.

- 11 -

Ma kellemes meglepetés ért. Csöngettek, a postás volt, egy légipostán küldött csomagot hozott.Anyám küldte, egy levél kíséretében, melyet apám is aláírt. Néhány nappal ezelőtt tájékoztattam őket rólad. Úgy éreztem, kötelességem. Azóta minden reggel aggódva vártam a válaszukat, és már a gondolatra is összeborzadtam, hogy talán kemény, fájdalmas szavakat kapok tőlük. Tudod, ők régimódi emberek.Ezzel szemben a levelükben az áll, hogy bár megzavarta és megdöbbentette őket a hír, boldogok, és örülnek neked. „Két kiszáradt fa vagyunk mi már,nem oktathatunk téged. Most rajtad a sor, hogy valami újat taníts nekünk. És ha te így döntöttél, akkor bizonyára így is van rendjén." A levél elolvasása után kinyitottam a csomagot. Egy műanyag doboz volt benne, a dobozban pedig egy pár fehér cipőcske. Pici,könnyű... Az első pár cipőd. Elfér a tenyeremen,még csak be sem fedi egészen. Ahogy hozzáérek, elszorul a torkom, ellágyul a szívem. Szeretni fogod anyámat. Szeretni fogod, mert úgy gondolja, hogy gyerekek nélkül vége volna a világnak. Tetszeni fog neked, hogy olyan kövér, lágy asszony. Felülhetsz majd a nagy, puha pocakjára, átölel azokkal a hatalmas, lágy karjaival, és csengő kacagásban tör ki. Sohanem értettem, hogy tud így nevetni? Talán azért, mert sokat sírt életében. Csak az tudja igazán értékelni az élet szépségét, és csak az tud jóízűt nevetni,aki valaha sokat sírt. Sírni könnyű, nevetni nehéz.Hamar rá fogsz jönni, hogy igazat beszélek. A világgal való találkozás pillanatában kétségbe esettenfogsz zokogni, s aztán, az első időben, majd mást se csinálsz, csak sírsz. Sírsz a fénytől, az éhségtől, az álmosságtól... Hetek, hónapok telnek majd el, míg a szád először nyílik mosolyra, míg először fogsz han-gosan nevetni. De ez ne aggasszon! És akkor ajándékozd nekem az első mosolyt, az első nevetést. Hadd tudjam meg: jól tettem, hogy nem éltem a modern biológia adta lehetőségekkel, és nem engedtelek át egy nálam jobb, türelmesebb anya méhének.

.

/Oriana Fallaci/