Bruno Ferrero: Rövid történetek...

1. Vígasztalás

Egy leányka hazajött a szomszédasszonytól, akinek nyolcéves kislánya nem régen tragikus körülmények között halt meg.
- Mit keresel ilyenkor a szomszédasszonynál, van annak elég baja, Te nem hiányzol neki!
- Azért mentem át, hogy megvígasztaljam a nénit.
- Hát, gyerek létedre, hogyan tudod megvígasztalini a bánatos asszonyt?
- Az ölébe ültem és együtt sírtam vele.

2. A mérleg

A jómódú gazda, és a szegényember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegényembernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyüjtött mézet ad.
Ment az üzlet rendben jó ideig, amíg egyszer csak a gazda arra gondolt, hogy bizony nem minden ember tisztességes, és meg kellene mérni amit kap. Úgyhogy mikor legközelebb vitte a túrót, és néhány perc múlva megkapta a mézet, azt hazavitte, és a pontos mérlegén megmérte - hát csak másfél kiló volt!

Felháborodva ment a szegény emberhez és indulatosan a szemére vetette, hogy becsapta őt.
A szegény ember lehajtotta fejét és így szólt:
- Nagyon sajnálom, hogy így történt, de én nagyon szegény ember vagyok. Egy kétserpenyős mérleget még tudtam szerezni, de súlyokra már nem volt pénzem. Így hát amikor megkaptam tőled a túrót és kivittem a kamrába, rátettem a mérleg serpenyőjére, és a másik serpenyőbe kimértem az azonos súlyú mézet.

A gazda roppant módon elszégyelte magát és hazament.

3. A válasz

Egy szentéletű ember a városban sétálgatva találkozott egy rosszul öltözött, ápolatlan lánnyal, aki alamizsnát kért.
- Uram - fordult Istenhez -, hogyan engedheted meg ezt? Tegyél már valamit!
Az esti hírekben a TV éhező és megcsonkított gyermekek szomorú sorsáról számolt be.
- Uram, hogyan engedheted meg mindezt? - kérdezte ismét. - Tegyél már valamit!
Az éjszaka folyamán álmában szólt hozzá az Úr.
- Már tettem valamit. Megteremtettelek téged.

4. Az áldozati bárány

Tíz földműves együtt indult a mezőre dolgozni. Vihar lepte meg őket. Tépdeste a fák koronáit, a kerteket, a szántóföldet meg teljesen letarolta.
A cikázó villámcsapások és a jégeső viharos verése ellen egy düledező templomba menekültek.
A villámcsapások hangja egyre erősödött, a korhadt gerendák recsegtek. Attól tartottak, hogy rájuk szakad a mennyezet. A földművesek méltatlankodva zúgolódtak, hogy biztosan van közöttük egy nagy bűnös. Az ő méltatlan viselkedésének a következménye az égi háború. Féltek, hogy a gyakori villámcsapások áldozatai lesznek valamennyien.
- Meg kell találnunk a bűnöst - javasolták, és túl kell adni rajta.
- Akasszuk ki kalapjainkat a templom körüli kerítésre. Akinek kalapját előbb viszi el a szél, az lesz a bűnös és átengedjük sorsának.
Megegyeztek a javaslatban. Nagy nehezen kinyitották a templom ajtaját és a tíz szalmakalapot a kerítésre akasztották.
A szél egyet azonnal elkapott.
Kegyetlenül és határozottan kidobták a kalap tulajdonosát is. A szerencsétlen ember kétrét görnyedt a nagy szélben és alig tudott lábon maradni.
Csupán pár lépést haladt előre a nagy viharban, amikor óriási dörgést hallott: a templomba becsapott a villám. Porrá égett az épület és a bennlévők.

5. A látogatás

Egy fiatalember minden nap délben bekukkantott a templom ajtaján és pár másodperccel később már ment is tovább.
Kockás inget és szakadt farmert viselt, mint a többi maga korabeli fiatal. Papírzacskóban hozta az ebédre szánt két zsömléjét. A plébános gyanakvóan kérdezte, hogy miért jött, mivel manapság már a templomban is lopnak.
- Imádkozni jövök - válaszolta a férfi.
- Imádkozni... Hogy tudsz ilyen gyorsan imádkozni?
- Hát... mindennap benézek a templomba és annyit mondok: „Jézus, Józsi vagyok", aztán elmegyek. Rövid imádság, az igaz, de remélem, hogy az Úr meghallgat.
Néhány nap múlva egy munkahelyi baleset következtében a fiatalembert fájdalmas törésekkel szállították kórházba.
Többen voltak egy szobában. Érkezése teljesen átalakította az osztályt. Nemsokára az ő szobája lett a folyosó összes betegének találkozóhelye. Fiatalok és idősek ültek az ágya mellett és ő mindenkire rámosolygott, mindenkihez volt egy-egy kedves szava.
A plébános is eljött meglátogatni és egy nővér kíséretében odament a fiatalember ágyához.
- Azt mondták, hogy nagyon össze vagy törve, mégis vigaszt nyújtasz a többiek számára. Hogy vagy képes erre?
- Annak az embernek köszönhetem ezt, aki minden nap délben eljön hozzám.
Az ápolónő félbeszakította: - De hisz délben soha nem jön senki!
- Ó, dehogyisnem. Mindennap eljön, benéz az ajtón és azt mondja: - Józsi, Jézus vagyok -, és elmegy.