"Egyszer mindannyian eljutunk oda,hogy legszivesebben

húznánk egy vonalat az időben,és a másik oldalán mindenre

azt mondanánk:az már semmi.

Levetnénk saját addigi életünket,mint vizes,sáros nadrágot,

letűrnénk a lábszárunkon a nedvesen tapadós anyagot,és

kilépnénk belőle.És mindannyian eljutunk oda is,hogy

megadnánk mindazt,ami elsorvadt életünkből még hátravan,

azért az egyetlen,tizenhét éves korunkban átélt júliusért.

De nincs Ariadné-fonal,ami visszavezethetne oda."

/Charles Frazier:A tizenhárom hold/

juli.freeblog.hu/categories/nosztalgia/

Akkor már ismertem Nietzsche Ariadné-misztikáját, és a fonal rejtélye állandóan foglalkoztatott. Bűbájosan szépnek képzeltem el, olyan ellenállhatatlanul szépnek, hogy azt legfeljebb csak külön e szépség számára teremtett tökéletesen új szóval lehetne kifejezni. Ami azonban az igazi varázs benne, az a benne levő nő. Ariadné szenvedése addig tartott, amíg a nő mellé nem talált megfelelő férfit. Lényének tündöklő, határtalanul meleg, puha és illatos volta megsemmisítéssel fenyegette őt magát is, és e súly alatt csaknem összeroskadt. Azt hitte, Thészeusz a férfi. De úgy látszik, Thészeusz ennyi nőt nem tudott elviselni. Isten kellett hozzá. Azért jött el érte Dionüszosz, aki aztán feleségül vette és az égre emelte.

Emberi nőkben azt találtam, hogy nem annyira odaadták magukat, mint inkább rám ültek és rám tehénkedtek és nyűgösek voltak. Az odaadásnak ez éppen az ellenkezője. Emberi nőknél azt tapasztaltam, hogy mindenüket odaadták, kivéve önmagukat. Lehet, hogy a mindent odaadás ürügy volt, nehogy magukat kelljen odaadni. Ariadné szerelme olyan, mint az alvás. Nincsen benne fenntartás. Amikor odaadja magát, nem marad benne semmi. És egész élete odaadás. Vak, tudattalan és ellenállhatatlan. Itt nincs teher és nehézség és nyűg. A női lény igazi megvalósulása. S mert az emberi nő nem tudja magát odaadni, azért válik olyanná, mintha az ember nyakába egy zsák korpát akasztanának, amit most már ezentúl cipelni kell. Nem varázs ez, hanem kereszt. Persze így kell lenni, és belenyugszom, mert mit is tehetnék. De nem adom fel az ariadnéi szerelem álmát, és a Gemmából Ariadné elbűvölő kék szeme néz reám.

 (Hamvas Béla)

 akit érdekel az egész írás , itt elolvashatja...