Igen: ehhez hasonlít ez a kép.

Lord Henry nevetett.

- Ha valaki művészien dolgozza fel az életet, akkor az agya a szíve - válaszolt, s egy karosszékbe ült.

Dorian Gray a fejét rázta, s pár lágy akkordot fogott a zongorán.

- Akár a festett bú, olyan - ismételte - arc szív nélkül.

Henry hátradőlt székében s félig hunyt szemmel nézett Dorianra.

- Mondd, Dorian - szólt szünet után -, "mit ér az, ha valaki megnyeri az egész világot" és - hogy is szól ez az idézet - "elveszti a saját lelkét?"

A zene megbicsaklott, s Dorian Gray felugrott és barátjára meredt.

- Miért kérdezed ezt tőlem, Harry?

- Édes öregem - mondta Lord Henry magasba vonva szemöldökét a meglepetéstől -, azért kérdezem ezt tőled, mert azt hittem, hogy feleletet tudsz adni kérdésemre. Csakis azért. Múlt vasárnap átmentem a Parkon, és a Marble Arch közvetlen közelében egy kis csoport kopott ember hallgatott valami silány utcai prédikátort. Amint elhaladtam mellettük, hallottam, hogy a prédikátor épp ezt a kérdést ordítja a hallgatóságnak. Engem is megragadott, mert nagyon drámai a kérdés, Londonban sok ilyen különös jelenet játszódik le. Egy nyirkos vasárnap, egy sete-suta, esőköpenyes keresztény, betegesen fehér arcok gyűrűjében, csepegő esernyők rozoga födele alatt - s ez a csodálatos mondat, melyet a levegőbe röpítenek a rikoltó ideges ajkak: mindez valóban nagyszerű volt a maga nemében, valóságos kinyilatkoztatás. Meg akartam mondani a prófétának, hogy a művészetnek van lelke, de az embernek nincs lelke. Különben attól tartok, hogy meg sem értett volna.

- Nem, Harry. A lélek rettenetes valóság. Lehet venni, eladni, csereberélni. Lehet megmérgezni és megjavítani. Mindnyájunkban lakozik lélek. Én tudom.

(Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe...)

.....tegnap este befejeztem a könyvet...kissé csalódott vagyok, hogy mit tesz az emberi hiúság...viszont a végén a megérdemelt büntetés nem maradt el...