Szép és tanulságos!

Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk

nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres

hely.

Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják

a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt

elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.

Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a

kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.

Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját. Már kis idő múlva mindegyik

nevetett. 'Tényleg?' - hallatszott a suttogás... 'Nem is tudtam, hogy én

valakinek is jelentek valamit!' - és 'Nem tudtam, hogy a többiek ennyire

kedvelnek' -szóltak a megjegyzések.

Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy a

diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem is

törődött vele.

A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek voltak magukkal és a

társaikkal.

Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő elment a

tanítványa temetésére ..

A templomot megtöltötte a sok barát.

Egyik a másik után - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert -

odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket. A tanárnő a sor

végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az

egyik koporsóvivő katona megszólította: 'Ön a matematika tanárnője volt

Mark-nak?' Ő igent bólintott. Erre a fiú azt mondta:'Mark nagyon gyakran

beszélt magáról.'

A temetés után összegyűltek Mark régi osztálytársai. Mark szülei is ott

voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel.

'Valamit szeretnénk mutatni' - mondta az apa és előhúzott egy pénztárcát a

zsebéből. 'Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg fogja

ismerni.'

A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet nyilván

összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már.

A tanárnő - anélkül, hogy odanézett volna - tudta, hogy ez egyike volt

azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az

osztálytársak írtak Markról.

'Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az

osztálynak' - mondta Mark anyja. 'Amint látja, Mark nagyon megbecsülte.'

A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül.

Charlie elmosolyodott és azt mondta: 'Nekem is megvan még a listám. Az

íróasztalom felső fiókjában őrzöm.'

Chuck felesége pedig így szólt: 'Chuck megkért, hogy a listát ragasszam be

az esküvői albumba.' 'Az enyém is megvan még' - mondta Marily. 'A naplómban

tartom'.

Ekkor Vicki, egy másik osztálytársuk a zsebnaptárát vette elő, és

megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek.

'Mindig magamnál hordom' - mondta Vicki, és hozzátette: 'Meg vagyok

győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a listát.'

Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünk arról, hogy

minden élet véget ér egy napon és senki sem tudja, mikor jön el ez a nap.

Ezért kellene megmondanunk azoknak az embereknek, akiket szeretünk és

akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt megmondani, amíg

nem késő.

Mindenki megteheti, aki ezt az írást elolvassa. Ha nem teszed meg,

elszalasztol egy csodás lehetőséget, hogy valami kedveset és szépet tegyél.