Minden, ami Amerika!

kép

.

"  M. a galambokról:

"- A hímek szinte minden eléjük kerülő tojónak udvarolnak, de egy életen át kitartanak a párjuk mellett. ...Mondja Jacques, látott már valaha galambokat nyilvánosan, az utcán párosodni, ahogy például a kutyák vagy a macskák vagy éppen a többi madár csinálja?

- Most, hogy mondja, azt hiszem tényleg nem láttam. Lehet, hogy mégis van valami igazság abban, amit mondott a galambokról? Hogy az emberek tanulhatnának tőlük egyet s mást.

- A hímek ilyenkor csak flörtölnek a tojókkal, hogy kimutassák, mennyire értékelik, tisztelik, méltányolják őket. Szerintem ez nagyon szép tőlük. ...a céltalan szenvedély talán legszebb megnyilvánulása. Tudja, Jacques, nincs elég szeretet a világban. Néha azt gondolom, hogy ezek a galambok a szeretet utolsó lovagjai Párizsban."

 

/William Wharton: Búcsú a szerelemtől/

.

"A madár nem tud sírni. Sírni, nevetni és hazudni az összes állatok közül valószínűleg csak az ember tud. Gondolom, a halálról is csak nekik van fogalmuk. Az állat igyekszik persze életben maradni, de a halálból nem csinál ügyet

/William Wharton: Madárka/

OLY BIZONYTALANNÁ

.

Oly bizonytalanná tehet

egy ilyen esős, őszi nap,

ha most behunynád szemed,

homálynak hihetnéd magad.

.

S a befüstölt, hideg szobából

csak nézed, míg esteledik,

ahogy az ablakon a zápor

parasztarca veritékezik.

/Baka István/

.

Közel az éghez...

.

Itt a dombok között még fával fűtenek,

kéken kapaszkodik a füst magasba,

s október göröngyös egén kicsi apácafelhők

suhannak hazafelé.

.

E múlt századi tájban sűrűbben gondolok rád,

s magamra is. Órákig elhallgatom,

micsoda mozarti lombsusogás sajogtatja szélben a kertet,

pedig már lassan kopog a dió.

.

Itt minden közelebb van: a falevél, a bőröd,

s lábad nagyujjához a forrongó csírák.

Ha földre fekszem, duhaj vizeket hallok robogni lentről,

mint kocsin vágtázó, lakodalmi népet.

.

Elfáradtam talán? Vagy csupán silányulok,

s hátrálok vissza bimbózó kezdetekhez?

Nem tudok semmit, de nyakad zsályaillatától

a végtelenséget is meghittnek érzem.

.

Ha látnád a tűznyelő rigót hátrahanyatló fejjel,

mosolyoghatnál rajta: mit akar ez az őrült?

Csak amit én! Habzsolni fényt és tízezer napot,

s ragyogni még a föld alól is, mint vándorló gyémánt.

.

Itt a dombok között sűrűbben gondolok rád,

s magamra is. Itt kéne még élnem

sokáig, halottaim lombosodó emlékével és veled,

közel az éghez s a föld suttogó szájához közel.

.

/Csoóri Sándor/

.

"Az első otthon, a gyermekkori, persze halálunkig a szívünkben él. De az ember képes arra, hogy másikat teremtsen, ha van kivel és van miért. Bármilyen kicsit, bármilyen nyomorúságosat: otthon az, hogyha ott él benne a társ."

.

/Bálint B. András: Egy sétáló feljegyzései /

.

"1970 őszén érdekes tapasztalatot szereztem a szociális együttélés terén. Nagyon szeretem a hulló faleveleket, a levelek színét, zizegését, az érzést, amint rajtuk lépkedek. Ezért aztán hagyom, hogy elborjtsák az udvaromat és a házamhoz vezető ösvényt. Mintha üde, színpompás ropogó szőnyeg terülne el a lábam alatt.

Egyik nap éppen otthon voltam, pár tanítványommal, amikor kopogtak a bejárati ajtón. Néhány szomszédom volt az, arról panaszkodtak, hogy a rozsdabarna levélszőnyeg „bántja a szemüket". Megkérdezték, hajlandó lennék -e feltakarítani a leveleket, egyben udvariasan felajánlották, hogy e háládatlan munkát elvégzik helyettem. Sietve rájuk hagytam a dolgot, tanítványaim legnagyobb csalódására, akik úgy érezték, gyáván" beadtam a derekam", ahelyett, hogy aprólékosan kifejtettem volna, szívem szerint Dante poklának melyik bugyrába szánom őket. Elmagyaráztam nekik, hogy mindannyiunk megelégedésére szolgálna, ha segítenének berakni a faleveleket a kosarakba. Kétkedve és sajnálkozva ráálltak, átkozva az „akadékoskodó"kultúrát, mely megnyirbálja az egyén jogait. Végül is összeszedtük a leveleket. Fogtam a kosarakat, bevittem a lakásba, és tartalmukat a nappali padlójára öntöttem. Így már nem zavarják a szomszédaimat, nekem pedig megmaradt a csodálatos őszi színkavalkád, a levelek susogó hangja, melyben kedvemre gyönyörködhettem. ( mellesleg nem okozott gondot összesöpörni a leveleket és utána felporszívozni.) Eleget tettem az elvárásnak, hiszen kedvelem a szomszédaimat és szükségem van rájuk, de a saját igényeimet sem adtam fel, hiszen szeretem az őszt és a falevelek látványát...

Megtörténhet, hogy amikor úgy döntünk, valamilyen szinten feladjuk a szabadságunkat, ezzel egy időben egy másik szinten szabadságra lelünk...."

(Leo F.Buscaglia)

.

Igen , ráismerhettek erre az idézetre, mert volt már itt, de nekem minden ősszel eszembe jut L.F.Buscaglia szavai. Nem, nem öntök szét pár kosár levelet a lakásba, de azért egy kis kosárral mindig gyűjtök...valami színeset, valami érdekeset. Kicsit behozom az őszt magamhoz.

.

.

Tavasszal ültettem pár bokor chili paprikát...csupán ha szükségem van némi erősre, veszek le belőle, s ezzel ízesítek. De a pár bokron rengeteg termett.

Gondoltam felfűzöm, és a piros füzérrel díszitem a konyhát is...de nem. Tavaly felfűztem a cseresznyepaprikát, és télen már poros volt , nem tetszett ez a mószer. Megszárítottam egy adagot, és papírdobozban tárolva fogom tartani.

Viszont az első szedést egy ujabb paprika özön követte, és szedtem ismét róla egy kicsi ládával. Akkor találtam mclub blogjában egy különös receptet. A neve Pindjur.

Gondoltam kipróbálom. Már meg is csináltam a múlt héten, igaz az enyém nem úgy néz ki az üvegben , mint az övé, mert én egyben hagytam a 2-3 cm-es paprikákat, s úgy raktam az üvegbe, de talán pont olyan méregerős lett, mint neki.

Köszönöm itt is a receptet, mclub....s aki nagyon szereti az extra erős dolgokat, és van kedve ilyent készíteni, itt megtalálja a receptet.

/Az üvegben lévőt még nem fotóztam, de hamarosan megmutatom...addig össze érik egy kicsit/

.

"Hiszek a feketelyukban.Hiszem,hogy a mindenség semmibe ürülésekor a világnagy lefolyó felé tartó örvényben múlt és jövő egyszer csak összecsap. Hiszem, hogy Thomas Stone is ennek köszönhetően öltött testet az életemben. Ha mégsem így van, unatkozó Istent tudok az égbe képzelni csupán, aki az emberiséget sorsára hagyva annak nyomorúságát se nem okozza, se meg nem akadályozza, hanem amikor neki tetszik, a világ kerekének küllői közé dugja a hüvelykujját, hogy az az apa, aki a fiai elől elővigyázatosan az óceán túloldalára menekült, váratlanul egy azon helységben találja magát az egyikükkel."

.

/Abraham Verghese - Könnyek kapuja /

.

Hihetetlenül jó könyv, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Ebben az időben találtam Pál Ferencre, vagyis "mclub" megfertőzött egy kissé...késztetést éreztem, hogy olvasgassak tőle itt az interneten. Mikor ezt az idézetet találtam, rögtön Thomas Stone jutott az eszembe....valami ilyen érzés tombolhatott benne, mikor két gyermekét hibáztatta a szeretett nő elvesztése miatt, s inkább elmenekült , mintsem mégegyszer átélje azt a bizonyos veszteséget, ami gyermekkorában érte...akkor is egy szeretett nőt veszített el, az édesanyját.

.

"Mindig érdemes megnézni, hogyan érez és reagál valaki, ha veszteség éri. Van, aki már annak a gondolatába is szinte belebolondul, hogy veszítsen, vagy elveszítsen valamit. E mögött igen gyakran egy kezdeti sérülés van, valami korai nagy veszteség. A rákövetkező veszteségek pedig azért töltik el indokolatlan rémülettel, félelemmel, mert elérik azt az eredeti nagy veszteséget, amivel szemben talán kisgyerekként egészen tehetetlen volt. Ha tudunk fejlődni a veszteségek viselésében, az az egész életünket döntően átalakítja. Ha szeretnénk boldogabbak lenni, akkor az egyik legfontosabb feladatunk és lehetőségünk, hogy a veszteségekkel kezdjünk valamit.

/Pál Ferenc/

.

Bekötözzük a megcsonkolt fákat

föltörjük a bezárt kalitkákat

gödröt vájunk a megfagyott földbe

minden átkot abba eltemetve

otthont adunk a megtisztult szónak

kikötőket hánykódó hajóknak

lemossuk a szeplőket az égről

csöndet festünk rá a tiszta kékből

.

/Oláh András/

.

Tagadhatatlanul szeretem az őszt...ahogy nekünk adja beérett kincseit, az valami csoda.

Minden évben lenyűgöz engem ez a színes világ, és itt nem csupán a gyümölcsre, zöldségre gondolok.

Nem tudom október milyen nemű lehet, de biztosan sok szeretet van benne, ha ilyen kis üzeneteket hagy a leveleken...talán várja már novembert, hogy egymást átmelegítség a hideg őszi éjjszakákon...

Sőt , csillogó tüzes bogyókat rejteget , akár egy kalitkába zárt vágy, ami vár valamire...

.

Mostanában időhiányban szenvedek. Sok a munka kint és bent, de azért fotózok, ami érdekes megörökítem, és majd ahogy időm engedi, elhozom ide.

Ma takarítottam a virágos kertet, levágtam az elhalt szárakat, ami gaz volt kiszedtem, készülődünk a télre.

Munka közben találtam ezt a pöttyös tollat. Nem tudom milyen madár hagyta itt nekem, de eszembe jutott Berentei Ági egy régi mondata a véletlenül utunkba akadt tollakról....lehetett ez valami egészen más is, nem csak madár...

És a könyv, amit jelenleg olvasok, John Irving : A negyedik kéz.

Az Árvák hercege után ez egy egészen más műfajú könyv az írótól, egy másik arca. Be kell vallanom, nekem az előző jobban tetszett, de hát ezt is végig olvasom , mert amit elkezdek, be szoktam fejezni, még ha nem is annyira csúcs.

Közben a két J.Irving között volt egy Abraham Verghese - Könnyek kapuja...ezzel még adós vagyok, és nem szeretném kihagyni, mert ez a könyv fantasztikusan jó volt. Ha egyetlen embernek kedvet csinálok az olvasásához, már megérte ide rakni.