.
Tegnap befejeztem Szabó Magda csodás könyvét...igaz, a végén kicsit elégedetlen voltam, hogy ez így nem végződhet, vajon hogy folytatódik Cili és Magdolna élete ? ...
Gyorsan utána néztem ,de semmit sem találtam. Aztán néhány régebbi riportra, beszélgetésre akadtam, amit Sz.Magda 90. születésnapján készítettek. Másokat is izgatott a Für Elise folytatása. Az írónő igéretet tett, hogy hamarosan kész lesz, hiszen a fejében ott a mű folytatása...de a sors már nem engedte , hogy ez elkészüljön. Örökre talány marad, hogy miként telt el az a bizonyos hónap, amire mindketten annyira vártak. Voltak olvasók, / jó magam is/ akik úgy hitték, ez egy igaz történet, hiszen úgy van feltüntetve a könyv jellemzésében, hogy ez bizony egy önéletrajz. Kutattak azután a bizonyos trianoni árva után, szerették volna megtudni hogy ért véget az élete, de semmit sem leltek az archívok mélyén sem. Sz. Magda elárulta egy interjuban, hogy sosem mondta, hogy ez igaz történet, a szereplől fiktívek, de jó volt köréjük építeni saját magát, mert így az olvasók könnyebben megértik az ő életét, viselkedését,családjához fűződő viszonyát.
Az eslő könyv volt , amit olvastam tőle. Befejezésül ide hoztam egy részletet a könyvből, ami engem nagyon sziven talált. Így még sosem hallottam senkit írni, beszélni az életről és halálról...
" Az első előhalál
Anyám megérzős volt: látó. Egyszerre reszketett a félelemtől és az örömtől, ha nélküle vagy nélkülük töltendő valamikori életemre gondolt, mondatai meg, amelyeket szokványos hétköznapi beszélgetéseinkbe szőtt, valahogy kiszakadtak a sűrűn idézett szövegből, máig is minden barátom idézi Jablonczay Lenke magánfilozófiájának téziseit, nemcsak idézi, de alkalmazza is, sőt általuk problémáitól is megszabadul. Nagyon fiatal voltam még, mikor egyszer a halálról esett szó, amely gyermekkorom réme volt, gyűlölt figuráját ellenségemnek éreztem, és a tőle való félelmemet hencegéssel iparkodtam elhárítani.
Kijelentettem, mi négyen sose leszünk martalékai, lehet, hogy törvénye másokra vonatkozik, de miránk nem, sem azokra, akiket szeretek. Kicsi voltam, még nem jött el az eligazítás ideje, de mikor elkezdődtek a gyűrődések a gyerekként valaha olyan egyértelműen tükörsima lapon, amelyen a napok hol csúsztak, hol hanyatt estek, hol véresre verték magukat láthatatlan elemek között, anyám mégiscsak elhatározta, hogy bevezet titkai közé, mert feltételezte, hogy az eddig észlelt koncentrikus köröknél veszedelmesebb interferenciajelenségekkel kell számolnia a famíliának. Éppen valami mélységes bánatba zuhantam, mikor lehúzott maga mellé, és nem kérdezte a keserűség okát, csak megvigasztalt a maga sajátságos módján:
- Ez még csak egy előhalál - hallottam, s úgy szólt hozzám, mintha visszaigazolná a döntését, tíz kiló epret főzet be télire. - Szerencsére sok előhalál van a valódira való felkészülésig, az ember élete folyamán többször érzi, hogy se útja, se jövője, se ereje nincs már, minden befejeződött, kész, igazán szép volt a jó Istentől, hogy ezt a módszeres szoktatást a nagy záráshoz kitalálta. A végleges, a záró meglepően könnyen lefolyik majd, mosolyogva halsz meg, kezet rázol az elmúlással, és az utolsó mozdulattal becsukod a könyvet. Akkorára már annyi katasztrófát átéltél, annyi vért vesztettél, annyit féltél, sírtál, próbálkoztál hiába, hogy alig marad szegény halálnak valamije, amit elrabolhat tőled, csak a bőrödet viheti, a csomagolópapírt, amibe Isten pakolt a születéssel, meg a spárgát, a csontjaidat. Hol van már akkorára belőled az az igazi szenvedés, amelybe belegyakorolt az élet, hol a tanácstalan kétségbeesés, hol vagy te, ép önmagaddal?
Test-lélek, ha annyit terhelik, elkopik, annyiszor átszenvedett előhalálaid mennyei üzenetek, hiszen a nagy arénában, amelyben utolsó percig mozogtál, szinte mindened megrokkant, elvesztette jelentőségét. Ne csapásnak értékeld Isten irgalmas ajándékát, hanem adománynak, a végsőnél, ami már nem „elő", de végleges halál, amikor végre megpihenhetsz, csak azt érzed majd, eljött az áldott pihenés. Terved nincs már, tehát csalódásod sem lehet, sebezhetetlen leszel a végre elnyert semmiben. Légy bátor, minden előhalál csak erősít, mikor földre rogysz. Érted, amit hallasz, Magdolna?"
/Szabó Magda :Für Elise/
Utolsó kommentek