hiányérzet az elvesztegetett Éden miatt...
„De bizony mégis az -egyenes beszéd- a legnehezebb! Hogy volt Éden. És elvesztegettük. Legfőbb biztonyítéka, hogy volt: a szörnyű hiányérzet. /.../ A lecsillapíthatatlan sóvárgások. /.../ Folyton mérjük, folyton hasonlítjuk - tudva , hogy tudatlan - ezt a sokféle változatos semmit ahhoz a Valamihez, ami egynemű és változatlan. /.../ Minden bizonnyal korlátlan lét volt, ahol a látható világ természetes módon kiegészült a láthatatlannal ./.../ Az ember akkor harmóniában élt Istennel, a világgal és önmagával. Halhatatlan lény volt, tehát tökéletes. /.../ És most: az ember halálra szánt. Ön- és közveszélyes. Még az Isten sincs tőle biztonságban."
Jókai Anna
Utolsó kommentek