...
" Véletlen nincs. És függetlennek kell maradni, mert ha elkötelezzük magunkat valahova, lehet, hogy el kell adni a lelkünket az ördögnek.
Hamvas Béla mondta nekem, hogy ennek a világnak az a végtelen tragédiája, hogy hiányzik belőle a közép. Az aranymetszet. Ami középen van, ami szilárd. Én ott vagyok!
Minden emberben benne van az isteni szikra. A lelki érettség foka dönti el, mikor kezdünk kutatni rejtett énünk után."
/Szepes Mária/
...
"Megbeszéltük, hogy még találkozunk, de nem beszéltünk meg konkrétumokat - nem mintha bármelyikünknek is rossz érzése támadt volna. Egyszerűen úgy éreztem és valószínűleg ő is, hogy mindent megbeszéltünk, illetve amit mégsem, azt is megértettük. Nekem elég volt tudni, hogy itt van, és valószínűleg neki is elég a tudat, hogy én itt vagyok. Néha az embernek csak ennyi kell: tudni, hogy a másik van."
/Cecelia Ahern/
.
Termékeny napok...így is jellemezhetném a tegnapot...
A múltkori esőzésektől alaposan beértek a káposztáim, sőt megfakadtak. Tegnap neki álltam felszelni őket. Raktam még hozzá hagymát és paprikát. Utána leforráztam sós vízzel, és állni hagytam. Még vártam pár órát, hogy átrágja a forró sós víz, olvastam a J.P. könyvet...fantasztikusan jól ír Picoult !
Az idézeteket elhozom neketek is , ennyi mindent nem bírok magamban tartani, meg kell osztanom veletek.
Aztán estére üvegbe került a kihült alapanyag,kicsavarva természetesen... készítettem rá finom, édes Dekó-s levet, majd pár percig még dunsztoltam , hogy a fedők biztonságosan zárjanak.
Egyszóval elraktam egy kis csalamádét...:)
.
(a Deko egy uborkához való tartósítószer...sót és magokat tartalmaz)
/a szellőrózsa egyik nyári változata/
.
"A mag nem tudhatja, hogy mi fog történni; a mag soha nem látta még a virágot. És a mag el sem hiszi, hogy ott rejlik benne a gyönyörű virág lehetősége. Hosszú az út, és mindig biztonságosabb inkább el sem indulni rajta, mert az út ismeretlen, és semmit nem lehet garantálni. Ezer és egy veszély leselkedik az úton; csapdák és kelepcék szegélyezik mindenfelé - a mag a kemény maghéjba rejtve biztonságban van. De most tesz egy próbát: összeszedi magát, ledobja magáról a biztonságot jelentő kemény burkot, és elindul. A küzdelem azonnal elkezdődik: a kínlódás a talajjal, a kövekkel, a sziklákkal. És amilyen kemény volt a mag, olyan lágy lesz most a csíra, s a törékeny növényre ezerféle veszély leselkedik. A mag eddig biztonságban volt, akár ezer évig is biztonságban lett volna - a csíra számára azonban rengeteg a veszély. De a csíra elindul az ismeretlen felé, a nap felé, a fény forrása felé, anélkül, hogy tudná "hová?" és "miért?" Hatalmas keresztet kell cipelnie, de a magot megszállta egy álom, és ezért nekivág az útnak.
Ugyanilyen az ember útja is. Nagyon viszontagságos. Sok bátorság kell hozzá."
...
...érdekes ez a kis idézet..., mit is választanál ? a mag biztonságát, vagy a csíra veszélyeit...?
vajon kockáztatnál-e az álmaidért, vágyaidért ?
Az embereket születésül napjától arra nevelték, hogy hűségesek legyenek, ahhoz a hitrendszerhez, amelyikbe beleszülettek. Kényelmes a politikusoknak, ha irányíthatnak minket, kényelmes a férjnek, ha irányíthatja a feleségét, kényelmes a szülőnek, ha irányíthatja a gyermekét, a tanároknak, ha irányíthatják a diákjaikat. Minden belénk nevelt érdekhez nélkülözhetetlen a hűség. De a teljes emberiséget elbutítja. Nem engedi, hogy kérdezzünk, nem engedi , hogy kételkedjünk .Nem engedi meg nekünk, hogy értelmesek legyünk. És aki nem tud kételkedni, nem tud kérdezni, aki nem tud nemet" mondai arra, amit helytelennek ítél, az az emberi lét alá süllyed, nem is ember többé , csupán állat.
Ha a szeretetet kérik, hűség lesz belőle. Ha a szeretetet kérés nélkül adják, önkéntes ajándék. Növeli a tudatodat. Ha a bizalmadat kérik, rabszolgává tesznek. De ha a bizalom benned születik meg, valami emberfeletti indul növekedésnek a szívedben. A különbség nagyon kicsit, de hihetetlen jelentőséggel bír: kérve vagy követve a szeretet és a bizalom egyaránt hazuggá válik. Ha magától jelenik meg, mérhetetlen valódi értéket hordoz. Nem tesz rabszolgává, önmagad urává emel, hiszen ez a te szereteted, a te bizalmad. A saját szívedet követed. Nem valaki más után ballagsz. Nem kényszer alatt cselekszel. A szabadságodból születik a szereteted, a méltóságodból születik a bizalmad és mindkettőtől gazdagabb emberi lénnyé válsz.
Én ilyennek gondoltam az új emberiséget. Az emberek szeretni fognak, de nem hagyjál, hogy megparancsolják nekik, hogy szeressenek. Bízni fognak , de a saját belátásuk szerint, nem valami társadalmi berendezkedés utasítására, nem politikusok parancsára.
A saját szívedre hallgatva éled majd az életedet, a saját szívdobogásodat követve, úgy indulsz az ismeretlenbe, ahogy a sas repül a nap felé: teljesen szabadon, nem ismerve határokat.....nem parancsra. A saját örömödre. "
.
/Osho/
" A szeretet veszélyes élmény, mert olyasvalamit birtokolsz, ami nagyobb nálad. És nem irányítható, nem tudod parancsszóra létrehozni. Ha egyszer eltűnt, lehetetlenség visszahozni. Mindössze annyit tehetsz, hogy színlelsz, képmutatóvá válsz.
A hűség egészen más kérdés. Saját elméd hozza létre, ezért nem tartozik azon dolgok közé, amelyek felett nincs hatalmad (mint pl. a szeretet...)
A szeretet szabaddá tesz. A hűség rabszolgává. A felszínen hasonlónak tűnnek, de a mélyben épp ellentétei egymásnak.
A szeretet vad, minden szépsége a vadságában rejlik. Szellőként érkezik, csodálatos illatárral, eltölti a szívedet, és az addigi sivatag helyén hirtelen virágokkal teli kert burjánzik. De nem tudod, honnan érkezik, és lehetetlen erőltetni. Magától jön , és addig marad, amíg a létezés úgy akarja....."
/Osho /
...vajon kinek mit is jelent a "hűség " szó ? Osho nagyon érdekesen fogalmazta meg az egyik könyvében...és el kell ismernem , igaza van abban, hogy a szerelem, szeretet felett nincs hatalmad, ezt a szived diktálja...a hűséget viszont az elme is irányíthatja...
...még azt is elfogadom, hogy a hűség lehet rabszolgaság, bizonyos értelemben...az ember befolyásolható, határok közé szorítható erőszakkal...egy léha, szeleburdi egyénből lehet hűséges társat faragni ...ráhatással, vagy valami mással...
...szerintem a hűség nem más, mint önként vállalt hovatartozás...ha pontosan akarnék fogalmazni...
...viszont ezek egyszerű szavak, ...a "hűség " szóban sokkal több van ennél, érzelmek, leírhatatlan kötődések...és még sok kimondhatatlan viszonyulás a másik felé...
...szerintetek mit jelent ez a szó ???
"Bár a barátkozás a kedvenc foglalatosságom, az elején még mindig izgulok. Mert mindig fennáll az a rémisztő lehetőség, hogy az emberek nem fognak szeretni, és ezért reszketni kezdek. Eddig szerencsém volt, de butaság lenne azt feltételezni, hogy mindig így lesz."
.
/Cecelia Ahern/
"Mit teszünk az életünkkel? Keressük önmagunkat, menekülünk önmagunk elől, villanásnyi időkre találkozunk önmagunkkal, és sohasem sikerül önmagunk végére járnunk, meghatároznunk önmagunkat, megtudnunk, kik is vagyunk valójában. Nincs időnk, oly gyorsan elmúlik az élet, lefoglalnak bennünket az anyagi gondok vagy a szórakozás, és végül elérkezik a halál, és csak a halál előtt értjük meg, hogy az életünk csupa nagyság, alkotás és csoda is lehetett volna. De akkor már túl késő, és az élet csodálatos fényét csak a beteljesületlen dolgok fölött érzett roppant bánat ragyogtatja fel. És éppen azért, mert az életünk beteljesületlen maradt, úgy érezzük, hogy a halál úgy tátong a végén, mint egy szakadék."
/ismeretlen író tollából/
Vallomás az ifjúságról...
1.
Napkeresőnek indultunk még mi is.
Azt hittük, az új szépséget, a rák gyógyszerét találjuk meg egyszer.
Azt hittük sok-sok emberrel fogjuk majd együtt
megállítani a halált,
a halált, - amelyben pedig nem hittünk.
Emeletes ágyakban beszéltük meg.
És a bajok is szépek voltak, mert feladatot jelentettek, kemény ellenfelet.
Szalonnát sütöttünk és nevettünk, a komolyságunk a nevetés volt.
És azt hittük, hogy a legjobbkor születtünk,
hogy mi már mindent tudhatunk, mi már azt is tudtuk,
hogy mind emberek vagyunk, és hogy ez a legfontosabb.
Hidegvízben úsztunk, és énekeltünk,
és senkinek sem kapott görcsöt a szíve,
és felhevülten ittuk a hideg vizet, nem is ihattuk másképp,
mindig melegünk volt, egyikünk se kapott tüdőgyulladást.
Nem, mi elpusztíthatatlanok voltunk. Valamikor még befogadtuk egymást.
Valamikor zavarban voltunk, ha barátainknak vallani akartunk,
nem voltak titkaink.
És kerestük a szerelmet is, mert szépek voltunk, de a szerelem sem volt
titkolni való, hanem tisztelni való volt, amiről megilletődött
komolysággal - de csak így - bárki bármikor beszélhetett.
És boldogok voltunk, mert a szerelemben csak a szerelmet kerestük,
nem anyáink szolid - érzelgős körítéseit,
nem nagyatyáink szifiliszes bohémségét.
Valamikor szerettük együtt hallgatni a zenét,
és annyira szerettünk lenni, hogy alvásra is sajnáltuk az időt.
Igent és nemet mondtunk.
2.
Nem méricskéltük gondolat és indulat arányát, és kinevettük
aki ellenünk szólni mert.
A kenyérharcról azt hittük, hogy egy olyan összetett szó, ami
az éhező emberek küzdelmét jelenti, s azt, hogy ebben mi is
résztveszünk. És olyan barátaink is voltak, akiket sose láttunk.
Nem mondtuk a főnöknek, hogy szép, ha ronda volt, de ha nem
volt az, mondtuk, had örüljön.
És ha megláttuk egymást, mindig rengeteg mondanivalónk volt
és iszonyúan fontos volt, hogy mindent elmondjunk, nem
fürkésztük a másik arcát, és nem kértük meg, hogy ne szóljon senkinek.
Gondolatban befestettük vidám színekre a géppuska himlőhelyes házak
szürkésbarna falát, és elhittük, hogy egyszer minden kék lesz,
meg piros, meg sárga.
És sose égtünk le a napon, mert a nap is szeretett minket.
3.
Mikor kezdődött?
Mikor tanultuk meg, hogy árt a nap, hogy védekezni kell
ellene napszemüveggel meg napolajjal?
Mióta lessük egymást gyanakodva, és megyünk haza egymástól szédelegve a félelemtől?
Mióta vagyunk elárulhatóak?
Mert most szeretünk ám aludni, és szeretünk hallgatni,
és már nem is fontos, hogy elfelejtünk valamit.
És morgunk, ha vidám színeket kennek a házfalakra, mert
kerülgetni kell a malteros ládákat.
Kávéházakban ülünk egyedül, mert félünk ismerősünkhöz odamenni.
Idegenek ülnek le mellénk, magányos madárijesztők,
akik egy kávéért elmondják az életüket, ami olyan egyforma,
mint amilyenek mi leszünk nemsokára,
de bennünket sem érdekel,
mert már nem fontos más karikásszemű egyedülléte.
Ilyenkor elmegyünk.
Ilyenkor egy másik helyen ülünk le, és minden ugyanaz.
4.
A szerelemről ironikus mosollyal beszélünk,
és folyton arról beszélünk,
pedig nincs is szerelem, csak valami sivár pótlék,
két másnemű reménytelen összeborulása egy alig világított szobában,
ahol ha akarnánk se találnák meg egymást,
de nem is akarják.
És úgy meghízott a lelkünk, hogy a mérleg ijedten felszisszen,
ha ráállunk,
és ezt a kövér lelket mindig kiöntjük, és mégis mindig csak több lesz.
Igen és nem helyett azt mondjuk, hogy mégis,
meg hogy tulajdonképpen,
meg hogy talán fontolóra kéne venni.
És ha zenét hallgatunk egyedül tesszük,
mert ilyenkor lelkiismeret furdalásunk van, emlékezünk és szégyelljük magunkat.
És ha egyedül vagyunk, mert nem merjük megfogni egymás kezét,
csak derekát.
És ha keresünk valamit, az az akolmeleg.
Már nem nagy az igényünk pénz és lakás és emberek,
akiktől nem félünk és csodálkozunk,
hogy összezsugorodott igényeinket nehezebb kielégíteni,
mint napevő mohóságunkat.
És egyes szám első személyben beszélünk mindig,
a többesszámot mintha elfelejtettük volna.
És mégis féltem az életem,
pedig a tág világ olyan szűk lett, mint egy kaloda.
fotok:Alexandra Sophie
"Ott tenyészik a bús árvalyányhaj
S kék virága a szamárkenyérnek;
Hűs tövéhez déli nap hevében
Megpihenni tarka gyíkok térnek."
/Petőfi Sándor/
.
Virágzik a kertben szamárkenyér...
...méhek serege látogatja a finom ,illatos virágokat...nem bírnak betelni vele...
Utolsó kommentek