltakozott az Örökkévaló. Hiszen már olyan közel állok ahhoz, hogy befejezzem ezt a teremtményemet, amely amúgy is olyan közel áll a szívemhez. Már most képes meggyógyítani saját magát, amikor beteg, és napi 18 órát képes robotolni!

Az angyal erre közelebb lépett, és megérintette a nőt.

- De hát olyan puhára csináltad őt, Seregek Ura!

- Mi tagadás, tényleg puha - értett egyet az Örökkévaló -, de ugyanakkor nagyon szívós is ám. El sem tudod képzelni, mit képes elviselni vagy elvégezni!

- És tud majd gondolkozni? - kérdezte az angyal.

Mire az Örökkévaló:

- Nem csak hogy gondolkozni lesz képes, de érvelni és alkudozni is!

Az angyal ekkor észrevett valamit, és kezét kinyújtva megérintette a nő arcát.

- Hoppá! Úgy tűnik, szivárog ez a modell. Mondtam neked, hogy túl sokat próbálsz belezsúfolni ebbe az egybe.

- Az nem szivárgás - pirongatta meg angyalát az Örökkévaló -, hanem egy könnycsepp!

- Hát az meg mire való? - tudakolta az angyal.

- A könny arra való, hogy kifejezze vele örömét, bánatát, fájdalmát, csalódottságát, szeretetét, magányát, gyászát és büszkeségét.

Az angyal egészen odavolt.

- Te egy lángész vagy, Uram! Mindenre gondoltál! Tényleg bámulatos teremtmény a nő!

.

"A füves domb oldalából gömbölyű szikla bújt ki. Jólesett ráülni. Zsebemből somot szedtem ki, bár félérett volt még csak, azt szopogattam, és a magot messze fricskáztam. A felismerés egészen elfoglalt. Éreztem, hogy döntő perceket élek. Választanom kell. Vagyis már választottam. Nem a cézári életet, nem az agónt, nem a hírt, nem a sikert, nem a nyilvánosságot, hanem az intim és meleg magányt, egyszerűen azért, mert ez a gazdagabb. A több.

Az embert nehéz becsapni. Nem lehet azt mondani neki, hogy eredj erre, itt kapod a többet. Egy idő múlva rájön a csalásra, és akkor vége. Az ember pedig egészen elképzelhetetlenül életéhes lény! Mindig odamegy, ahol több életben van része. Még arra is képes, hogy beteg legyen, ha az egészség kevés élményben részesíti. Mindig a több kell, a ragyogóbb, az izgatóbb, a hatásosabb, a megragadóbb. Még régen gondoltam, hogy az agónnal valami baj van, mert keveset ad. Most látom, hogy a bajon nem lehet segíteni.

A kertet választom és a könyvtárszobát, a hallgatag sétákat, a szótlan imát és a csendes üldögélést. Miért? Mert így lemérhetetlenül többet kapok abból, amire szükségem van. A magányban élt élet a nyilvánosnál határtalanul gazdagabb.

Életemben magamnak akarok élni, nem pedig a nyilvánosságnak. "

/Hamvas Béla/

.

Levél-eső pereg reám,
s a földre hemperegve - lám -
a lomha őszt vidítja fel,
s ezernyi színe fényt ölel.

A napsugár, mi - lopva bár,
de még derűsen erre jár -
idézi nyár örök hevét -
aranyporát terítve szét

S ha jő a hűvös este már,
sötét lepellel arra vár -
takarja véle éjjelét,
s a Holdnak adja át helyét

.

/Czirják Jolán/

.

Ráncosan - csoszogva jött az emlék
Annyi év után reám talált!
Gúgyosan kiöltögette nyelvét,
S rút vigyorral ölbe zárt

Átkarolta gyönge testem
Összetörte szívemet
Kéjesen hörögve bennem
Meggyalázta lelkemet

Sírva kértem én kegyelmet -
Hagyjon engem újra el!
Ám a vágya csak mohóbb lett
Míg csak élek, ütlegel!

.

/Czirják Jolán/

.

Szégyenlős november...

. 

Forró napsütésben fürdőzik november
Ingét, bár ledobta, csupaszkodni nem mer
Szégyenlős mosollyal tart még pár levélkét
reszketeg kezében, s eltakarja testét
Majd - ha jő december, s havat szór a tájra -
felöltözik akkor hófehér ruhába

.

/Czirják Jolán/

.

"Mi lenne, ha a vizet, amelyik kijön a zuhanyból, valamiféle vegyszerrel kezelnék, ami hatással lenne egy csomó dologra, például a szívdobogásra, a testhőmérsékletre és az agyhullámokra, s emiatt az ember hangulatának megfelelően elváltoztatná a bőr színét? Aki rém izgatott, annak a bőrszíne zöldre váltana, ki dühös, azé pirosra, ez evidens, és aki úgy érzi magát, mint egy szaracén, az meg barnára, aki meg rosszkedvű, az kékre.
Mindenki tudhatná, hogy a másik milyen hangulatban van, és akkor tapintatosabbak lehetnénk egymással, és soha nem vetemednénk arra, hogy közöljük valakivel, akinek a színe már amúgy is bíborpiros, hogy haragszunk, amiért későn érkezett, azt pedig, aki rózsaszínű, szívesen vállon veregetnénk, és szerét ejtenénk, hogy valamiért gratuláljunk neki.
Másik ok, amiért ez nagyon jó ötletnek tűnik: annyiszor előfordul, hogy ilyennek-olyannak érzi magát az ember, csak épp nem tudja pontosan, milyennek. Frusztrált vagyok? Csak bepánikoltam? És ez a zavartság befolyásolja a hangulatát, sőt az illető ebben az állapotában totál szürke lesz. Ezzel a spéci vízzel elég, ha a narancssárga kezére néz, és máris azt gondolja: Boldog vagyok! Végestelen-végig boldog voltam! Micsoda megkönnyebbülés! "

.

/Jonathan Safran Foer:Rém hangosan és irtó közel /

.

„A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben."

.

/Abraham Lincoln/