egyszer régen,nagyon régen szén-monoxidot lélegeztem be,nem emlékszem semmire,ha nem húznak ki,ott halok meg,de semmi halálközeli élményem nem volt:)

ki így,ki úgy...

jó lenne elolvasni... De legjobb lenne látni azokat az élményéket, miket átélt ez a fiúcska, mindjárt vonzóbb lenne a halál :) És annyira szeretnék mai valós hírekről tudni Jézussal kapcsolatban, hogy mit csinál ott fenn, no meg Istenről, nagyon kíváncsi vagyok rá :) Legalább annyira vágyom Istennel találkozni, mint amennyire félek a meghalástól, remélem csak egy tűszúrásnyi érzés lesz :)

Kata! ...talán túl rövid volt az idő, és nem is voltál még ott...neked akkor még itt feladataid voltak... Szederke! ...valóban...az egyik így fogja fel, a másik úgy...de a könyv meglepően jó volt, nem csak a Jézussal való találkozás végett...ez a kisfiú annyit szenvedett a szüleivel együtt, és szinte csodával határos módon élte túl a tragédiákat...nem tudom ki mennyire hisz az ima erejében, de nagyon sokan imádkoztak a felépüléséért, és lám sikerült... Lí! ...ez a könyv teljesen neked való, amit szeretnél tudni, minden benne foglaltatott...

Egyre több az ilyen könyv mostanság, nem? Ami azért nagyon jó, csak háborog tőle a gyomrom hogy megint belekeveredik a vallás. Kismillió ilyen valós sztori van, mint ezé a kisfiúé, akinek a szavahihetőségét illetően a legkisebb kételyem sincs - nem látom értelmét, miért hazudna, túl pici és bizonyítékai is úgy tűnik, vannak. Viszont hozzá kell tenni, nem ő az első ilyen tapasztalatokkal. A halálból visszajöttek felsorolnak pár közös motívumot a halál megélésével kapcsolatban, találkoznak emberekkel akikről amúgy tudomásuk sem volt hogy valaha éltek, stb, de a spirituális háttere mindegyik sztorinak MÁS! A keresztény Jézust véli látni és Istent, VISZONT a Buddhista Sudhartát, a wiccák esküdöznek hogy az isteni párnak voltak szemtanúi, az ateisták nem találkoznak istenségekkel hanem a szeretteikkel, satöbbi. Ami szívmelengető, hogy az összes sztoriból árad az őszinteség - ezek az emberek nem kamuznak, főleg akik amúgy visszavonultan élnek és könyvekkel sem dobálóznak és nem kívánnak megélni ebből. Az ilyen történetek tanulsága nem az, hogy kapd elő a feszületet és válts vallást, hanem a szívedben szeretet lakozzon, és remény (és ha ezzel együtt keresztény vagy, hát légy, az is egy tökéletes út a szeretet felé, de nem az egyetlen és kötelező), mert nem vagyunk magunkra hagyott lelkek egy materialista világ rabjaiként a haláunkig ahonnan a halálba menekülünk csak és megszűnünk létezni. De minek megint a másik torkán lenyomni a vallásodat? Nem fér a fejembe. Nyilván az ő tapasztalatai erősen keresztény beállítottságúak, de miért ez a tálalás, miért nem lehet a magad igazának vehemens bizonygatásától elszakadni csak egy nyamvadt percre...