„Amikor kislány voltam, valóban komolyan azt hittem, hogy a fák meg a virágok ugyanolyan lények, mint a madarak, vagy az emberek. Hogy gondolkozni tudnak, és beszélgetni is szoktak egymással. És hallanánk is, hogy mit beszélnek, ha igazán megpróbálnánk. Csak el kéne távolítani a fejünkből minden egyéb hangot, egészen csöndben kéne maradni, és nagyon erősen figyelni. Néha még most is azt hiszem. Csak soha nem tudunk elég csöndben lenni..."
Truman Capote
Először nem akartam elolvasni, mert mindenki ezt olvasta körülöttem...már a csapból is ez folyt, sőt CD-t is ajánlottak...
...aztán eltelt pár év, és mégis akartam...
...még meg sem vettem, már megpróbáltak lebeszélni róla, és nem hagyott hidegen a sokféle kritika sem...
...hogy tudnék egyetlen kritikán is gondolkozni, ha magam nem olvastam el a könyvet ???
...mégis megvettem, és félre tettem...( akkor éppen itt volt Nemere...)
...a múlt héten elkezdtem olvasni, és nem bírtam abba hagyni...van még kb.30 oldal...
...egy fantasztikusan jó író meséje....a képzelet műve ...erősen szórakoztat, miközben nem enged mást csinálni ???
A nagy, megrázóan rózsaszín amerikai szöcskére (Platyphyllum concavum) Kay Hrycko bukkant kedden springfieldi háza udvarán.
A szöcskék jellemzően zöld színűek, hogy elrejtőzhessenek a levelek között. Igen ritkán azonban előfordul olyan mutáció náluk, amely miatt rózsaszínűek lesznek az eltérő pigmentáció miatt.
Bár kellemes látvány lehet a szemnek, a feltűnő szín miatt a "konyhafőnök napi ajánlatát" képezhetik a madarak étlapján.
forrás:http://www.hir24.hu
Zelk Zoltán: Őszi mese...
Egy magas fa legszélső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.
-Miért nem hintázol velem? - kérdezte a szellőcske. -Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást! A falevél erre sírva fakadt.
-Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek? Miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülnek benne!
A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé.
Nem baj ha meghalok - gondolta - úgysem ér már semmit az életem. De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:
-Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?
De a falevél bizony nem tudta.
Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találja ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.
-Ott van a kismadár - ujjongott a falevél - akivel beszélgetni láttál. Ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!
Oda repültek hát hozzá. A kis madár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak a tengeren túlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.
-Menjünk utánuk-könyörgött a falevél.
A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen - völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecskesuhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. Ott himbálózott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.
-Most már boldog vagyok - sóhajtotta a falevél, aztán álomba ringatta a tenger.
Borsó nagyságú békát fedeztek fel kutatók a délkelet-ázsiai Borneó szigetén. Ez eddig a legkisebb békafaj, amely Ázsiában, Afrikában vagy Európában előfordul.
Az új faj kifejlett hímjeinek mérete 10,6 és 12,8 milliméter között van. A borsónyi kétéltű a szűkszájúbékafélék (Microhylidae) közé tartozik, és a Microhyla nepenthicola nevet azután a kancsóka növény (Nepenthes ampullaria) után kapta, amelyen él. A béka petéit a kancsóka falára helyezi, és az ebihalak a növény belsejében összegyűlő folyadékban fejlődnek.
Indraneil Das, a Malajzia Sarawak Egyetem biodiverzitással és környezetvédelemmel foglalkozó intézetének munkatársa elmondta, hogy múzeumi gyűjteményekben már korábban is látott példányokat a fajból, de azokat tévesen azonosították. "A kutatók vélhetően azt gondolták, hogy más faj fiatal egyedeiről van szó, ám kiderült, hogy az újonnan felfedezett mikroméretű faj kifejlett példányai" - tette hozzá Das.
A mini békákat a malajziai Sarawak állam Kubah Nemzeti Parkjában a Gunung Serapi hegy csúcsára vezető út szélén találták. A kutatók a békákra csikorgó hívóhangjuk nyomán bukkantak, amelyre napnyugta kezdetekor zendítettek.
forrás: www.origo.hu
"Hűvös lett és tüzet gyújtottak. A tűz mellé kiterítették a bundát, s elhevertek rajta. Az égbolt megtelt csillagokkal, s később feljött a Hold. Ő a leány ölébe hajtotta fejét, s a leány énekelt. (...) Reggel kergetőztek a harmatos fűben, mint az őzek. Aztán megferedtek a forrás vizében. Locsolták egymást és kacagtak, és az erdő csengett a kacagásuktól és a fák, a mókusok, a madarak, akik látták őket, csodálkoztak, és boldogan kérdezték egymástól: visszatért-e a világ kezdete? A boldog idő?"
Wass Albert
...és ha már ez a nap olyan nagyon madarasra sikerült, egy másfajta madáretető...ami sok-sok elemből készült...
...nem világít, s élő madarakat táplál, védelmez az időjárás viszontagságaitól...
...vajon ezt is haza szeretnék vinni az emberek?
forrás:itt
...először mikor megpillantottam ezt a képet, nem tudtam mire vélni...:o...de a többi után végre "megvilágosodott"...:)
...nézzétek csak milyen érdekes :o...
...nem csak szép és esztétikus, de hasznos is...:)...sok balesetet megelőzhetnénk ilyen aranyos kis világító madárházzal...madárral...
Csokiszív...
.
Jó volna most egy svájci hotelben,
valahol fenn, az Alpokon;
vasárnap lenne és kávégőzben
ülnénk egy halványkék balkonon.
Te csokit majszolnál és
összeolvadnának a napok,
s csak hevernénk egymás ölében,
mint valami boldog massza,
és élvezném, ahogy a hó és a jég
leheletünket összeragasztja.
Jó volna, s mintha csak praliné
lenne a táj; benne mi a töltelék,
és mint forró tejszín,
bőrödön selymesen ömlenék szét.
Körülöttünk ringna a fehérség és a csönd,
és még tekintetünk is egymásba akadna;
csak ülnék a hegyen, a halvány balkonon,
csakis tőled elhavazva.
Necz Dándiel
...olyan humoros ez a vers...és mégis édességre csábító...
...no most jöhetne egy nagy doboz finom praliné...:)...vagy valami más...
...a hóra viszont még nem vágyom, várjon még egy kicsit...
Utolsó kommentek