/foto:Marta Orlowska/
.
- 14 -
Ez is egy mese. Volt egyszer egy kislány, aki nagyon szerette a csokoládét. De minél jobban szerette, annál kevesebb jutott neki. És tudod, miért? Volt idő, amikor annyi csokoládét kapott, amennyit csak akart. Ez akkor volt, amikor abban a lakásban laktak,ahol az ablakon át ömlött be az ég. De aztán egy napon egy olyan lakásban ébredt, ahol nem volt ég. Az ablakok fent voltak majdnem a mennyezetnél, kívülről rács védte őket, és ha kinézett, csak jövő-menő lábakat látott. Néha arra jött egy-egy kutya, és az ott maga volt a mámor, mert a kutyáknak a fejét is látta,nem csak a lábukat. De a kutyák rendszerint felemelték a lábukat, és lepisilték a rácsot, mire a kislány mamája elsírta magát: „Ne, ne, ezt ne!" A mama egyébként mindig sírt, akkor is, ha a nagy hasára nézett, amitől felkapott a köténye, és beszélni kezdett valakihez, aki oda volt bezárva: „Rosszabbkor már nem is jöhettél volna!" Erre a papa köhögni kezdett az ágyban; ezektől a köhögésektől mindig halálosan kimerült. A papa nappal is az ágyban feküdt: az arca sárga volt, szomorú és a szeme fényes. A kislány számításai szerint a csokoládé megszűnése egybe esett a papája betegségével és átköltözésükkel abba az öröm és ég nélküli lakásba. Röviden: a pénztelenséggel.
A kislány mamája, hogy pénzhez jusson, eljárt takarítani egy szép hölgyhöz, akit tegezett, és aki őt tegezte. Ez egy gazdag nagynéni volt, aki állandóan váltogatta a ruháit. Azt beszélték róla, hogy minden ruhához van külön táskája és minden táskához egy pár cipője. A háza a folyóparton állt, és a város összes ege befért egy ablakán. De ez a szép hölgy mégsem volt elégedett. Folyton panaszkodott: vagy azért,mert egy kalap nem állt jól neki, vagy azért, mert a macskája éppen tüsszentett egyet, vagy mert a szobalánya már egy hónapja elment vidékre, és még mindig nem szándékozik visszajönni. A kislány mamája ezt a megátalkodott szobalányt helyettesítette mindennap kilenctől egyig. Csak ennyi időre hagyta egyedül a férjét, a kislányt magával vitte, mert arra gondolt, hogy jobbat tesz neki, ha a levegőn van,mint ha otthon ülne egy lyukas tüdejű ember mellett.Mindig gyalog mentek, hosszú utat tettek meg,mintha sosem akart volna vége lenni. Menet közbena kislány mamája végig arra gondolt, hogy aznap va-jon a szép hölgynek milyen újabb sirámait kell végighallgatnia, és a kapuhoz érve, mielőtt a csengőt megnyomta volna, alig hallhatóan így biztatta magát:„Gyerünk!" A csöngetésre unott hang volt a válasz,majd ha lehet, még unottabb léptek hallatszottak, kinyílt az ajtó, ott állt a hölgy földig érő, hol fehér, hol rózsaszínű, hol meg kék pongyolában. Szőnyegen lépdelve mentek befelé. A mamája felpakolta a kislányt egy sámlira, mint valami csomagot, és a lelkére kötötte, hogy le ne szálljon onnan, maradjon veszteg,hallgasson, és ezzel eltűnt a konyhában, hogy elmosogasson. A szép hölgy viszont végighevert a díványon, újságot olvasott, és közben szipkából szívta a cigarettáját. Látszott, hogy nincs más dolga. A kislány nem értette, hogy akkor miért nem maga mossa el a piszkos edényeit, miért a mamájával csináltatja,akinek nagy a hasa.Aznap reggel a szép hölgy valami pénz miatt elégedetlenkedett. „Hát érted - ismételgette -, ennyi pénzzel akarja kiszúrni a szememet!" És amikor a kislány mamája erre azt válaszolta, hogy „ha nekem ennyi pénzem volna, úgy érezném, hogy enyém a világ", a szép hölgy dühbe gurult. Azt mondta: „Taxira többet költök! Egyébként remélem, nem akarod magad hozzám hasonlítani?!" A kislány mamája elvörösödött, a szőnyegtisztításba menekülve letérdelt aföldre, és fel sem nézett többé a szőnyegről. A kislánynak mintha a torkába martak volna. A szemét égették a könnyek, már majdnem zokogásban tört ki,amikor hirtelen fényesen csillogó tárgyakra lett figyelmes: arany bonbonok egy üveg bonbonnièreben. Nem akármilyen egyszerű arany bonbonok voltak ezek, hanem kétszer-háromszor akkorák, mint a szokásos, olyanok, mint amilyeneket régen, abban a csupa ég lakásban evett. Egyszeriben eltűnt az a szorító érzés a torkából és a helyén valami folyadék keletkezett, aminek csokoládé íze volt. A mamája mindent látott, ránézett, és villámló tekintettel a tudtára adta: ne kérj, mert nagyon megbánod! A kislány megértette, és önérzetesen a mennyezetre bámult.Még akkor is a plafont bámulta, amikor a szép hölgy fölállt, unottan kisétált a balkonra, és a csuklóját kezdte simogatni. Erről a balkonról egy másik, nagyobb balkonra lehetett látni. Ezen a másik balkonon két gazdag gyerek volt. A kislány már látta őket egyszer, és rögtön megértette, hogy gazdagok, mert szépek voltak. Ugyan olyan szépek, mint a hölgy. A csuklóját simogatva a hölgy észrevette a gyerekeket.Elbűvölve mosolygott, áthajolt hozzájuk, és így szólt:„Bonjour, mes petit pigeons! Ça va, aujourd'hui?"Majd: „Attendez, attendez! Il y a quelque chose pourvous!" Visszajött a lakásba az üveg bonbonnièreért,levette a tetejét, óvatosan kézbe vette, kivitte, és föntről az alsó balkonra kezdte dobálni a bonbonokat.Közben ilyeneket mondott: „Egyetek, galambocskáim!" Több mint a felét leszórta nekik, közben nagyokat nevetett, aztán vissza tette a bonbonnièret az asztalra, és kivett belőle egy bonbont. Lassan kicsomagolta az aranypapírból, egy pillanatra elgondolkozva felemelte, ki tudja, mi járt a fejében, aztán bekapta.Ott, a kislány előtt.Én azóta rá sem bírok nézni a csokoládéra. Ha csak a számba veszem, öklendezni kezdek tőle. De remélem, fiam, hogy te majd szeretni fogod a csoko-ládét, rengeteget veszek majd neked, hogy helyettem is edd, amíg csak meg nem csömörlesz tőle, amíg feledésbe nem merül ez az igazságtalanság és vele a fájdalom, amit azóta is magamban hordok. Az igazságtalanságot ugyan úgy meg fogod ismerni, ahogy az erőszakot. Nem árt, ha erre is felkészítlek. Nem azt értem én igazságtalanságon, hogy valaki levág egy csirkét, hogy aztán megegye, letaglózza a marhát, hogy aztán lenyúzhassa a bőrét, vagy megöl egy asszonyt, mert az vétett ellene, nem. Az az igazságtalanság, hogy egyeseknek mindenük megvan, másoknak meg semmijük sincs. Az az igazságtalanság,amikor neked megkeseredik a szád, miközben terhes édesanyád mások szőnyegét porolja. Nem tudom,hogyan lehetne ezt a problémát megoldani. Bármilyen rendszerbe születsz is, bármilyen ideológiába,mindenütt van, aki a más szőnyegét porolja, és mindenütt vannak kislányok, akik csak vágyakoznak a bonbon után. Semmilyen rendszer, semmilyen ideológia nem tudja az emberi szíveket megváltoztatni,kitörölni belőlük az aljasságot. Ha valaki azt mondja neked: nálunk ez másként van, nyugodtan mondd a szemébe, hogy hazudik. Ha erősködik, kérdezd csak meg tőle, hogy vannak-e náluk olyan ételek, amiket csak a gazdagok tudnak megfizetni; vannak-e olyan házak, amiket csak a gazdagok tudnak megvenni maguknak; és vannak-e ott külön évszakaik a gazdagoknak. A tél például a gazdagok évszaka. Ha ugyanis gazdag vagy, ügyet sem vetsz a hidegre. Veszel magadnak egy bundát, otthon jól befűtesz, és elmész síelni. Viszont ha szegény vagy, a hideg számodra valóságos csapás, és még a havas táj szépségét is meggyűlölöd. Egyenlőség csak ott van, fiam, ahol te most vagy, mint ahogy szabadság is csak ott van.Utoljára az anyaméhben vagyunk mindnyájan egyenlőek. Nem tudom, miért éppen neked mesélek ezekről az igazságtalanságokról, hiszen te úgy élsz,hogy nem kell senkit sem szolgálnod.
.
/Oriana Fallaci/
Utolsó kommentek