"Amikor az ötéves Bálint először ment óvodába, meglátta a falon levő „festményeket" és hangosan megkérdezte: „Ki csinálta ezeket a szörnyű képeket?"
Anyja zavarba jött. Megrovóan nézett a fiára és gyorsan rászólt: „Nem szép dolog szörnyűnek nevezni a képeket, amikor azok ilyen szépek!"
Az óvó néni azonban, aki megértette a kérdés valódi jelentését, mosolygott és azt mondta: „Itt az óvodában nem kell szép képeket festened. Csúnya képeket is festhetsz, ha éppen ahhoz van kedved." Széles mosolyra húzódott erre Bálint szája, mert a hangosan kimondott kérdése mögötti valódi kérdésére kapott választ: „Mi történik az óvodában azzal a fiúval, aki nem tud olyan szépen festeni?"
Később Bálint talált egy törött tűzoltóautót. Felemelte, majd szemforgatva megkérdezte: „Ki törte el ezt a tűzoltóautót?" Édesanyja azt válaszolta neki: „Mit érdekel téged, hogy ki törte össze? Úgysem ismersz itt senkit."
Bálint azonban valójában nem annak a nevére volt kíváncsi, aki a tűzoltóautót összetörte. Azt szerette volna kipuhatolni, hogy mi történik itt azokkal a fiúkkal, akik összetörik a játékokat. Az óvó néni, aki ismét csak megértette a kérdést, helyes választ adott rá: „A játékok arra valók, hogy játsszanak velük. Néha eltörnek. Ez bizony előfordul."
Bálint elégedettnek látszott. Ügyes kérdéseivel sikerült megszereznie a szükséges információkat: „Egész rendes felnőtt. Még akkor is nehezen gurul méregbe, ha egy kép csúnyára sikerült vagy éppen egy játék eltörik. Úgy látszik, nem kell itt félnem. Nyugodtan itt maradhatok." Bálint búcsút intett édesanyjának és bement az óvó nénivel a terembe, hogy megkezdje első napját az óvodában. "

(Forrás: Dr. Haim Ginott: Szülők és gyermekek)