DECEMBER 13. : LUCA napja
A téli ünnepkör egyik legjelentősebb napja. A Gergely-féle naptárreform
előtt (1582) ez volt az év legrövidebbnapja. Sok helyen innen számították
a parasztok a nappalok hosszabbodását.
Ekkor kezdtek hozzá a férfiak a Luca-szék elkészítéséhez, amelyhez
babonás történet fűződik: Készítője minden egyes darabját más-más
fából faragja ki úgy, hogy éppen karácsonyra legyen kész. Ekkor elmegy
az éjféli misére, ráül, és meglátja a boszorkányokat, de utána menekülnie
kell, mert ha felismerik széttépik. Ezért apró magvakat kell szétszórnia pl.
mákot, amit a boszorkányok összeszednek, így nem érik utol.
A Luca név a latin lux (fény) jelentésű szóból származik. Luca asszony a magyar hiedelemvilág rosszindulatú boszorkánya. Őseink úgy gondolták, hogy ártó hatalma a nevenapján a legnagyobb, ezért december 13-a tilalmi nap volt az asszonyok számára. Nem végezhettek semmilyen munkát, hiszen - a hiedelem szerint - minden munka balul ütött volna ki.
Luca napján egykor számos szokás volt divatban. Mindenekelõtt az ún. Luca-búza keltetése. A falusi asszonyok lapos tálakban búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára kizöldültek.
Ebbõl a jövõ évi termésre következtettek, de kuruzslásra is használták, a beteg állatokkal etették fel. Késõbb e szokás átlényegült, kapcsolódott a keresztény liturgiához: a karácsonyi oltárt díszítették fel a Luca-búzával, vagy az ünnepi asztalra tették. Egyes vidékeken kék szalaggal kötötték át, sõt égõ gyertyát is helyeztek közéje. Zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élõ kenyeret, Jézust jelképezte.
Az õsi hiedelem szerint e napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozniuk. Ha ezt a parancsot megszegték, súlyosan megbûnhõdtek.
A lucázás a köszöntõ szokások közé tartozik. Dél-Dunántúlon Luca napjának hajnalán kotyolni vagy palázolni indultak a kisfiúk, többnyire egy idõsebb legény vezetésével. Lopott szalmát vagy fadarabot vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el köszöntõjüket, bõ termést, a jószág nagy szaporulatát kívánva. Dünnyögve elõadott verses mondókájuk a kimondott szó erejébe vetett hitet is bizonyítja. A háziasszony vízzel fröcskölte, kukoricával öntötte le õket, s ezt utána libáival, tyúkjaival itatta, etette fel. "Kity-koty-kity-koty" volt a köszöntõ kezdõ sora, innen származik a kotyolás kifejezés. A jókívánságokat a gazdaasszony kaláccsal, kolbásszal, esetleg aszalt szilvával köszönte meg. Az alábbi versrészlethez hasonlított a mondókájuk, amelyben számbavették a háztartás és a gazdaság dolgait.
Luca, luca, kitykoty,
Sok csibe, lúd keljen,
Aludttejes köcsög
Száradjon a kerten,
Vetés, virág megeredjen,
Luca, luca, kitykoty.
Luca, luca, kitykoty,
Vizük borrá váljon,
Hosszú kolbász,
Hurka
Lógjon a padláson,
Házuk népe bajt ne lásson,
Luca, luca, kitykoty.
(Bárdosi Németh János: Lucázás
Ha nagy rendetlenség, sok szemét van a szobában, azt szokták mondani: Olyan a ház, mintha lucáztak volna. A szólást magyarázza, hogy a lucázók fát vagy szalmát hoztak magukkal, amit szétterítettek és ráültek.
A fiatalok ezen az ünnepen sok helyen alakoskodni is jártak. A Luca-asszonynak öltözött maskara vezette a lucázást, amelynek során a termékenységvarázslathoz szükséges rigmusokat adtak elõ. Mondóka kíséretében megpiszkálták a tyúkokat is, hogy jó sok toját tojjanak.
Szokás volt az is, hogy az emberek e naptól kezdve 12 napon át megfigyelték az idõjárást. Úgy vélték ugyanis, hogy amilyen az elsõ nap, olyan lesz az eljövendõ év elsõ hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca kalendáriumának.
A legnevezetesebb népi szokás az ún. Luca székének faragása. Ennek egy szabályos ötszög köré írt, öt egyenlõ szárú háromszögbõl formált csillag volt az alakja, állítólag már a kelták varázsló papjai, a druidák is ismerték. Ezt az ötszög-alakot boszorkányszögnek hívták. Készítõje Luca napjától kezdve mindennap faragott rajta egy kicsit, s csak karácsony estjére volt szabad elkészülnie vele. Ezért terjedt el a mondás: Lassan készül, mint a Luca széke. A hagyomány szerint többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenye-fenyõ-, cser- és rózsafából.
Arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait. Ugyanis, ha magával vitte az éjféli misére és ott állt, nyomban meglátta, ki az, mert az illetõ ilyenkor szarvat hordott. A hiedelem szerint leleplezése után azonban ugyancsak jól tette, ha olyan gyorsan szaladt haza, ahogy csak bírt, különben széttépték a boszorkányok. Ez azonban csak akkor sikerülhetett neki, ha az úton hazafelé szüntelenül szórta a mákot, mert azt a boszorkányok kötelesek voltak felszedni, s így nem érhették utol. Miután hazaért, a Luca-széket el kellett égetnie. Azt tartották, aki az éjféli mise alatt ráül a Luca-székre, meglátja a boszorkányokat. Így szól errõl Hárs Ernõ verse:
Kilenc fából
Kilenc jámbor,
Bûvös szóból
Luca-széket
Faragok.
Rút boszorkány,
Tüzes orkán,
Kénkõ-esõ
Ellen legyen
Menedék.
Utolsó kommentek