.
"Én optimista vagyok, bár látom, elbitangolt a világ, a vesztébe rohan, ha így folytatódik. De a káosz után rend kell, hogy legyen, s így lesz, bízom benne. A gyerekeknek ezért kell ismerni a gyökereket, s tudni, hogy a világ nem az, amit mindenütt látnak, és a tévéből ismernek. A világ egész másutt kezdődik. A saját bensőmben, aztán a családnál, aztán a közösségeknél. Amik már nincsenek. De mintha egyre születnének."
.
/Schäffer Erzsébet/
...
"Azt kérded, mi az igazság, a gyógyulás, az örömre való képesség módja? Megmondom, fiam. Megmondom, két szóval. Alázat és önismeret. Ennyi a titok.
Alázat, talán túlságosan nagy szó. Ehhez már kegyelem kell, kivételes lelkiállapot. Hétköznap beérhetjük azzal, hogy szerények vagyunk és iparkodunk megismerni igazi vágyainkat és hajlamainkat. S azokat szégyenérzés nélkül bevalljuk magunknak. S iparkodunk megegyezni vágyainkkal és a világ lehetőségeivel."
.
/Márai Sándor/
.
Wak Lukács árvaházban nevelkedett, a papi pályát is csupán azért választotta, hogy kikerüljön az árvaház falai közül.
Iharszegre kerül a nyári vakáció alatt, egy rokonnak nem mondható , de segíteni akaró plébánoshoz. Itt ismeri meg Bibit, a négyéves kislányt, akit testvérül fogad.
A nyári szünet alatt sokat tanítja és persze megszereti , hiszen ő az első emberi lény az életében, aki megérinti , megcsókolja arcát.
....
"Ha ma gondolok vissza erre a kis jelenetre, hát semmi. Egy kisgyermek megszokta, hogy hol a dajkája ölében üljön, hol az öreg úréban. Tetszett neki a ruhám, az arcom, hát az én ölembe mászott fel. Éshát a gyermeket csókolni szokták, és ő is, ha kedves akar lenni, csókol.
Ma már tudom.
De akkor...
Engem nem csókolt meg soha senki. Szerető szemmel énreám nem nézett soha senki. Az én arcom nem ismerte soha emberi ajaknak az érintését. Csak tenyerek érintéséről voltak emlékei.
Az a kis meleg ajk nemcsak az arcomat érintette, hanem a lelkemet is."
....
Az évek telnek, és van úgy, hogy Lukács nem jut el Iharszegre, mert máshova helyezik, de Bibivel tartaj a kapcsolatot, nyomon követi élete útját.
Aztán a későbbi években mégis szerencsésen alakul a papi pályája, mert egy kis faluba kell mennie segíteni, az ottani plébános beteg. Mit ad Isten, pont ennek a falunak a szomszédságában van Iharszeg, s persze a szeretett lény is ott él.
Lukács így tovább folytathatja Bibi tanítását, és saját szemével figyelheti, ahogy a kicsi lányból nagylány lesz.
És egyszer csak eljön az idő, amikor is megérett a férjhezmenetelre is...a kicsi faluban alig van férfi,háborúban van minden valamire való legyény , aki maradt mégis, nem nagyon tetszik Lukácsnak....és persze Lukács bácsi- mert Bibi már így hívja tanító mesterét- mintha nem akarná senkinek sem átengedi Bibit. Érzéseit sosem vállalja, és bizony fél még közeledni is, mert az ő igaz hite a jó Isten, s ezt sosem felejti el.
...olvassátok csak, hogy is nyilatkozik Lukács az otthon maradt férfiakról...
„A leány szóról eszembe fordul Bibi. S arra gondolok, hogy melyik lehetne Bibinek méltó párja?
Mészáros jó családból való fiú. Az apja megyei főorvos. Három fia közül ez az egy van itthon. Négygimnáziális osztálylyal a vasuti pályára vetődött. Már diák korában korhely. Az arca duzzadt és mindig vörös, mintha be volna ő is fűtve, mint a lokomotívok. Vastag nyaka a vasuti tisztikabátban még vastagabbnak látszik. Csak bor mellett vidám. Józanon, mérges természetű. Kutyaláncra való!
Bende Pista, ez a szőke anyámasszony legény. Ammellett a paprikafán termett Mészáros mellett kövéres arca a szokottnál is fehérebbnek látszik. Az ilyen szőke emberek olyanok köztünk, mintha a Teremtő nullás lisztből gyurta volna őket. Ez hát nőnek készült a teremtés műhelyében, s csak valahogy tévedésből vált mégis férfi-emberré. Még a járása is olyan aprókás szinte tipegő, mint a kövér lányoké, akik egy számmal rövidebb cipőt viselnek a kelleténél, és a fogukat szorongatják, mikor járnak benne. Szereti a szép nyakkendőket, és a zsebkendője közé szagos szappant rak. A homlokán nincs soha gondolat. Gyakran panaszkodik, hogy nincs szórakozása, de ha társaságba kerül, az arca unatkozó. Ritkán szólal meg. Akkor is mintha álomból ocsudna. S félbehagyja a megkezdett mondatot.
Nem, ez nem való férjnek.
Soós Viktor meg már termetre sem illene Bibihez. Az ilyen létra-ember... És a beszéde nem nyílt, nem egyenes. Az ilyen lehajló arcú lesve néző emberek... Bár festőnek tetszene az a homlokra hulló szurokszín haj. Akkor is hideges arc, ha mosolyog. Gyűlöli a falusi életet s alig várja, hogy vasalt nadrágban lógadozzon megint a pesti aszfalton.
Bibinek az nem való."
.
/ Gárdonyi Géza :Bibi/
.
Napraforgó...
.
Napraforgó arcom
arcodhoz szorítom
szélfésülte szöghajamat
válladra borítom
szőlőinda karom
derekadra zárom
elröppenő gondolatod
mindig hazavárom
.
/Szabó Ila/
.
"Sokszor és sokat nevetni; elnyerni az intelligens emberek megbecsülését, a gyermekek ragaszkodását; kivívni az őszinte kritikusok elismerését és elviselni a hamis barátok árulásait; örülni a szépnek, megtalálni másokban a jót; jobbítani egy kicsit a világon - egy egészséges gyerekkel, egy parányi kerttel vagy azzal, hogy biztos lábon állva élsz; tudni, hogy legalább egyvalaki könnyebben lélegzik, mert te voltál. Ez a boldogulás, ez a siker."
.
/Ralph Waldo Emerson/
.
Milyen egyszerű szavak, egyszerűen megfogalmazva...és mintha mindez olyan könnyű lenne...?!
...aztán elkezdtem elemeire bontani ezt az összefüggő szöveget, és re kell jönnöm, mindegyik cselekvés mennyire nehéz...
...vajon lehet-e mindig nevetni,sokat ? ..hogy kell elviselni a hamis barátok árulásait ?...és vajon mit is javíthatnék jómagam a világon, mikor annyi vagyok , mint egy proszem ?...és kiváncsi lennék hányan állnak biztos lábbal a mai bizonytalan világban ?
...akad -e valaki mellettem, aki könnyebben lélegzik, mert én itt vagyok...???
...mindezt átgondolva , elgondolkoztató az idézet...a siker annyira nem is foglalkoztat, de ki ne szeretne boldogulni ebben a bonyolult ,túlméretezett életben...
...olyan ez az egész, mint a pitypang maga...ahogy kisarjad a tavasz első sugaraitól, bárhol , akár a gazok között is, benne az élni vágyás, és minden megpróbáltatás ellenére bimbót hoz, majd kinyílik és virít sárgán, boldogan...akár a fiatalság, legyőzhetetlennek érzi magát,és eszébe sem jut , hogy egyszer ő is elvirágzik...majd kicsit keményebb idők jönnek rá, perzselő forró nyarak, és éjjeli hűvösség , mint mind igénybe veszi az erejét, teherbírását, de ő állja a sarat...és egyszer csak eljön az utódok megszületése,fejlődése, ami olyan gyorsan történik, hogy észre sem veszi, máris beérett az összes...aztán egy augusztusi estén csak annyit érzékel, hogy a nyári szellő szétrepítette az összes magzatát...egyedül maradt...
.
Változtatás nincs. Változás van.
A fontos világban erről szól a történelem. Megváltoztatni a másik embert, hogy elérjük a céljainkat. A megváltoztatás eszköze az erő. Felülkerekedni a másikon, hogy azt tegye, amit mi jónak látunk. Akkor is, ha ő azt nem úgy látja. Minden emberi összeütközés forrása ez. Minden emberi fájdalom innen forrásozik. ...
A remélt eredmény, az, hogy a szándékaim szerint változik meg a másik, soha nem valósul meg.
Miért? Mert figyelmen kívül hagytuk az ember létének lényegi sajátját, azt, hogy az ember szabad. És aki szabad, az nem megváltoztatható, az megváltozik. A változás csak és kizárólag az ő döntésétől függ. Erre nem kényszeríthető. Sőt, ha változásra akarják kényszeríteni, azaz meg akarják változtatni, akkor ellenáll. Minden megváltoztatási törekvés, ha eredményesnek látszik is, csak kívülről az, belül a „megváltoztatott" változatlan. A valóság világának a törvénye a szabadság. A valóság nem ismer kényszert. Nem ismer változtatást, csak változást. A valóság világába nem az elképzeléseinkkel, hanem azok elengedésével, nem a változtatással, hanem az elfogadással léphetünk. A valóság világa a szeretet világa. A szeretet az egyetlen valóság.
/Biegelbauer Pál/
.
Boldog születésnapot Amerika!
.
.
Amerika egyik legjelentősebb nemzeti ünnepe a függetlenség napja. Ezen a napon emlékeznek meg róla, hogy 1776-ban Thomas Jefferson vezetésével kikiáltották az államok függetlenségét és megszűntek brit gyarmat lenni.
...
Itt az üdülési szezon, mindenki tervez, hogy hol is pihenjen a nyáron. Külföld, vagy belföld, egyre megy, a lényeg ,hogy kellemes legyen a pihenés.
No de nézzük csak, hogy 1989. előtt , egy Romániában élő házaspár, hogy is töltötte napjait a tengerparton, unokájukat is magukkal vitték a nagy útra, örömet akartak szerezni neki.
Amikor olvastam, először kicsit felháborodtam, majd elszomorodtam....a végkifejlet nálam: meg kell állapítanom, azért javult kissé a helyzet, de mindenhez pénz kell, talán akkor működik .
.
aug. 20.
Holnap indulunk Efóriára! Vonattal. Rendkívül szerencsés időpont: nem kell aug. 23-án itthon lenni. Bár így lemaradunk a külön húsról. Igaz, tavaly is csak ígérgették, aztán nem lett belőle semmi. Talán a tengerparton lesz mit enni. Ott külföldiek is vannak, előttük titkolják a kriminális állapotokat. Mintha lehetne ezt titkolni!
aug. 21.
Sajnos, köves a part! Ez nem Mamaia! Apró, éles kövek A szobában ázalékbogarak. De aránylag jó szobák - csak kibelezett tévével. A „szocialista" külföldiek külön blokkban vannak, még a lépcső sem közös. Erdélyi magyarral még nem találkoztunk Még így is „kiváltságosak" lettünk... Egy kicsit röstellem.
aug. 23.
Összehívott a gondnok minket, „románokat", a szálló halljába, „röpgyűlésre". ███ █████████████████████████████████████████████████████████████████ ████████. Egy teljes óráig, így!!! A gyereket Kálmus a hátára vette, a drágám a türelmetlenségtől kék-zöldre rugdalta a hátát. De nem mertünk távol maradni, Kálmus azt mondta, a gondnok jelenti, ki „tartózkodott". A tenger szép. A tengert nem lehet elrontani. Balázsnak elmesélem a szegény kis hableány történetét.
aug. 26.
Elromlott az idő. Meg lehet itt őrülni. Egész nap esik az eső. A szobánk ablaka a szeméttárolóra nyílik, távolabb valami félbehagyott építkezés csontvázai. Ha a háromszori étkezés nem lenne, fordulnánk vissza. Néha még húst is adnak, fasírtfélét. Balázs zabál, kétpofára. Csupa zúzódás a hátsó felem: a tengerbe köveken kell becsúszni. Kálmus sokkal biz 76. o.tosabb úszó, de azért nem kéne a gyereket a hullámokba olyan vadul bele-beledobálni... persze, a gyerek élvezte. Olyannyira, hogy az esti fürdőzés kedvéért még a mesémről is lemondott... Ma erre nem lesz módja! Egészen szürke a tenger. Ma sor kerül a szegény kis hableányra. Aki késeken járt emberlábak helyett: csakhogy a szerelmese közelében lehessen. Még táncolt is neki, szörnyű kínok közepette! De a királyfi mást szeretett. S a szegény kis hableány már a tengerbe se térhetett vissza: sirállyá változott, s ott röpköd ma is, ég s föld között, bánatát vijjogja az emberi fülekbe... Az egyetlen mese, amit az anyámtól hallottam. Ő a végén mindig elsírta magát. Én meg haragudtam a lelketlen királyfira. Kíváncsi vagyok, Balázs hogyan reagál a történetre. Nem szeretném ezt a hetet sem kihagyni a foglalkozásból. Kálmus e téren túl engedékeny. Olyan dolgokat eszel ki, hogy a rémület is belém fagy a parton. Cápát játszanak, harapják egymást, aztán fölállítja a gyereket a vállára, még a kis lábát se fogja, s onnan bukfencelteti a tengerbe... prüszköl, nyeli a sós vizet, köpköd, de azért mászik a kis bolondja vissza, „még, még... papa, még, még..." - Én ebben nem tudok versenyezni. Most persze lógatják az orrukat. „Mami, mesélj... csak te tudsz igazán mesélni..." No igen, mert mindjárt el is játszom neki, amit mesélek...
Már csak egy napunk van. Nem is bánom.
aug. 27.
Egy óra leforgása alatt kiderült az ég: meleg lett megint, kifejezetten kánikula. Mint az őrültek, rohantak le a partra. A hableányról egyébként Balázs úgy nyilatkozott, hogy minek jött ki addig a tengerből, amíg meg nem győződött róla, a királyfi szereti-e...? „Kis buta hableány - mondta, s félrefordította a fejecskéjét - azért persze sajnálom." Ez új vonás Balázsban: ez a praktikus fontolgatás. Ezt csak Kálmustól örökölhette, Kálmustól, aki órák hosszat képes türelmesen magyarázni a már fáradt gyermeknek, hogyan kell bogot kötni, hogyan kell a villát fogni... Tudom, hogy erre is szükség van. De ennél sokkal lényegesebb a szellemi hatás. Amit csak tőlem (tőlünk!) kaphat. Kálmus rábólint, helyesel nekem, aztán máris tanítja fejen állni. Levág a gyereknek ötven fekvőtámaszt, a kis bolondom meg rögvest próbálja utánozni.
Olyan jó lenne naplementekor kiülni a partra. S nézni a tengert, kettesben. Illetve hármasban. De éles kövek mindenütt! Kerti széket, napernyőt is csak külföldiek bérelhetnek, dollárért. Különben is, ezek a „férfiaim" be vannak sózva... most éppen kagylót gyűjtenek, amíg el nem vágják a tenyerüket...
A román üdülőtársak elkülönülnek, nem törődnek velünk, mi se velük. A „szocialista tábor" turistái - ahogy a szavakból kiveszem, zömében kelet-németek, csehek még elzárkózóbbak. Részben félnek, részben pedig fensőbbségtudatuk van. CCCccc! A nyugatiak strandrészét pedig dróttal elkerítették, még a vízben is. Legfeljebb a bólyán túl találkozhatnánk. De én nem tudok a bólyán túlra úszni. Pedig úgy szerettem volna egy kicsit gyakorolni a franciát. Legfeljebb az éjszakai bárba mehetnénk, a „valutás" szállodacsoportban. Oda meg akkor se kívánkoznék, ha történetesen lenne nyugati pénzem. Nem alkoholos csevelyre vágyom! Reménykedtem, legalább az esti sétákban: de hol sétáljunk? Préri, préri, préri... kő, kő, kő... Négyszáz méterre a parttól trágyaszag. És a kövek között - esküszöm! - patkányok.
Határozottan haza kívánkozom.
aug. 30.
Újra itthon. Balázs sírt, hogy hozzuk magunkkal a tengert.
/Jókai Anna: Szegény Sudár Anna...a könyvben vannak ilyen feketével kihúzott részek, még egy napló írása sem lehetett biztonságos.../
.
Szeretem Jókai Anna könyveit...van bennük valami egyszerű, és mégis elgondolkoztató. A nép nyelvén szól, köznyelven...a nép szivével gondolkodik és cselekszik,mégis olybá tűnik, mintha valami előre elhatározott cselekményt akarna megvalósítani...mindig vannak céljai.
Gondolok itt a mostani könyvére, amit olvasok, de a többit is hasonlónak találom.
Szegény Sudár Anna....egy Magyarországról elkerült kicsi lány, szülei a romániai Erdélybe költöztek, itt éli le legszebb éveit, itt lesz nagylány, feleség, anya, majd nagymama.
Sudár Anna 47 évesen egy naplót kezd vezetni, nem is az utókor, inkább az unokája , Balázs számára. Meg van győződve róla, hogy így meghagyja a legszebb gondolatait, emlékeit, féltve őrzött, szinte babusgatott unokájának.
Hozzá kell még tenni, hogy ez a napló a 89-es rendszerváltás előtt íródott, amikor is a határon túli magyarok nem voltak emberszámba véve.
Nekem mintha a lelkembe hasítana egy-egy nap, ahogy megélik a semmiből karácsonyt,az szinte csodának számít, kirándulás egy romániai üdülőhelyen, elülönítve egy drótkerítéssel.
....Nem élek Romániában, de szintén ebben a helyzetben vagyok...voltam . Azt hiszem ,a megkülömböztetést, ami akkor uralkodott, senki sem tudta volna jobban leírni, legalább is ilyen egyszerű szavakkal, úgy , hogy érezhesd a saját bőrödön...
.
Ma ismét sütöttem cseresznyés rétest, de most magam dagasztottam a tészáját...
/40 dkg rétesliszt, csipetnyi só, 1 tojás, diónyi zsiradék, langyos tejes víz/
Ez most egy új recept, nem rég kaptam...nagyon jónak találtam, húzhattam ameddig csak akartam, nem szakadt egyáltalán.
.
.
Sütike és Molly ma játszottak ...
.
.
Megengedte, hogy rajta legyen egy kicsit...
Rajta lehetett, de ha hozzánk közelített, máris lefeküdt elé....féltékeny volt ...egy csirkére....
.
Barátkozunk.../de csak felügyelettel/
Utolsó kommentek