Minden, ami Amerika!

 .

" Mindig gyanakodtam a jó emberekre. Soha, kicsi koromban sem hittem, hogy a jóság természetes állapot. Minden jóság mögött azt éreztem, hogy most kifizetnek valamit valakinek, vagy előre befizetnek valamiért. A kóstoló, a talpfolt, az Ambrus szívessége azért van, mert én szakadok meg a moslék emelgetésében, a vasárnapi töröktorta Béla botfülét és virsliujjait akarta ellensúlyozni. Nagyanyám arany ékszert akasztott a nyakamba: senki ne mondhassa, hogy egy Marton unokának nincs még egy nyaklánca sem. Sokkal egyszerűbb volt a nyakamba kapcsolni egy ékszert, mint segíteni apámat, akinek a pénz az életét hosszabbította volna meg. Mikor elkezdtél törődni velem, kilesni, nem is azt, hogy mire vágyom, hanem hogy vannak egyáltalán vágyaim, figyeltelek és várakoztam. Vártam, mikor derül ki rólad is, mint mindenkiről, hogy valami felelősséget hárítasz el magadról, valami kell tőlem, előre fizetsz érte, valamit vétettél, így akarod kiegyenlíteni – az első ajándékaidat, amelyeket oly könnybe boruló szemmel vettem át, olyan rebegve köszöntem meg, kidobtam a szemétbe. Mikor egyszer értem jöttél egy esős este azzal, hogy meg akarod mutatni a hegyeket a ködben, s fenn sétáltunk a bástyasétányon, előreengedtelek egy kis lépéssel, úgy baktattam mögötted, s a hátad mögött a nyelvemet nyújtogattam, és olyan arcokat vágtam, mint Puck. Utáltalak."

.

/Szabó Magda:Az őz /

"Nem hullottak szavak a felhőből, amely lassanként kiszáradt a lap tetején, a nap besütött az ablakon, a tinta kifakult: egy ember élete. Sok mindent nem tehetünk meg másokkal, mégis megtesszük.”

Az ég lélegzetében minden elfér. A fekete lyukak halott napok. A könnyek csónak alakúak, és a szomorúság és a gyász ül az evezőknél.”

/Jón Kalman Sefánsson/

"....a halál a vég, ez némít el bennünket, a mondat közepén ez kapja ki kezünkből a tollat, ez kapcsolja ki a számítógépet, ez tünteti el a Napot, ez lobbantja lángra az eget; a halál maga az értelmetlenség. […] Isten összevegyítette a kegyetlenséget a kínzó hiánnyal.

Annyi mindenünk van! Istenünk, imáink, zenéink, technológiánk, tudományunk, újabbnál újabb találmányaink, egyre jobb mobiltelefonjaink, egyre erősebb teleszkópjaink, de aztán valaki meghal, és mindezt hirtelen lényegtelenné válik; Isten után kapkodunk, a csalódást markolásszák, így aztán megőrizzük szerettünk kávésbögréjét, hajjal teli fésűjét, megőrizzük, mint vigaszt, mint ereklyét, mint valamit, ami nem tér vissza többé. Mit is lehetne erre mondani? Leginkább semmit. Az élet felfoghatatlan, igazságtalan, még is folytatjuk, nem menekülhetünk előle, nem ismerünk mást, ez az egyetlen, amiről tudjuk, hogy bizonyosan a miénk: drága kincs, értéktelen kacat."

/Jón Kalman Stefánsson /

"Hogyan lehetne versengeni azokkal, akik fiatalon haltak meg, akik az emlékekben nyugszanak, és évről évre csak szebbek és jobbak lesznek? Miközben mi öregszünk, lerakódik ránk a zsír, mellünk megereszkedik, járásunk merevebbé válik, tekintetünk eltompul, és már a gondolkodásunk sem a régi, hibázunk, zöldségeket beszélünk vagy esetlenül, sértőn, bántón, ártón fogalmazunk, míg ezek a halottak sosem hibáznak, ők sosem kiállhatatlanok reggelente, sosem szellentenek a reggelinél, sosem felejtik a koszos alsógatyájukat a kád szélén, nem rosszkedvűek, nem igazságtalanok vagy önzők és mogorvák; a halottak csak folyamatosan ragyognak az emlékeinkben."

/Jón Kalman Stefánsson/

" A csillagok sosem hagyják el az embert, amit Istenről talán nem lehet elmondani. A csillagok mindig közel vannak, még ha a hétköznapokhoz láncolva nehezünkre esik is egy kalap alá venni a közelséget és a csillagokat."

"A nyári port megverte egy-két hideg eső. Az éjszakák maradósabbak lettek, s a nap este, reggel fáradtan lődörgött az ég alján.
[…]
Haldoklott a nyár. Reszkető fejével búcsút intett még a fecskéknek, de esténként már borzongott, és szeme sarkában megült a könny, mert az erőtlen nap nem tudta felszárítani."

/Fekete István:Csí /

" Csak porszem..."

Most már te is tudod, milyen a csillagok közt élni.

Azt mondtad mindig, én a fellegekben járok, a könyvek elvittek mindenhová, repültem , szálltam, gondolatban  festettem magamnak csillagos , sávos lobogót is, 

 Nézz le rám néha , ha nagyon elveszettnek érzem magam,  most te fess nekem a csillagok mellé színes sávokat. 

Akit érdekel, itt elolvashatja...

https://streetartmagyarul.blog.hu/2012/01/04/mit_keres_egy_buzamezo_new_york_kellos_kozepen

"Görnyedten ment az úton a parkon át, meghajolt a bánat előtt. Háta meggörbült, mintha valami démon lovagolna rajta, és sugdosna iszonyatos dolgokat a fülébe.

Soha többé. Semmit.

És épp amikor azon kezdett tűnődni, milyen is lehet ez a démon, az rávetette magát."

.

/John Ajvide Lindqvist /

"Ég a napmelegtől a kopár szík sarja, 
Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta; 
Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben, 
Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben. 
Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga 
Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga; 
Hej, pedig üresen, vagy félig rakottan, 
Nagy szénás szekerek álldogálnak ottan. 

2.
Ösztövér kutágas, hórihorgas gémmel 
Mélyen néz a kútba s benne vizet kémel: 
Óriás szunyognak képzelné valaki, 
Mely az öreg földnek vérit most szíja ki. 
Válunál az ökrök szomjasan delelnek, 
Bőgölyök hadával háborúra kelnek: 
De felült Lackó* a béresek nyakára, 
Nincs, ki vizet merjen hosszu csatornára. 

3.
Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, 
Meddig a szem ellát puszta földön, égen; 
Szörnyű vendégoldal reng araszos vállán, 
Pedig még legénytoll sem pehelyzik állán. 
Széles országútra messze, messze bámul, 
Mintha más mezőkre vágyna e határrul; 
Azt hinné az ember: élő tilalomfa, 
Ütve ,általútnál’ egy csekély halomba."

. 

/Arany János :Toldi /

Ornella Fiorini - Lányomnak (A mia figlia)

Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,

hogy szállj,
erőseket,
mint a karvalyé, hogy a szabadság
magasságában
könnyű szárnyalással
lebegni tudj,
és siklani
az élet színein át,
a csendben
meghallani a szelet,
és minden szót, melyből mesék születnek.
Emlékezz erre,
és élvezd a repülést
a tenger felett,
a fűszálakon át,
sőt – miért is ne?!-,
akár széttépett álmok között,
mert mindennek, még a zúzmara
jegének is értelme van.
Erős szárnyakat szeretnék adni neked,
hogy leküzd a távolságot,
a port, mely a szívedet szorítja,
és mindazt, mi aranynak látszik,
de amely valójában nem az.
Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,
sűrű pelyheset,
hogy megóvjon, ha elvétenéd a repted,
és ha le is zuhansz,
ne essen bajod.
Íme hát a szárnyak, melyeket adni szeretnék neked,
de nem lehet,
mert csak te vagy, ki magadnak őket megteremtheted.

"Varázslat és csodák nélküli világban élek. Olyan helyen, ahol nincsenek se látnokok, se alakváltók, se angyalok, és nem sietnek a megmentésemre természetfölötti erejű fiúk. Olyan helyen, ahol az emberek meghalnak, a zene szertefoszlik, és az élet nehéz. Olyan erősen szegez a földhöz a valóság súlya, hogy néha már azt sem értem, miként vagyok képes megemelni a lábam, és előrelépni."

/Katja Millay: Nyugalom tengere /

                                                                   ...talán azért , mert ...

"Az álmodozásra nevelt lélek mindenhol a szépséget keresi, még ott is, ahol az nincs ott."

        /kép :https://www.bing.com/

.

Tengeri vidra