Minden, ami Amerika!

Sok dolgom volt a hétvégén, a gépig nem jutottam el, de a fényképezőgépet azért néha használtam.

Sütöttem egy citromos-túró tortát/ Margit féle/, ami nagyon finomra sikeredett, és már másodszor sütöttem glutén mentes piskótát az aljának, de senki észre sem vette, hogy kissé más a tészta .

Julika lassan két hónapos lesz, pontosan szeptember negyedikén. Most 4 kg 90 deka, nagyon szépen fejlődik.

Egy könyvet is befejeztem a hét elején, nem volt rossz, de ennyi amerikai politikával még az életben nem találkoztam.Harc a hatalomért. Régi titkok napvilágra kerülése, mert ugyebár aki kormányzó szeretne lenni, mindenre fel kell készülnie, hiszen az ellenfelek nem biztos hogy tisztelik egymást, sőt mindent bevetnek, hogy eltiporják a másikat. Viszont a könyv vége már kellemes meglepetés volt, mert mégis csak vannak olyan emberek is, akik inkább hagyják a régmúlt időket, titkokat, ha tudják hogy ezzel a szeretteik életét nehezítik meg. Igen, van ilyen is, amikor két ember tud valamit, de inkább megtartják maguknak, mintsem a szülőket szenvedni lássák.

Olvassátok el, megéri !

" Minden alkalommal így zajlik .Másoknak van ajtajuk, amelyet bezárhatnak, szobák, amelyen átvághatnának. Itt nincs magánélet. Fogságban vagyunk, örökösen lecsupaszítva egymás előtt. Az éjszakában minden ürítkezést, minden szellentést, minden horkolást, minden kiáltást meghallunk. Ajtainkat vágyakból kovácsolták. De talán a kívánságokból készült ajtók még az acélnál is erősebbek."

/Rene Denfeld: Az elvarázsoltak/

Nagyon jó könyv volt...és amennyi dolgom volt, este mégsem aludtam el olvasás közben. Hát van ez így , tudni akarod egy könyv  végét, s nem ereszt, még el nem olvastad.

Valami egészen más elvarázsolt helyre gondoltam, amikor ezt a könyvet megvettem...meglepett ,hogy mégis kellemesen csalódtam , mert ebben a könyvben is egy elvarázsolt helyet idéznek, de a varázslatot szerintem csak ők, a halálra várók érzik.

Julika hétfőn már öt hetes volt. Nyugodt kisbaba, eszik meg alszik.Szépen fejlődik, és már 4 kilo felett van.

De van aki úgy gondolja, hogy még nagyon pici, csupán ekkora ...

Nem csak Julika nődögél, de a tyúkházban hatalmasra nőttek a fecske fiókák. Ez már a másodk kelés, s most tanulnak repülni. Olyan nagyok a fészekben, hogy majd kifolynak.

Hé tközepén paradicsomot főztem ismét, már harmadszorra. Kell a sok paradicsom, mindenki szereti, mindenféle ételben.

Az esőzések előtt feltéptünk két fajta babot, mert már jó száraz volt. Aztán tegnap ki is fejtettem.

Ilyen szép és érdekes babom még nem volt . Ying yang bab a neve, és kifejtő babnak, zölden nagyon finom volt. Nem főztem belőle , csak egyszer,, zöldséglevest,  hogy maradjon télre, no meg jövőre vetni.

És persze a könyv, amit befejeztem a héten, Jim Shepard:Áron könyve, mert hát könyvek nélkül nem élet az élet!

Érdekes volt, irónikus szavakkal írt szomorú történet. A lengyel zsidók életébe nyerhetünk betekintést, egy gyermek szemén keresztül.

Vetettem pár fajta babot, a vajbabokon kívül persze, s az egyik már szépen megszáradt. Ma azt szaggatam , fejtettem, s közben gondolkoztam a tegnap befejezett könyvön.

Kire mit is hagyott az anyja, mennyit ér a tárgyi és mennyit a szellemi örökség?  Mi marad meg ,és mit dobunk ki? Sokszor szivet tépően nehéz volt olvasni nekem ezt a könyvet, még csak két éve hogy anyám elment örökre...s hogy az idő minden sebet begyógyít, lehet....azt hiszem én még nem tartok ott,

A könyv jó volt , és csak ajánlani tudom mindenkinek, olvassátok el, s gondoljatok anyátokra közben, amíg él addig tegyetek meg mindent érte, neki, vele.

Ezt a hagymás tekercset a tévében láttam , s nagyon finomnak találtam már ránézésre is, gondoltam kipróbálom.

Az eredeti recept medvehagymával készült, de én metélő hagymát használtam, és tésztának egy oliva olajos pizza tésztát készítettem , de legközelebb rétestésztával fogom kipróbálni.

 A megkelt tésztát kisodortam, megkentem tejföllel, amibe egy nagy marék metélő hagymát kevertem, apróra vágva, és persze egy kis sót. Ezután megszórtam csíkokra vágott sonkával, erre következett egy marék lila hagyma, majd kukorica /amit el is lehet hagyni/ és végül sok reszelt sajt. Feltekertem, akár egy rétest, megkentem egy kis tejfölös tojással, és megszórtam szezámmaggal. Majd felvágtam két centis darabokra, és megsütöttem 180 fokon , már szép piros volt, , amikor is elment az áram a tegnapi vihar miatt gondolom valami szerelés folyt, akkor kivettem. Nem tudom pontosan hány perc lehetett, de finomra sült és nagyon ízletes lett.

" Az ember keze arra való, hogy kézen fogjon vele más embereket. Arra, hogy megfogja, és ne hagyja eltávolodni magától a többieket.”

/Helen Macdonald: H mint héja/

Érdekes olvasmány volt Helen Macdonald könyve.

Meg lehet-e igazán szelídíteni egy vad madarat? Kérdések és válaszok ebben a könyvben megtalálhatók.

A türelem gyakorlása , talán ennyit még hozzá tennék, e nélkül biztosan nem megy semmi, még egy madárszelídítés sem. Azonkívül mire is jó egy vad madár társasága? Olvassátok el ezt a jó könyvet, és sok mindent megtudtok belőle.

" Van az életben egy időszak, amikor úgy gondolod, hogy a világ telis-tele van új dolgokkal.Aztán eljön egy nap, amikor rájössz, hogy a legkevésbé sem így áll a dolog. Felismered, hogy az élet voltaképpen lyukakból áll. Hiányokból..Veszteségekből.Dolgokból, amik voltak, de többé már nincsenek."

"A kezemre pillantok, csupa heg, forradás.Vékony fehér vonalak. Az egyik Mabel karmának a nyoma, az éhségtől ingerülten kapott bele- olyan , mint egy hússá-vérré vált figyelmeztetés. Egy másik sebhely kökénytüskéktől való, akkor szereztem, amikor azt hittem,hogy elveszítettem Mabelt, és átnyomakodtam egy sűrű cserjésen.

   Vannak más hegek is, láthatatlanok. Azok nem tőle, vagy miatta lettek. Azokat ő gyógyította meg."

" Az emberek néha szépek.
Nem külsőre.
Nem a szavaikban.
Csak a lényükben."

/Markus Zusak: Az üzenet/

A múlt héten befejeztem M.Zusak legújabb könyvét, s miközben kevergettem a főtt paradicsomot, eszembe jutott a könyv főszereplője, hogy mennyire különös fiú is ő, s mekkora szive van.

M.Zusak előző könyve , a Könyvtolvaj, hihetetlenül lebilincselő könyv bolt. Ez kicsit más, másképp jó.

Sok humor, sok szívet melengető történet. Érdemes elolvasni.

Olvassatok pár idézetet a könyvből, talán kedvet kaptok hozzá,nekem nagyon tetszett...

"A csendes emberek mindig figyelő emberek. A hallgató emberek mindig többet hallanak meg, mint a saját hangjuktól mámorosak." 

/Szepes Mária: A vörös oroszlán/

Milyen is volt Péloc doktor ?

Első ismerősöm Párizsban Péloc doktor volt, akit a nehéz légzésű Maurice-hoz hívattam el, az öreg heves tiltakozása ellenére. Elhanyagolt külsejű, középtermetű ember volt. Láthatólag egy cseppet sem zavarta foszlott, kék bársonyfrakkja, ingfodrának foltos étlapjellege és a harisnyáján villogó kisebb-nagyobb szakadások. Friss, barátságos légkört hozott mindenüvé, ahová beperdült szorgalmas, derűs kis alakja. Szüntelen mosástól, keféléstől vörösre mart, felpattogzott bőrű kezét olyan izgatott tettvággyal és elszántsággal dörzsölgette össze, hogy a betegségtől leterített páciens rögtön érezte: ez az apró David biztosan győzelmet arat majd a kórság bármilyen hatalmas Góliátja fölött. Maurice-t is rögtön meghódította, nemcsak azzal, hogy különféle füvekből összeállított füstölőszere valóban nagy könnyítést okozott légzésében, hanem mert Pélocot egyszerűen szeretni kellett. Tökéletesen személytelen volt. Csak a mások ügyeiben, bajaiban, örömeiben és problémáiban élt. Evés, ivás, alvás gyors, szórakozott, elsietett műveletek voltak nála. Kabátot télen is csak olyankor viselt, ha ráhúzta valaki. Csodálkoztam, hogyan győzi rengeteg munkáját. Az emberek megérezték benne az isteni szolgát, terhek elhordozóját, a lelkes meghallgatót, és köréje gyűltek panaszaikkal. Igénybe vették éjjel-nappal, gyakran fillér ellenszolgáltatás nélkül. Gazdagabb páciensei jól megfizették - nálam is bőséges honoráriumban részesült -, de pénz nem maradt meg a zsebében. Egyik helyen kapta, a másikon, ahol szükség volt rá, odaadta. Az ilyenfajta ember mindig mágikus központtá válik, hiszen igen kevés van belőle. Legtöbben annyira elteltek önmagukkal, hogy más életéből szemernyi sem fér beléjük."

Heinz Knotek jellemzése szüleiről...hát engem nagyon megrázott...

„Anyámat egyszer sem láttam ülni. Ételét is kapkodva, állva, mellékesen fogyasztotta el. Mindig tett valamit. Némán robotolt nagy csontú, nehéz alakjával. Nem magyarázott és nem kérdezett, csak felnyögött néha, ha a lábában szaggató fájdalom elővette. Erről is csak én tudtam. Többi gyereke sohasem érdeklődött sorsa iránt. Mikor megkérdeztem, fáj-e valamije, meglepődve rámbámult, aztán elmosolyodott. Ez a mosoly csodálatosan megszépítette, értelmes, finom, alázatos vonásokkal ékesítette fel arcát.

– A lábam szaggat… ne törődj vele, Heinz.

– Le kellene feküdnöd ilyenkor…

– Lefeküdni?… Óh… nincsen nekem időm arra… Szép is volna! Mit szólna apád?!… Majd a sírban, fiam… ott kipihenhetem magam!

Ez volt az egyetlen bizalmas beszélgetésünk, de ettől kezdve rámmosolygott néha, és ez mélyebb kapcsolat volt köztünk minden szónál. Ennek a mosolynak a titkát csak velem osztotta meg. A többiek között némán, tompa arccal súrolt, mosott, főzött, és összezárt szájjal, megkövesülten tűrte el részeg, ingerlékeny férje ütlegelt.

Apám viszont folyton beszélt. Élete minden mozzanatához bombasztikus közhelyek szentenciáit fűzte. Ha ellentmondtak neki, rögtön pulykaméregbe gurult, és gorombán személyeskedni kezdett. Mindenkibe belekötött. Amint valami árnyalatnyira eltért az ő véleményétől, szokásától vagy ízlésétől, nekitámadt, és megkísérelte saját torzképére átformálni. Annyira érzékeny volt, hogy még egy feltételezett gondolat sérelmét se tűrte el, de ő maga környezetének leggyöngébb pontjain taposott. Jaj volt annak, aki álmát megzavarta, ha azonban felébredt, akár az éjszaka közepén, mindenkit fellármázott. Mikor berúgott – s ez igen gyakran megtörtént – bőbeszédűsége félelmetes arányokat öltött. Célbavett valakit, és azt végeláthatatlan, gyűlölködő prédikációk áradatával öntötte nyakon; kérdezett, felelt, helyette, megvádolta mind a hét főbűnnel, és egyenesen a pokolba utalta.

Emlékszem a tompa dühre, ami elfogott, mikor egyszer megláttam anyámat négykézlábra ereszkedve a feljáró széles, sáros kőkockáin, duzzadt, vörös, reggeli hidegtől felrepedezett kezében felmosóronggyal, ahogy felbámult apámra, aki szétterpesztett lábbal, borús, szigorú, öntelt arccal állt előtte, és komoran a vallás parancsaira oktatta. Anyám ezeket az előírásokat nem ért rá pontosan betartani. Apám tiltóan felemelte bütykös, durva két ujját, és összehúzott szemöldökkel, kimeredt szemmel, préselt hangon lökte ki magából a szavakat:

– Nem szabad a lelkedet kockára tenni, szerencsétlen! Azt hiszed, a mi vallásunkban is megvásárolhatod Isten kegyét holmi bűnbocsátó cédulácskákkal?! Itt cselekedni kell! Az ördög szüntelenül résen áll! Egy elmulasztott elmélkedés már rést nyit a pokol felé! Ott nem leszek melletted, hogy vigyázzak rád! Vesd ki a lelkedből a tunyaság gyalázatát, mert azon az utolsó napon hiába hívod az Urat, azt mondja majd: “Nem ismerlek téged!"

Előző este két társa hozta el a kocsmából. Vállánál és két lábánál cipelték, vonszolták a sáros trágyalétócsáktól bűzölgő köves úton. Anyám tisztába rakta, meghányatta, lefektette. Mikor reggel felébredt ólmos részegségéből, a ház tisztán kitakarítva, a reggeli az asztalra készítve várta. A gyerekek már mind munkába mentek, én egy széles szekrény tetején hasaltam lélegzet-visszafojtva, nehogy észrevegyen, és rámöntse kóválygó fejének zavaros váladékát. Nem maradt más senki, akin kilökhette volna csömörét, csak anyám. Odaállt tehát szegény, igavonó alakja fölé, és nem átallotta cselekedetről prédikálni neki."

A könyv olvasása után érdekes gondolatok kavarogtak bennem...ki lehettem előző életemben, ha volt ilyen, s vajon mért pont ezt az életet kaptam a jelenben?

Az idén kaptam egy érdekes magot, gömbölyű cukkíni lett belőle.

Ma megpróbáltam egyet megtölteni, darált hús és párolt cukkíni bél került bele, fűszerekkel persze, és tojással, tetejére egy kanál natúr joghurt, egy szelet paradicsom és sok sajt.

Ilyen lett.

Talán most van a júliusi csúcs a virágok között...jó meleg és sok víz, minden adott, hogy viruljanak,

Most ők az én büszkeségeim, leánderok, muskátlik,legénykék.

Nagyon szeretem a bazsalikomot, így nem csak főzéshez használjuk, de szegélynövénynek is nagyon jól mutat és persze illatos!

S hátom generációs balonvirág ..elnyílva, virágba, bimbóba.

Kardvirágszezon. A régi hagymáim mind ilyen színű lett, pedig az első éven volt vagy 10 színű, nem tudom mi okozta ezt, viszont amit tavaly kaptam hagymákat, még nem nyíltak ki, kíváncsi vagyok, hogy most megtartották-e eredeti színüket. Ha kiderül, megmutatom nektek.

A margaréte csúcsformában van, még nem jön egy szeles , esős nap...akkor aztán fekszik a fele...

Egy különleges , hagymás virág, amit cserépben tároltam egész télen, s most kitettem a napra. Nem tudom mi a neve, s aki tavaly adta , ő sem tudta...ismeri valaki?

Évek óta nevelek muskátlikat, de ilyent még ezidáig nem láttam. A nagy muskátlifejből kis szárak nőttek ki, s azon is virág fejlődött. Egy magról vetett fajta volt, és csupán 6 mag kelt ki a tíz szemből, de nagyon meglepett.

Igaz, hogy ma már ötödike van, de tegnap nagyon sűrű napom volt, s nem maradt időm írini.

Megszületett a második unokánk, Julika, ahogy Marci hívja a kis hugát.

Éljen soká Julika, és éljen Amerika!!!!

A fejem tele érdekes gondolatokkal, Szepes Máriát olvasok...A vörös oroszlánt...aki olvasta ezt a könyvet, tudja, hogy egy születés és ez a könyv érdekes gondolatokat ébreszt az emberben.