" Ha feltétel nélkül elfogadod a nemiségedet, ha elfogadod, hogy az ember és minden e világi létező törékeny, hogy az élte egy nagyon vékony fonál, amely bármelyik pillanatban elszakadhat....Amint ezt elfogadod, és leveted a hamis énképeidet - végre megérted, hogy mindenki gyönyörű a maga hétköznapi voltában, és mindenki esendő. Ilyen az emberi természet, nem lehetsz acélból. Olyan testben élsz, amely nagyon törékeny. Harminchat és negyvenegy Celsius - fok között élsz, csupán öt fokra terjed életed hőmérsékleti skálája. Ha lejjebb csúszik, halott vagy, ha feljebb szökik halott vagy. És ugyanez érvényes más ezeregy dologra is a testedben. Az egyik legalapvetőbb igényed, hogy szükség legyen rád. Mégsem akarja senki beismerni: "alapvető igényem, hogy szükség legyen rám, szeressenek és elfogadjanak".
A végtelen nagyravágyás és az álszentség világában élünk - ezért kelt az intimitás félelmet. Nem az vagy, akinek mutatod magad. Valótlan képet mutatsz magadról. Szentnek akarsz látszani, de mélyen belül gyenge emberi lény maradtál, tele vágyakkal és álmokkal. Első lépésként el kell fogadnod önmagadat olyannak, amilyen vagy...
Ostoba képzetek fogságában élsz, és attól rettegsz, ha túl közel kerülsz valakihez, visszaélhet a helyzetével. De törékeny lények vagyunk - minden létező között a legtörékenyebbek. Az embergyermek minden állat kölykénél esendőbb. A többi állat utóda életben marad anya nélkül, apa nélkül, család nélkül is. De az ember gyermeke azonnal meghal. Ebben a törékenységben azonban nincs semmi szégyellni való - ez a tudat legkifinomultabb megnyilvánulása. A rózsa virága is gyenge, nem sziklaszilárd. És nem kell rosszul érezned magad amiatt, hogy rózsa vagy, és nem szikla.
Ha két ember között meghitt viszony alakul ki, csak ekkor szűnnek meg idegenek lenni egymásnak. És nagyszerű élmény ráébredni arra, hogy nem csak te vagy teli gyarlóságokkal, hanem a másik is - mindenki - végtelenül esendő. Mindenkor igaz, hogy a legkifinomultabb megnyilvánulás egyben a gyengébb is. A gyökerek nagyon erősek, a virág viszont már közel sem olyan szívós. Éppen abban rejlik a szépsége, hogy nem erős. Reggel kibontja virágait a nap felé, délben táncol a szélben, az esőben, a napsugarakban, estére pedig lehullnak a szirmai, nincs többé."
Bármi, ami gyönyörű és értékes, egyúttal rövid életű is. Te mégis azt akarod, hogy minden örökké tartson. Ha szeretsz valakit, azt ígéred: "Szeretni foglak egész életemben." És közben pontosan tudod, hogy még a holnapban sem lehetsz biztos - hazug ígéretet teszel. Csupán annyit mondhatsz: "Szerelmes vagyok beléd e percben, és maradéktalanul neked adom magamat. A következő pillanatról semmit se tudok. Hogyan ígérhetnék bármit? Meg kell bocsájtanod nekem."
De a szerelmesek mindent megígérnek, és azután nem tudják teljesíteni. Ez csalódást okoz, majd a távolság tovább nő, jön a harc, a veszekedés, a viaskodás, és az élet, melynek boldogan kellene telnie, hosszú, fullasztó szenvedéssé válik.
Döbbenetes felfedezést jelenthet ráébredni arra, hogy félsz az intimitástól, de gyökeres változást eredményezhet, ha magadba tekintesz, és nekilátsz száműzni mindent, amit szégyellsz, hogy olyannak fogadhasd el a természetedet, amilyen - s nem amilyennek lennie kellene. Én nem azt tanítom, hogy milyennek kellene lenned. A sok "kellene"betegíti meg az emberi tudatot. Az embereknek a "van" szépségét kell megtanulniuk, a természet csodálatos nagyszerűségét. A fák nem ismernek semmiféle tízparancsolatot, a madarak sosem hallottak szent iratokról. Csak az emberek teremtették meg maguknak ezt a problémát. Ha elégedetlen vagy a saját természeteddel, akkor megosztottság támad benned és tudathasadásossá válsz."
(Osho tollából)
Utolsó kommentek