Mindig is foglakoztattott ez az őszi "csoda",és ma , amikor kicsit kint üldőgéltem ebben a szép napsütésben,ami már nem  forró, mint a nyári sugarak,viszont kellemesen meleg,egy hosszú ökörnyál repült felém....Igen , ez már a "vénasszonyok nyara"-ez jutott az eszembe!!! 

Még hogy a pókok nem tudnak repülni? Az igaz, hogy nincs szárnyuk, de a léghajózást tökélyre fejlesztették! Szép őszi napokon gyakran látni finom, fehér fonalakat úszni a levegőben, amelyek aztán fennakadnak a fákon, bokrokon. Ezeket az őszi fonalakat a népnyelv ökörnyálnak nevezi. A kis fonalaknak éppúgy semmi köze az ökrökhöz, akárcsak az ökörszem nevű madarunknak.

Új lakóhelyet kereső fiatal pókok készítik a fonalakat, amelyekkel az a céljuk, hogy minél messzebbre eljussanak. Ha nem kerekednének fel, akkor a túlnépesedés vagy a kedvezőtlen időjárás miatt kikelési helyükön könnyen elpusztulhatnának. Mivel nincsen szárnyuk, a repülni vágyó kis pókok „feltalálták" a saját léghajójukat, vagyis az ökörnyálat. Ennek segítségével a szél akár több ezer méter magasra felrepíti, és szerencsés esetben barátságos, meleg éghajlatú területre sodorja őket.

Hogyan készül a pókléghajó?

A pókléghajó természetesen pókselyemből készül. A pókok utótestében szövőmirigyek helyezkednek el, amelyekből kis csövecskéken keresztül rendkívül vékony, eleinte sűrűn folyó, de a levegőn hamar megszilárduló szálacskák tolulnak ki. A szomszédos szálacskák összetapadnak, és meglepően erős fonállá állnak össze. A fonalak segítségével számos pókfaj fogóhálót készít, a kicsinyek pedig repülnek vele. Mivel kifejlett egyedeket a pókléghajó nem bírna el, ez a mulatság a fiatalok kiváltsága.

Első lépésben a kalandvágyó kis pók keres egy kiugró helyet, például egy ág hegyét. Aztán amikor megfelelő a széljárás, utótestét a levegőbe tartja, és fonómirigyeiből elkezd vékony selyemfonalat eregetni. Nem könnyű feladat ez! A vékony fonálba a legenyhébb szellő is belekap, és a széllel szemben álló pókcsemetének erősen kapaszkodnia kell, hogy ne repüljön el azonnal. Amikor már megfelelően hosszú a fonál, a pók szilárdan belekapaszkodik, elrágja a rögzített végét, és hagyja, hogy a szél felkapja és tovaröpítse. Szelídebb fuvallatok esetén csak néhány méterre vitorlázik, erős széllel azonban akár több ezer kilométerre is eljut. Így fordulhat elő, hogy néha tengeri, óceáni szigeteken, esetleg egy hajón kötnek ki a pókok.

Amikor a szél végül leteszi őket a földre, leválasztják magukat a fonálról, és berendezkednek új lakóhelyükön. Időnként a szél egyszerre igen sok pókot szállít ugyanarra a kis területre. Az otthagyott fonalak összegubancolódnak, mintha csak egy nem túl jól nevelt ökör csorgatott volna több liter nyálat a bokorra...