"Próbáltál valaha lepkét fogni? Nem könnyű, sőt, kifejezetten nehéz. Nagyon gyors a drága, a legváratlanabb pillanatban rebegtet egyet a szárnyain, és már el is repült. Ha követed, mindenféle utakra vezet, és csak rajtad múlik, meddig folytatod a játékot.
Néha körbe-körbe futkosol. Vagy hol felfelé nyújtózol, hol lefelé, aggódva, óvatosan. Előfordul, hogy közben elbotlasz, csalán csíp, pocsolyába lépsz, de te kitartasz, mert tudod, hogy megéri a fáradtságot. Türelmesnek kell lenned, és hajlandónak arra, hogy a lepke vezessen. És ráadásul egész idő alatt le sem veheted róla a tekinteted, mert akkor szem elől tévesztheted a gyönyörűséget. De ha elég ideig vársz, és folyamatosan követed őt, ha hajlandó vagy bármelyik útra rálépni, csak hogy ne kelljen lemondanod a pillangóról, ha nem ijesztgeted hirtelen mozdulatokkal, de őszintén csodálod a könnyedségét, a szabadságát és a szépségét, akkor egyszer csak abbahagyja a repkedést. Ezen a ponton készen áll arra, hogy megpihenjen. Már nem zavarja a jelenléted, és rájön, hogy az nem fenyegető rá nézve, hiszen végig ott voltál, mégsem bántottad. Most egy rövidke ideig egy helyben fog maradni. Ez az a pillanat, amikor a kezedbe veheted a pillangót. Nagyon ügyesnek kell lenni: nem tarthatod túl szorosan, mert akkor összenyomod, nem tarthatod túl lazán, mert akkor újra elillan. Nem érhetsz a szárnyaihoz sem, mert akkor soha többé nem repülhetne, és így pont azt a szépséget veszítenéd el, amiért eddig fáradoztál.
Biztos oka van annak, hogy az angolszász vidékeken azt a semmihez sem hasonlítható, bizsergető, izgalmas, aggódó és egyben felemelő érzést, amikor épp beleszeretünk valakibe, így hívják: pillangó. Nem azt mondom, hogy a szerelemhez ennyi ügyesség, kitartás és önfegyelem kell, de igen. Nem mennék bele a vénuszi-marsi analógiákba, egy biztos: millióból egyszer fordul elő, hogy a dolgok maguktól csodálatosan alakulnak, egyéb esetekben (tehát mindig) egy kicsit igazítani kell az eseményeken.
Például nem lehet egy helyben ülni, és csak várni, hogy a legszebb pillangó berepüljön az ablakon. Muszáj kinyílni, új utakra bukkanni és új játékszabályokat felfedezni. És aztán be is tartani azokat, hogy ne kövessük el újra és újra ugyanazokat a hibákat. A lepke akkor a tiéd, ha engedi, hogy a tenyeredbe vedd anélkül, hogy a szárnyaihoz érnél. Ez ám a mutatvány... Képesnek lenni kivárni, és képesnek lenni a nagy lelkesedésben annyira finoman, óvatosan összenőni az érzéssel, hogy megmaradjon a repülés is, a varázs is és a szépség is. Ahogy egy pillangónak sincs előre rögzített napirendje, a szerelmet sem lehet tervezni. Egyszerűen megtörténik. És egy nap, ahogy a szárnyait csodálva kilépsz a saját korlátaidból, kinyílik a szemed a szerelemre. Akkor a tenyeredbe veszed, és csak csodálod a szépségét. Érezni fogod, ott mélyen, egészen belül, hogy végre neked is van lepkéd, amit csodálhatsz, szerethetsz, aki türelemre és a szabályok tiszteletére tanít, új magasságokat mutat és sosem-volt helyekre vezet. És ami a legszebb az egészben: a lepkéd mindennél boldogabb, hogy te vagy neki."
(megható történetek)
Utolsó kommentek