Yellowstone, a világ első nemzeti parkja
1872. március 1-én a Sziklás-hegységben található Yellowstone-t nemzeti parkká nyilvánították. A világ első nemzeti parkja 1978 óta a Világörökség része.
John Colt prémvadász volt az első fehér ember, aki 1807-ben az indiánok által lakott Yellowstone területére tévedett. A kalandort a vidék természeti kincseinek és gazdag állatvilágának látványa rabul ejtette. Miután visszatért a civilizációba, lelkes beszámolókat tartott az általa „felfedezett" területről, azonban a történetei szinte senkit sem érdekeltek.
Ferdinand V. Hayden földrajztudós volt az első ember, akit a tudományos érdeklődés vezérelt Yellowstone-ba. 1859-ben harmadmagával egy expedíciót szervezett az ismeretlenbe, de a zord tél beköszönte zátonyra futtatta a vállalkozást. A következő akciókra már csak az amerikai polgárháború után kerülhetett sor.
1869-ben Montana egyik vezető politikusa, Henry Washburn Gustavus C. Doane ezredessel és Nathaniel P. Langford íróval együtt neki vágott Yellowstone-nak. A sikeres vállalkozás után a sajtó is egyre élénkebb érdeklődést tanúsított a nehezen megközelíthető terület iránt.
A 10 évvel korábban kudarcot vallott Hayden - Henry Washburn diadalán felbuzdulva - újabb expedíciót szervezett. A 34 fős csoportban fotográfus és festő is volt. Az ő munkájuknak köszönhetően sikerült először megörökíteni a vidék szépségeit.
A fehér emberek időközben folyamatosan húzódtak nyugatabbra, így az elszigetelt terület veszélybe került. A telepesek nemcsak az addig ott élő indiánokat szorították ki, hanem a növény - és állatvilágban is jelentős károkat tettek. A lelkes „környezetvédők" ezt látva Yellowstone védetté nyilvánítását követelték.
A washingtoni képviselők nyomására megszületett a prémvadászoktól, a letelepedőktől és az aranyásóktól óvott nemzeti park létrehozásának terve, melyet Ulysses Grant amerikai elnök 1872. március 1-én írt alá. A Yellowstone lett a világ első nemzeti parkja.
Míg a második világháború előtt csak 500 ezren látogatták a parkot évente, addig az 1960-as években már 2 millió fölé kúszott a turisták száma. Az UNESCO által 1978-ban Világörökség részévé nyilvánított területre ma már évente több mint 3 millióan kíváncsiak.
| ||||
 Egy patak völgye a Yellowstone Nemzeti Parkban | ||||
Korai történelme
A terület emberi történelme legalább 11 ezer évvel ezelőtt kezdődött, amikor amerikai bennszülöttek kezdtek vadászni és halászni a Yellowstone régióban. A Clovis kultúra paleo-indiánjai obszidiánból készítettek vágóeszközöket és fegyvereket, és ezekből jelentős mennyiség maradt fenn. A yellowstone-i obszidiánból készült nyílhegyeket még a Mississippi-völgyben is találtak, ami jelzi, hogy a Yellowstone törzsei kereskedelmet folytattak a távolabbi törzsekkel.
1806-ban a Lewis és Clark expedíció egy tagja, John Colter elhagyta társait és szőrme trapperek egy csoportjához csatlakozott. Miután 1807-ben a trapperektől is elszakadt, az év telén Colter áthaladt a későbbi park egy részén és legalább egy geotermális területet fedezett fel Tower Falls közelében, a Yellowstone északkeleti részén. 1809-ben túlélte a sebesüléseket, amit a varjú indiánokkal és a feketelábú indiánokkal vívott összecsapásban szerzett és beszámolt egy "pokolbéli kénes és tüzes" helyről. Mindenki azt gondolta, hogy ezt a helyet - amelyet ezután Colter pokla néven emlegettek, csak kitalálta. A következő negyven évben a Sziklás-hegység "hegyi emberei" és trapperek több alkalommal számoltak be forrásban lévő sárról, gőzölgő folyókról, megkövesedett fákról és állatokról, de mindezt a közvélemény legendáknak tekintette.
Gejzír a Yellowstone-tónál - létezésüket nem hitték el
Egy 1856-os kutatóutat követően a hegyi ember Jim Bridger azt beszélte el, hogy forró forrásokat, fellövellő vizet, üvegből való hegyet és sárga sziklákat látott, de ez a beszámoló sem ért el nagy hatást, mivel Bridgert meseszövőként ismerték. A története mégis felkeltette F.V. Hayden felfedező és geológus érdeklődését, aki 1859-ben W.F. Raynoldsszal kétéves kutatásba kezdett a Felső-Missouri régióban és Bridgert vezetőnek vette maga mellé. A Black Hills környékének átkutatása után (a mai Dél-Dakota államban) a Yellowstone közelébe jutottak, de a nagy havazás visszafordulásra kényszerítette őket. Az amerikai polgárháború kitörése az 1860-as évek végéig késleltette a további kutatást.
A Yellowstone-t meglátogató első igazi kutatócsoport a Folsom-expedíció volt 1869-ben, amely a Yellowstone-tóig követte a Yellowstone folyót és naplót vezetett felfedezéseiről. Az általuk szerzett információktól buzdítva montanaiak egy csoportja szervezte a következő évben a Washburn-Langford-Doane expedíciót, amelyet a montanai főfelmérő, Nathaniel P. Langford vezetett (aki később "Nemzeti Park Langford" néven vált ismertté), és amelyhez az amerikai hadsereg Gustavus Doane vezette egysége is csatlakozott. Az expedíció körülbelül egy hónapot töltött a területen, biológiai gyűjtést végzett és érdeklődésre számot tartó helyek után kutatott. Az expedíció tagja, a montanai író és jogász Cornelius Hedges javasolta először, hogy a területnek nemzeti parki védettséget kellene kapnia (bár valószínűleg nem a Nemzeti Park hegy előtt és nem 1870-ben, ahogy Langford később állította). Hedges 1870-ben és 1871-ben több ciket írt megfigyeléseit részletezve a Helena Herald című újságba, és emlékeztetett Thomas Francis Meagher ügyvivő területi kormányzó 1865. októberi szavairól arról, hogy a terület legyen védett.
A park létrehozása és története
1871-ben, 11 évvel első expedíciójának kudarca után, F.V. Haydennek sikerült újabb kutatóutat szerveznie a régióba, ezúttal állami támogatással és nagyobb kísérettel. Átfogó jelentést készített a Yellowstone-ról, amelyet William Henry Jackson nagyméretű fotográfiái és Thomas Moran festményei illusztráltak. A jelentés hozzájárult, hogy a az amerikai Kongresszus 1872. március 1-jén kivonta a régiót az elárverezendő területek közül és Ulysses S. Grant aláírta a Yellowstone Nemzeti Parkot létrehozó törvényt.
1872-ben "Nemzeti Park" Langfordot nevezték ki a park első szuperintendánsának. Öt évig töltötte be ezt a posztot, de fizetés, finanszírozás és alkalmazottak nélkül vajmi keveset tehetett a park megóvásáért. A megfelelő jogszabályok híján mégcsak módja sem volt a védettségről hozott törvény betartatására, ami védtelenenül hagyta a parkot az orvvadászok, a vandálok és természet kizsákmányolói ellen. Langford 1877-ben le is mondott posztjáról.
Fort Yellowstone, korábban az amerikai hadsereg támaszpontja, ma a Nemzeti Park adminisztrációs központja
Langford után Philetus Norris jelentkezett a parkfelügyelői posztra, miután beutazta Yellowstone-t és szembesült a Langfordot távozásra késztető problémákkal. A Kongresszus végül úgy döntött, hogy fizetést biztosít az álláshoz és némi pénzt a park fenntartására is. Ezt az összeget Norris arra használta, hogy folytassa a park felkutatását és megkönnyítse az odajutást számos új út létrehozásával (bár ezek elég durva utak voltak). Felfogadta Harry Yountot, hogy segítsen a vadorzók és a vandálok elleni küzdelemben. Ma Yountot tekintik az első őrnek a nemzeti parkban. Mindez már előrelépés volt, de még mindig nem elegendő a park megvédelmezéséhez, és ugyanezekkel a problémákkal küzdött Norris három utódja is.
Az 1880-as évek elején a Northern Pacific Railway (Észak Csendes-óceáni Vasút) társaság állomást épített a park északi bejáratához, így 1883-ban már ötezren látogatták meg Yellowstone-t. A korabeli parkturisták rossz utakat és nagyon szűkkörű szolgáltatásokat találtak. A park területére lovon vagy négylovas kocsin (stagecoach) látogattak.
A vadorzás és a természetpusztítás addig folytatódott szinte háborítatlanul, amíg 1886-ban az amerikai hadsereg megépítette a Sheridan Tábort a Mamut Hőforrás (Mammoth Hot Springs) közelében. A következő 22 évben a tábort állandó erőddé építették ki. Így már rendelkezésre állt a park megvédéséhez szükséges munkaerő és pénz és a hadsereg kiépítette saját gyakorlatát, amely biztosította a park látogathatóságát, ugyanakkor megóvta a park élővilágát és természeti szépségeit. Amikor 1916-ban felállították az erre a feladatra specializált Nemzeti Park Szolgálatot (National Park Service), az új hatóság főképp a hadsereg tapasztalataira építve szervezte meg munkáját.
1915-től lóháton már nem lehetett a parkot látogatni. Még abban az évben majdnem ezer gépkocsi lépett a park területére. 1933 és 1941 között a munkanélküliek foglalkoztatására létrehozott Civilian Conservation Corps látogatóközpontokat, táborozóhelyeket épített és létrehozta a ma is fennálló úthálózatot. A második világháború idején a parkszemélyzet és a látogatók száma is visszaesett és a létesítmények állaga leromlott.
Az 1950-es évekre meredeken felszökött a látogatók száma a legtöbb nemzeti parkban. Elindult a Mission 66 program, amelynek keretében 1966-ra a korábban épített fatörzs épületek helyett keretes struktúrájú házakat, illetve betonból készült látogatóközpontokat építettek. Az 1980-as évek végétől azonban ismét a hagyományosabb építkezési mód felé fordultak.
1959-ben nagy földrengés volt, amely a park északi szomszédságában létrehozta a Quake-tavat ("Földrengés-tó"), a parkban megrongálta az utakat és létesítményeket és hatással volt a gejzírek és forróvizes források működésére is.
Az 1988-as yellowstone-i tűz a park történetének legnagyobb erdőtüze volt. A tüzek mintegy 3212 km2-t, a park területének 36%-át érintették és a tűzvédelmi előírások felülvizsgálatához vezettek. Volt olyan nap, amikor az erős szél miatt a tűz 607 km2 területet borított be (augusztus 20-án).
A terület hosszú kultúrtörténetéről mintegy 1000 régészeti feltárási hely tanuskodik. Az Obszidián sziklát és öt épületet Yellowstone-ban a Nemzeti Történelmi Emlékhelyek közé soroltak.
Yellowstone-t 1976. október 36-án az UNESCO nemzetközi bioszférarezervátumnak nyilvánította, 1978. szeptember 8-án pedig a Világörökség státuszt is elnyerte.
Földrajza
A Yellowstone Nemzeti Park területének mintegy 96%-a Wyoming állam területén fekszik, 3 százalék Montanában és 1 százalék Idahóban. A park kiterjedése légvonalban 102 kilométer észak-déli és 87 kilométer kelet-nyugati irányban. 898 317 hektáros területével a park nagyobb, mint Rhode Island és Delaware államok együtt. A folyók és tavak együttesen a park területének öt százalékát takarják. Közülük a legnagyobb területű a 35 400 hektáros, 118 méteres legnagyobb mélységű, 177 kilométer partvonalú Yellowstone-tó. A 2357 méter tengerszint feletti magasságban elterülő állóvíz egyben Észak-Amerika legnagyobb magashegyi tava.
A parkterület 80%-át erdő fedi, a maradék jó része préri.
Az észak-amerikai Kontinensválasztó ferdén keresztülmetszi a park délnyugati részét. A parknak mintegy harmada fekszik a vízgyűjtőterületeket elválasztó hegylánctól nyugatra, a csendes-óceáni oldalon. A választóvonalnál egymás közelében eredő Yellowstone folyó és Snake folyó ("Kígyó folyó") közül az első vize az Atlanti-óceán felé (a Mexikói-öböl-nél), a másodiké a Csendes-óceán felé tart.
A park egy fennsíkon fekszik, amely átlag 2400 méter magasságban nyúlik el és szinte minden oldalon a Középső-Sziklás-hegység hegyei szegélyezik, amelyek 2743 és 3352 méter közti magasságba nyújtóznak. A park legmagasabb pontja 3462 méter a Sascsúcs (Egle Peak) tetején, a legalacsonyabb 1610 méter a Reese patak mentén. A parkban, illetve határán több hegylánc található, köztük északnyugaton a Gallatin-hegylánc, északon a Beartooth-hegység ("Medvefog-hegység"), keleten az Absaroka-hegység és délnyugaton, illetve nyugaton a Teton-hegység és a Madison-hegylánc. A leginkább kiemelkedő hegy Yellowstone platóján a 3122 méter magas Washburn-hegy.
A Yellowstone Nemzeti Parkban található a világ egyik legnagyobb megkövesedett erdeje az egykori fákból, amelyeket betemetett a hamu, és a talajból és fából ásványi anyagokká alakultak. A parknak 290 legalább 4,5 méteres vízesése van, a legnagyobbak - 94 méter magasból lezuhanók - a Yellowstone folyó alsó vízesései.
Szivárvány a Yellowstone-tó felett
A fennsík folyói az elmúlt 640 000 esztendő alatt két mély kanyont vágtak a vulkanikus tufába. A délre fekvő Lewis-kanyon-ban a Lewis folyó kanyarog, a Yellowstone-i Nagy Kanyont pedig az észak felé tartó Yellowstone folyó vájta ki.
Geológiája
Yellowstone a bumeráng alakú Snake River-síkság (Kígyó folyó-síkság) északkeleti végében fekszik. A síkság akkor keletkezett, amikor az észak-amerikai lemez elsodródott a földkéreg alatt húzódó vulkanikusan aktív terület felett. Ez az aktív terület valamikor az idahói Boise város közelében volt, de a legutóbbi 17 millió évben a kéreglemez sodródásával 643 kilométerrel távolabb, pont Yellowstone alá került.
A Yellowstone Kaldera Észak-Amerika legnagyobb vulkanikus rendszere. A szupervulkánok közé sorolták, mivel a kalderát kivételesen nagy, robbanásszerű kitörések formálták ki. A jelenlegi kalderát egy 640 000 évvel ezelőtt történt kataklizmaszerű kitörés alakította ki, amely 1000 köbkilométernyi hamut, sziklát és piroklasztikus anyagot köpött a felszínre. Ez a kitörés ezerszer volt nagyobb a St. Helens vulkán 1980-as kitörésénél. A robbanás egy kilométer mély és 85-ször 45 kilométeres kiterjedésű krátert szakított a földbe. A kitörés olvadt tufája hozta létre a Láva Patak Tufa (Lava Creek Tuff) nevű geológiai formációt. A leghevesebb ismert kitörésre 2,1 millió évvel ezelőtt került sor: ez 2450 köbkilométernyi vulkanikus anyagot vetett ki, létrehozva a Huckleberry Orom Tufát (Huckleberry Ridge Tuff).
1,2 millió évvel ezelőtt egy ennél kisebb kitörés 280 köbkilométer anyagot lökött ki, és ekkor jött létre Yellowstone-tól délnyugatra az Island Park Kaldera és a Mesa Falls Tuff formáció. Mind a három említett kitörés hatalmas mennyiségű hamut lökött fel, ami sokszáz kilométeres távolságokban beterítette a földfelszínt. A hamu és a kilövelt gázok vélhetően érzékelhető időjárási hatásokkal jártak és sok észak-amerikai faj kihalásához vezettek. Mintegy 160 000 évvel ezelőtt egy jóval kisebb kitörésre is sor került, amely létrehozta a ma a Yellowstone-tó nyugati nyúlványa által betöltött viszonylag kicsi kalderát. A legutóbbi nagy kitörési ciklust követően két kisebbre is sor került, amelyek lávafolyásokkal temették be a kalderák jórészét.
Az utolsó három kataklizma méretű kitörés közt 600 000-900 000 év telt el, de a számuk túl kicsi ahhoz, hogy ebből következtetni lehessen a következő idejére.
A Reggeli Glória Medence (Morning Glory Pool)
A 630 000-70 000 évvel ezelőtti időszakban a Yellowstone Kalderát majdnem teljesen feltöltötték azok a periodikusan ismétlődő riolitláva kitörések, amelyek az Obszidián Sziklát hagyták maguk után, illetve a Sheepeaters Sziklát ('Birkaevők sziklája") létrehozó bazaltláva kitörések. A lávarétegek legjobban a yellowstone-i Grand Canyonban figyelhetők meg, amelyet a Yellowstone folyó vájt ki bennük. A kanyon klasszikus V-alakú völgy, amilyeneket a folyók okozta erózió alakít ki (szemben a jég alakította U-alakú völgyekkel).
A völgy és talán a világ leghíresebb gejzírje az Old Faithful-gejzír a Felső Gejzír Medencében (Upper Geyser Basin), de a parkban található a világ legnagyobb aktív gejzírje is, a Steamboat-gejzír (Gőzhajó-gejzír) a Norris Gejzír Medencében. Yellowstone-ban összesen 10 000 geotermális jelenség található, köztük 300 gejzír.
A yellowstone-i U.S. Geological Survey és a Utahi Egyetem 2001 májusában hozta létre a Yellowstone-i Vulkánobszervatóriumot.
Oszlopos szerkezetű bazalt a Tower vízesés közelében
Megnövekedett aktivitás
Mindez egybeesett a Geological Survey egy kutatási jelentése publikálásával, amely arról számolt be, hogy a Yellowstone-tó fenekének feltérképezése közben egy strukturális kiemelkedést találtak, amely valamikor a múltban jelent ott meg. A kutatás arra mutatott rá, hogy nincs azonnali vulkánkitörés veszély, mert a kiemelkedés régen is keletkezhetett és szegélyein nem emelkedett meg a hőmérséklet.2004. március 10-én egy biológus öt halott bölényt fedezett fel, amelyeket a Norris medencében az atmoszferikus viszonyok miatt foglyul esett mérgező gázok ölhettek meg. A rákövetkező hónapban jelentősen emelkedett a földrengési aktivitás. 2006-ban arról érkeztek jelentések, hogy két aktívnak gondolt kiemelkedés, a Mallard Lake Dome és a Sour Creek Dome, 2004 óta évente 1,5-2,4 inchet (4-6 centimétert) emelkedtek. Ezek az események nagy médiaérdeklődést gerjesztettek és sok spekulációt a régió geológiai jövőjéről. A szakértők azonban arról tájékoztatták a közvéleményt, hogy nem fenyeget a közeli jövőben vulkánkitörés.
Földrengések Yellowstone-ban gyakoriak a földrengések, de általában az emberek számára ezek nem is érzékelhető méretűek. Évente több ezer apró rengés éri a parkot. A történelmi időkben hat legalább hatos erősségű rengést jegyeztek fel.
1959-ben egy 7,5-ös rengés epicentruma a park északnyugati határán éppen kívül volt. Ez a rengés hatalmas földcsuszamlást indított el, amely megrongálta a Hebgen-tó gátját, lejjebb a folyón újabb, természetes gátat hozott létre és így újabb tó keletkezett, amelyet emiatt „földrengéstó"ként emlegetnek. Az esemény során 28 ember halt meg és a környéken jelentős károk keletkeztek. A földrengés hatásai következtében a park északnyugati részében számos gejzír kitört, nagy törések keletkeztek a földben, amelyekből gőz áradt és a rendesen tiszta forróvizű források vize sárossá vált.
1975. június 30-án a parkon belül történt egy 6,1-es erejű földrengés, de csak kis károkat okozott. 1985-ben három hónap alatt háromezer, egymással összefüggőnek tekintett földrengés volt, amit a kaldera kisebb megsüllyedésének tudtak be.
Utolsó kommentek