NAGYHÉT
A tavasz, a természet megújhodása az embert is a környezete megtisztítására készteti. Ezek a részint praktikus, részint mágikus cselekedetek a nagyhéthez kötődtek.
Nagypénteken a protestáns vallásúak sem ettek húst. A Tápió menti falvakban a katolikusok étrendje: délben rántott leves és kifőtt tészta, vacsorára tej, aludttej, túró. A református pándiak ebédre tojást ettek és tejes ételt. A böjti tilalom nem terjedt ki azonban a pálinkaivásra. A Tápió mentén mindenütt hangsúlyozták is a nagypénteki reggeli és délelőtti pálinkaivás fontosságát.
A zempléni falvakban babsalátát ettek nagypénteken, estére tejeskávét, túrós metéltet, tojáslevest fogyasztottak. Turai adat szerint nagypénteken egy-egy gerezd fokhagymát ettek, hogy az illetőt meg ne csípje a kígyó és egy-két szem pattogatott kukoricát is, hogy ne legyenek gyomorfájósak. Az ebéd egyébként ugyanaz, mint karácsony böjtjén: bableves és mákos tészta.
Általános hiedelem szerint nagypénteken nem sütnek kenyeret, mert az ilyen kenyér kővé válna. Nagypénteken nem szítottak tüzet. Kenyeret már ezért sem süthettek. Szeged vidékén azonban dagasztottak akkorát, mint egy libatojás. Ezt megszárították és eltették, s akkor vették elő, ha valaki vízbe fúlt. A közepébe szentelt gyertyát tettek, és ahol a vízre eresztett kenyérből a gyertya kifordult, ott kellett a holttestet keresni.
A pénteki napot általában szerencsétlennek vélték, különösen a nagypénteket, mely a keresztény egyházban Jézus megfeszítésének emléknapja. Tiltották az állattartással kapcsolatos munkákat. „A nagypinteken ültetett kotlóhoz nem vót szerencsink" - vélték Jászdózsán. Nagypénteken a moldvai magyarok nem fogják be a lovakat, mert úgy tartják, hogy akkor megbetegednének. Voltak azonban olyan állattartással kapcsolatos műveletek, melyeknek éppen nagypéntek volt a hagyományos ideje, például a farkalásnak és herélésnek, a jószágok bélyegzésének a századforduló körül Hajdúböszörményben, Debrecenben, Nádudvaron, Balmazújvárosban
Boriban ilyenkor hajtották ki ünnepélyesen a disznócsordát. A kanásznak tojást, babot, lisztet, kenyeret vittek az asszonyok. A kanász pedig mindenkit megkínált pálinkával.
A földművelésben ugyancsak jellemző a tiltás, de annak ellenkezője is. „Krumplit legjobb húsvét nagyhetén vetni" - tartják Sarkadkeresztúron. „Nagypénteken nem szabad fogasolni, boron álni a búzát, mert elszárad, kipusztul a töve" - mondták Zagyvarékason .
Időjárással kapcsolatos jóslások is fűződnek ehhez a naphoz. Eső esetén jó tavaszt jósolnak a bukovinai magyarok. Galgamácsán úgy tartották, hogy ha nagypénteken szép az idő, akkor üszkös, rossz termés lesz . Zagyvarékason úgy mondták: „Nagypénteki eső, annyi méreg, amennyi szem lehull. Rossz termés lesz" .
Betegségelhárító, tisztító, termékenységvarázsló erőt tulajdonítottak a víznek. Különös jelentőséget kapott ezen a napon. Úgy vélték, aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog a betegség. „Nagypénteken napfeljött előtt a folyóvízbe háromszor belémártózott, az semmiféle betegséget nem kapott el mástól" (bukovinai magyar; Bosnyák S. 1977: 172). Volt, ahol elegendőnek tartották a mosdást. A mosdást azzal magyarázzák, hogy a „holló ilyenkor mossa a fiát". Zagyvarékason a szokás úgy maradt máig fenn, hogy a vizet hazaviszik és otthon mosdanak vele . Ezt a mosdást nemcsak betegség ellen tartották jónak, hanem szépségvarázslónak, sőt a szeplő ellenszerének. A csépai hiedelem szerint szótalan víznek kellett lennie, vagyis menet közben, sem jövet, sem közben nem volt szabad megszólalni. Turán a lányok üvegben vittek haza a folyóról vizet, ugyancsak szótlanul, abban a hitben, hogyha ebben mosakszanak, szépek lesznek. Ilyen vízben a gazda vagy gazdasszony megforgatja a sonkát, szalonnát, hogy ne essen bele a féreg.
A nagypénteki mosdásnak, fürdésnek különféle más magyarázatot is adtak, például Menyhén a gyerekeket azért küldték a patakra, hogy ne legyenek lusták, Mohiban azért mosakodtak a patakban, hogy ne fájjon a szemük, Boriban azért mosakodtak a lányok napfelkelte előtt, hogy szépek legyenek.
A medvesalji falvakban is a nagypénteki vízzel kapcsolatos szokások és hiedelmek sokféle változatát jegyezték le. A nagypénteken hajnalban hozott vizet Almágyon rózsavíznek, Vecseklőn hollóvíznek nevezik. Az ilyen víznek a különböző magyarázatok szerint szépség-, egészségvarázsló, gyógyító erőt tulajdonítottak.
A Tápió menti falvakban a lányok, asszonyok hajnali mosdása a patakban a szépségvarázslást célozta. Odamenet nem szólhattak senkihez, mert csak úgy tartották hatásosnak a cselekményt. A nagypénteki hajnali vizet aranyos víznek, aranyvíznek nevezték.
Múlt századi leírás szerint a Tiszára járó lányok az egykori Szegeden a mosdás után a füzek alatt fésülködtek, hogy a hajuk hosszú legyen. Bukovinában azonban a nagypénteki fésülködést kifejezetten tiltották.
A nagypénteki jószágfürösztés is sokfelé volt ismert, hasonlóan egészségvarázsló célzattal. A Hortobágy vidékén elsősorban a lovakat fürösztötték. Jászdózsán a teheneket itatni vitték a Tarna folyóhoz. Medvesalján a nagypénteki állatfürdetésnek egészségvarázsló jelentőséget tulajdonítottak, de már a két világháború közti időben nem vitték az állatokat a patakra, csak az onnan hozott vízből töltöttek az ivóvizükbe. Turán a férfiak kora reggel levitték a lovakat a Galgára úsztatni, hogy meg ne rühesedjenek.
A tisztasággal volt kapcsolatos a féregűzés is, melynek nagyszombat volt az ideje. Jászdózsán nagyszombaton reggel, mikor először szólaltak meg a harangok, a gazdaszszony kiabált, miközben söpörte a ház falát: „Kígyók, békák távozzatok!" . Volt, ahol a fazekakat összeütögetve még nagyobb zajt csaptak, és a férgeket jelképező szemetet söpörték ki a kocsiútra.
.
/Magyar Néprajz/
Utolsó kommentek