Minden, ami Amerika!

.

,,Vannak temetők, melyekből a múlandóság réme huhog felénk, vannak, melyek rideg kőerdejükkel messziről ráfeküsznek a szívünkre, és vannak, melyek olyanok, mint a csendes falusi kertek, hol magától nő a jácint, szabad benne halkan nevetni, hiszen a méhek is zümmögve dúdolgatnak a virágokon, és a napsugár is tűnődve el-elszunnyad a sírok közének pihenős völgyében.

Ilyen volt a mi temetőnk is.

Napsugaras nyáron, puha, álmodó télen. Tavasszal ott nyílott az első virág, és az ősz fáradt mosolygásában ott volt a legtöbb ragyogás...

És más temetők a falu végén vannak, kint, a legutolsó zsellérház után, hol már a koldus is jó éjszakát mond, és ha - ne adj Isten! - valaki télen határozza el magát, hogy kiköltözik, hát a gyászoló rokonság legkegyesebb gondolata is beleragadnak a térdig érő sárba, és a keményebb szívűek nem is átalják megmondani, hogy a boldogult bizony - isten nyugtassa - várhatott volna tavaszig.

Nem úgy a mienk! A mienk a faluban volt, mint az iskola vagy a templom, és ha az emberek hajnalonként munkára mentek, beköszöntek a nagykeresztnek, s ez azoknak is szólt, akik a kereszt két ölelése tárt karja alatt pihentek...

Így aztán a falu együtt élt a temetővel.

A tavasz nem kerülte el, a nyár ellustálkodott benne, az ősz különös gonddal festette sárgára, pirosra, és a tél lágyan szórta kemény markából a hópelyheket, hogy békén alhassanak, akiknek az elrendeltetett. Nekem két kistestvérem is künt lakott a temetőben, nagy fenyők árnyékában, de nem akarták soha, hogy azért én szomorú legyek. Sőt úgy éreztem, segítenek is néha, amikor játék közben az ő fáik mögé bújtam...

Szinte velünk játszottak, és jól éreztem közelségüket, ha ott feküdtem a földön. Tudták titkaimat...

Csak egy nap volt, amikor ünnepélyesek lettek, és elgondolkodók: mindenszentek napján! Sírtakarójuk ekkor kivirágzott, keresztjük karjára koszorú simult, és én is ünneplőben jártam-keltem a temetőben.

Alig ismertünk egymásra.

A nagy fenyők mereven álltak őrt, a kápolna kis harangja siránkozva kereste hangját a hosszú hallgatás után, s a sírokon égő gyertyák gyászos lobogása mindenáron azt akarta, hogy szomorúak legyünk.

Amikorra a mi gyertyáink is leégtek, már alkonyodott. Édesanyám keze megsimogatta a kereszteket, és elgondolkodva azt mondta, hogy egy keveset maradhatok még, ha akarok.

Csak erre vártam. a nagy fenyők tövében elrejtett egész csomag karácsonyfa-gyertyát elővettem, és amikor csendesen beosont a temetőbe az est, a kistestvérek sírján már ötven szál gyertya ontotta az én pajtáskodó szeretetem fényét. Huszonöt piros, huszonöt fehér.

A fenyők súgtak-búgtak, és én tudtam, hogy nekem szólnak.

Aztán elmúltak a fények, hétköznapos meleg másnapok lettek, és én már rég elfeledtem a mindenszenteki gyertyákat, amikor ijesztő dolog történt.

Egyik este az apám a bolti könyveket nézegeti, és megszólal:

- Egy csomag gyertya. Miért itt veszik a gyertyát? A városban olcsóbb...

Anyám is megnézte:

- Én nem hozattam. Mari, miféle gyertya ez?

Mari se tudott róla.

Ekkor már vörös voltam, és apám rám nézett.

- Te vetted?

Nem szóltam.

-Te vetted?

- Igen...

- Gyere be a szobába.

Tudtam, hogy kikapok, de nem a verésre gondoltam. A két sírra a lobogó gyertyákra...

A szobában sötét volt.

- Hazugságon már rajtacsíptelek - mondta tompán az apám -, most már lopsz is. Mert ez lopás - és a szekrény tetejéről levette a pálcát. Hova vitted azokat a gyertyákat?

Hallgattam. Istenem, hát hova vittem volna?

- A Kicsik sírjára - és kezembe temettem az arcom. - A temetőbe.

Csend lett. Sóhajtó, nagy csend. A pálca koppanva hullt vissza a helyére, és emlékek zsongtak föl a sötétben, melyeket én nem ismertem.

- Azért szólhattál volna - mondta csendesen az apám, és nehéz léptekkel kiment a szobából.

Ekkor úgy éreztem, a nagy felhők felállnak mellettem, susognak valami vigasztalót, de a szívem mégis megrázta valami rég elmúlt bánat, s azért halkan elsírtam magam."

.

/Fekete István , részlet a Tíz szál gyertya című könyvből.../

.

Temetők

Szeretem és keresem őket,

A gyönyörű, víg temetőket.

.

Mert csak az élők sírnak, búsak,

A temetők mind koszorúsak.

.

Ott a virágok dúsan nőnek,

Poraiból a szeretőknek.

.

A ciprusok úgy integetnek:

Térj meg közénk, fáradt eretnek.

.

A gondolat itt sarut oldva

Fölnéz a hívó csillagokba.

.

Királyi bíbor itt elvásik

És rongy lesz a föltámadásig.

.

Szeretem és keresem őket,

Az igazságos temetőket.

.

A sírokon úgy elmélázom,

Mint nyájai fölött a pásztor.

.

És furulyám szelíden várja,

Míg szól az angyal trombitája.

.

/Juhász Gyula /

.

Ősz...

.

"Fű, fa, virág, dal ma mind olyan szomorú,
Ó, ősz rőthajú Október, te zöld aranyú
pergesd csak, pergesd ezernyi sárga, holt
leveledet s mondd nekik így: Hullongjatok!
S míg édes mákonyoddal ízesül új borod
s drága, ritka fényt szór hideg, kába hold,
jöjj, hervadt ősz s hallgasd: sír az őszi síp.
Ma még úgyis szeretlek, ma még úgyis imádlak,
te rőthajú kedves, képe a méla bájnak.
Mert holnap már, lehet: egy holt sziget
leszel te is s körötted néma roncsok
vergődnek majd, te szép, te múló! Sárguló lombot,
piros levelet adsz most nekem? A nyár, úgye, messze ment?
Csatold le hát ragyogó övedet s várj míg lehet,
Ó, ősz, te szép, te múló, te hervadt, te szent."

.

/Sinka István/

.

Igen, itt az a bizonyos Halloween, ami nálunk csak nem régiben jött divatba.

Egy népszokás , ami nem őshonos, bizony elég silány lehet , főleg az idősebbek körében, mert hát nem a születésüktől fogva mókáztak Halloween napján...

Talán azt mondhatnám ,ez itt egy "fiatal" ünnep, fiataloknak...

.

Nálam inább az amerikai Hálaadást jelentheti, /ami viszont később van Amerikában/, hiszen begyűjtöttük az egész évi termést, a tökkel együtt, s ha már van , hát faragjunk párat szórakozásból a gyerekeknek.

Azért én nem bánom, ha más szórakozik, esetleg álruhát ölt, de ahogy Skyppynél is olvastam, legyen ez csak mértékkel, ne mások rémisztésére.

.

Megérkeztem!

Igaz, hogy tegnap este kissé megégett a szemöldököm. ,mert túl magas gyertyát kaptam, de élek és virulok.

Nem vagyok hosszú életű, de azért az elkövetkező napokat élvezni fogom a gyerekekkel.

Aztán tudom a tyúkok előtt végzem majd, de sebaj, megéri a pár nap boldogságot.

.

.

Ez meg micsoda ? Én ilyent még nem láttam...

.

.

Ez itt meg nevet...de csúnya az orra, akár egy banyának...

.

.

Naná hogy nevetek, hiszen boldog vagyok, hogy játszhatok veletek Halloween éjjelén...

.

Az idő (...)

túl lassú azoknak, akik várnak,

túl gyors azoknak, akik félnek,

túl hosszú azoknak, akik gyászolnak,

túl rövid azoknak, akik örvendnek.

Ám azoknak, akik szeretnek,

az idő nem számít.

.

/Henry Van Dyke/

.

.

Finom amás kalács...

Ma ilyent sütöttem. Tudom, hogy egyáltalán nincs kalács formája, de egy szlovák könyvben találtam a receptet, képpel együtt, s szó szerinti fordítás ez lenne.

Gondolkoztam a sütés előtt még, hogy mi a fenétől lesz ez annyira finom? ...és utólagosan megállapítottam, hogy tényleg az lett.

Ha akarjátok, és ahogy időm engedi , beírom a receptet is.

Annyit elárulhatok, hogy a tetején bevagdalt almagerezdek vannak, mandulával és mazsolával megszórva.

/kép innen /

.

"Jó lenne a sorsot félrevetni,

álmod pelyhén újra megszületni.

Ha álmodban újra élni tudnék,

kicsit sírnék,

hogy csicsígass,

kicsit rínék,

hogy babusgass,

aztán csöndben megint elaludnék."

.

/Weöres Sándor/

.

...és mikor kivégeztem a csillagos birkát, jöttek a csillagok...

Igaz, hogy még csak elején tartok, de ez nem misztikus történet, olyan igaznak hat, mai emberekkel, mai betegségekkel, s mai szenvedésekkel.

Nincsenek birkák, de van helyette lélegeztető gép, meg műláb...

.

Csak hogy kis fogalmatok legyen a könyv tartalmáról, ezért hoztam a könyv borítójának belsejét...