"A holtak önzők, áll egy spanyol versben, "mindegy nekik, hogy megríkatnak -e bennünket...nem hajlandók járni, nekünk kell kicipelni őket a hátunkon a temetőbe."
"A holtak önzők, lefekszenek aludni, és ránk hagyják, hogy eltakarítsunk utánuk, átnézzük azt a sok holmit, amit maguk után hagynak, eldöntsük, mi legyen az ülőgarnitúrával, az evőeszközökkel, a zoknikkal, a hűtőben maradt ennivalóval.Át kell válogatni a számláikat, és ki kell cipelni őket a temetőbe a hátunkon.Ilyen teher az életnek a halál."
/Jón Kalman Stefánsson:A mindenséghez mérhető /
Már három hete Izlandon "élek"...sőt, beszereztem egy újabb könyvet, csak hogy még maradhassak.
Sokszor szívet tépő, megrázó , de milyen érdekes, mégis annyira jó, hogy muszáj olvasnod. J.K. Stefánsson nagyon jól ír. Lehet, hogy túl sok mindent megélt már, lehet az is, hogy csak a fantáziája jól működik, nekem teljesen mindegy, a lényeg, hogy vevő vagyok minden egyes szavára. Kísér napközben, amit este elolvastam.
"....a halál a vég, ez némít el bennünket, a mondat közepén ez kapja ki kezünkből a tollat, ez kapcsolja ki a számítógépet, ez tünteti el a Napot, ez lobbantja lángra az eget; a halál maga az értelmetlenség. […] Isten összevegyítette a kegyetlenséget a kínzó hiánnyal.
Annyi mindenünk van! Istenünk, imáink, zenéink, technológiánk, tudományunk, újabbnál újabb találmányaink, egyre jobb mobiltelefonjaink, egyre erősebb teleszkópjaink, de aztán valaki meghal, és mindezt hirtelen lényegtelenné válik; Isten után kapkodunk, a csalódást markolásszák, így aztán megőrizzük szerettünk kávésbögréjét, hajjal teli fésűjét, megőrizzük, mint vigaszt, mint ereklyét, mint valamit, ami nem tér vissza többé. Mit is lehetne erre mondani? Leginkább semmit. Az élet felfoghatatlan, igazságtalan, még is folytatjuk, nem menekülhetünk előle, nem ismerünk mást, ez az egyetlen, amiről tudjuk, hogy bizonyosan a miénk: drága kincs, értéktelen kacat."
/Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk/
Utolsó kommentek